Dolly Rambo

Megtekintése csak erős idegzetűeknek és tök süketeknek ajánlott.

Hiénák a sajtóban

Ez is olyasmi, mint amikor a rendőrök bűnöznek. Mert a lapkiadás nem azonos a cipőgyártással vagy a fakereskedelemmel. Az erkölcs, az etika nem iktatható ki ebből a szférából. A modern demokráciákban a sajtónak komoly társadalmi szerepe van, ellenőrzi a hatalmat, rámutat a visszásságokra, az érdekeik képviseletében korlátozott emberek mellé áll stb. stb. Elemi dolgok ezek – elméletben.

Az északkelet-magyarországi megyei napilapokat kiadó Inform Média magasról tesz erre. Az ügyeskedéseiről, lerablásairól elhíresült cég most kényszerrel akarja lerokkantosítani egyébként egészséges munkatársait, hogy az állammal finanszíroztassa költségeit. Gyalázatos. Nem részletezem. Tessék elolvasni a cikket!

Bukfenc könyvhét, hátraszaltó

Avagy hogyan lehet aprón széjjelzilálni, nevetségessé tenni, eliminálni azt, ami nem az volt, nem annak kéne lennie.

Ünnep ez. Volt. Mondom.

Két évtizede még leadta a saját listáját az ember a kedvenc könyvesboltjában, hogy miket szeretne megvenni a könyvheti premierből, aztán ment, nagy büszkeséggel és némi lelkiismereti problémákkal távozott a raktárból. A szatyrokat nem kellett kipakolni a pénztárnál, pusztán egy cetlit kellett átadni a kasszánál, amire még a raktárban ráírta a végösszeget a főnök. Valójában nagyon összekacsintottunk. A pénztárgépet kezelő hölgy bólintott, beütötte, fizettem – természetesen teljes áron, hogyan máshogy. Aztán az első presszóban leparkoltam egy sörre, kiforgattam a szatyrokat, beleszagoltam és beleolvastam minden egyes kötetbe, elterveztem a sorrendet, hogy milyen egymásutániságban fogom elolvasni őket, és egy újabb és újabb sörrel tompítottam azt a lelkiismereti gondot, hogy én valójában pult alól vásároltam. Könyvet. Mint az elvtársak banánt a pártházi büfében.

Nyilván hihetetlen a történet ebben a világban, ahol attól fogamzik a sikerélmény, hogy ki mindenkit lehet legyűrni, megelőzni, lenyúlni, kiszorítani, megalázni, kinevetni.

Azokról az – egyébként más tekintetben vissza nem sírt – időkről szólok, amikor a pártállami városvezető az egész pártállam minden súlyát maga mögött tudva sem gondolta, hogy neki kell megnyitnia a könyvhetet. Amikor egyetemistaként alkalmi könyvárus volt egy tépett sátor alatt Csengey Dénes Debrecenben, és hosszan agitálta a gimnázistát, hogy miért kell megvenni Ancsel Éva legújabb elmélkedéskönyvét. Megvettem. Amikor már volt szamizdat Budapestről, drágán, egy stencilezett oldal per egy forint árban (a kenyér kilónkénti ára még tíz forint alatt volt), és a sokszorosítás üldözött és manufakturális módja miatt olykor oly gyenge volt a nyomtatási produkció, hogy sorokat, fél oldalakat nem lehetett elolvasni. De kikövetkeztettük, belegondoltunk.

Amikor a rendszer volt olyan erős, hogy a kurzusba nem teljesen illő könyvek hivatalos kiadását is engedélyezze, amikor volt olyan gyenge, hogy nem tehetett mást, engedélyezte.

Végignéztem, hogy ki mindenki lesz megközelíthető a ma nyíló debreceni könyvhéten. És repes a szív Oravecz Imrének, Esterházy Péternek, örvend Szilágyi Ákos és Háy János és Térey János neve láttán. Az ember ingujjával fényesíti a kötetét, mielőtt dedikálásra letenné Aczél Géza elé. Ünnepnap! Aztán fut a szem a dedikálók önkormányzatilag hivatalos listáján, és felakad. A város hivatásos kulturnyikjai az előbb említettek mellett olyanokat is bevesznek az általuk kiadott programba, akikről köztudott a faluban, hogy olvasni is alig tudnak, nemhogy írni. Isten az égben! A magyar nyelv érdekében reménykedjünk, hogy a könyvhéten dedikáló, a Vörös polip 2. című opusz aktora oldalanként csak fele annyi helyesírási hibát vét, mint a Vörös polip 1-ben tette. Érettségin így is egyes lenne. Hajrá, Debrecen! Hajrá, officiális könyvhét!

(A könyvolvasás magánügy, diszkrét és közvetlenül személyes, mint tudjuk. Én igazából nem is szóltam, csak gyakorlatilag.)

Kié a Kossuth tér?

Mindenkié. Persze. Csak ez a mindenki egyre nehezebben tűri egymást. Tolerancia a fasorban sincs. Fasor sincs.

A Kossuth tér – ha van egyáltalán – kétségtelenül a város szíve. Ott élni – mármint a Hatvan utca sarkán és a Piac utca elején – kétségtelenül jó. És rossz. Mert minden közelben van, mert a cirkusz is. A Kossuth téren lakók közül többen már fejből tudják Gyurcsány őszödi beszédét, ablakuk alatt oly sokszor játszották le nekik magnóról a Kossuth tériek, a tüntetők. Ezek a szolid hétköznapok. (Íme egy videós bizonyítéka annak, hogy a magasabb lakásokba is felhallatszik az ige.) Hétvégeken meg vásár, buli, korzó, koncert, össznépi sütés-főzés, nagygyűlés, kisstíl, tűzijáték, zsírszag, óbégató ifjak, okádó részegek. Inkább éjjel, meg nappal is, egyvégtében. A Kossuth téren lakók közül többen visszasírják azt az időt, amikor még nem volt ledíszkövezve az egész centrum, amikor csak a belvárosi gépkocsi-forgalom zajolt, és csak nappal. A Kossuth térre programhegyeket szervezők szerint meg ennyi hátrány elviselhető a főtér melletti lakhatás előnyei mellett, akinek meg nagyon nem tetszik a permanens csinnadratta, nyugodtan elköltözhet a csendes kertségekbe.

Nem új ez a nézeteltérés, most éppen azért aktuális, mert ismét foglalkozik vele a – nem helyi(!) – sajtó. Az MTI írt róla – átvette például az index is –, hogy morgolódik a lakosság. Szavuknak talán lett volna némi foganatja, ha egyik szószólójuk nem a szocialisták önkormányzati képviselője lenne. Márpedig ezen a tájon nem sok babér terem olyan ügyekben, amikben a helyi ellenzék is megnyilatkozik. Kétségtelen, némi népszerűségre számíthat az a politikus vagy párt, amelyik jogos lakossági panaszok képviseletét vállalja magára. De jót tesz-e ezzel az ügynek, a lakosság ügyének? Szinten bizton állíthatjuk: itt és most nem. Ebben a sajátos cívis világban jelenleg leginkább azzal támogathat egy-egy érdeksérelmi ügyet a debreceni ellenzék, ha a lehető legtávolabb marad tőle. Az utóbbi évekből több példa bizonyítja, hogy az előljáróságon nem szeretik, ha a lakosság nem mutatkozik maradéktalanul boldognak és hálásnak. A városvezetés tart a civil elégedetlenkedéstől, a politikai ellenzékétől azonban cseppet sem. Ez van.

Belvárosi özönvíz

A Petőfi tér valószínűleg a város legmélyebb pontja. Szinte már völgynek mondható a környező magaslatok gyűrűjében.

Aki nem hiszi el, nézze meg EwiL fotói a Debrecenfaluban. A tegnapi rövid zuhé után készültek, íme ízelítőül két kép.