Hazai pálya

A polgármester lánya aranyérmes lett Debrecenben.

Voltak, akik már azt sem tartották helyesnek, hogy Kósa Lajos fővédnöke egy olyan versenynek, amiben két lánya is indul. Erre persze lehet legyinteni, hogy ugyan már, a polgármesternek illik fővédnöknek lenni, ha a városában jeles sportesemény van, az Országos Műkorcsolya Utánpótlás Vidékbajnokság pedig az, arról pedig nem tehet a városvezető, hogy két gyermeke is tehetséget mutat ebben a sportágban.

Az igazi felháborodást azonban nem a fővédnökség ténye váltotta ki, hanem a szombati versengés megrendezésének a mikéntje. A szakemberek elmondása szerint az ISU (Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség) szabályzata szerint egy korosztályos kategóriába tartoznak az 1997. július 1. és 2000. július 1. között született gyermekek. Debrecenben azonban ezt kettéválasztották, méghozzá igen furcsa módon: a három évet nem másfél-másfél évre, hanem az egyik kategóriába a 1997. július 1. és 1998. július 1. között születettek kerültek, a másikba pedig az 1998. július 1. és 2000. július 1. közöttiek. Ennek eredményeként a 11-13 éves korosztály egyik kategóriájában hat nevező volt, a másikban meg csak három. (Más versenyeken is megesik, hogy ha sokan indulnak egy korosztályban, akkor a kategóriát kettészedik. A hétvégi debreceni bajnokságon is volt olyan kategória, ahová tizenketten neveztek, de azt a kategóriát nem bontották ketté, egyben hagyták, míg a kevesebb indulós korosztályt szétkapták.)

A furcsa módon kettémetszett korosztály háromindulós kategóriájának mindegyik versenyzője a Debreceni Sportiskola színeiben lépett a jégre, így garantált volt, hogy mindegyik gyermek érmes lesz, cívishonnak hoz dicsőséget. Hármójuk közül pedig Kósa Eszter bizonyult a legjobbnak.  (Az önkormányzati hírportál ezt a címet adta tudósításának: Aranyeső a Jégcsarnokban.)

A korosztálybontás miatt felháborodottak azt mondják, hogy a polgármester lányának kreálták a külön kategóriát a szervezők, a vele azonos korúakat, de nála jobbakat eltávolítandó mellőle. (A Facebookon egy – nem névtelen – szemtanú így számolt be a történtekről: Az első tény: Esztike valóban hibátlan és erős programot futott, viszont a programkomponensekben erősen felpontozták. Tavalyhoz képest Sebestyén Júlia (és Nottinghamben Gurgen Vardajan) munkája nagyon látszik rajta. Ugyanakkor fostak Kósáék, hogy az országoson advanced novice-ban (ott már két programot kell bemutatni) jól teljesítő miskolci lányok simán verik Esztert, ezért úgy csinálták a 3 féle novice korosztály elosztását, hogy Esztike 3, tkp. súlytalan versenyző ellen korcsolyázott, a miskolciak és az általuk eltávolított Mórucz Babett a másik korosztályban versenyzett. (…) A helyzet pikantériája azonban, hogy mennyire látszik, hogy csak a felnőttek szintjén van ez a rivalizálás, hiszen Babett az eredményhirdetés előtt ugyanúgy játszott a jégen volt jégkarcos edzőtársaival, mint azelőtt. Ők nem utálták ki maguk közül, csak Kósa és a felesége teremtették ezt az egész szituációt, hogy a kislány most heti 2x Miskolcra jár edzeni busszal, 12 évesen a buszon ebédel-vacsorázik-tanul, hiszen magántanuló lett az edzések miatt. Ő minden egyes edzéséért megküzd a szüleivel együtt - hisz anyagilag is elég nagy áldozatot követel a műkorcsolya -, míg Eszterkének minden az ölébe hullik. Ezért a gyerek nyilván nem hibáztatható, ő egy kedves, halk szavú, udvarias kislány, de akkor sem elhanyagolható, hogy sokkal több minden a rendelkezésére áll, mint más versenyzőknek.)

Nemcsak a verseny maga, hanem a róla készült médiabeszámoló is igen debrecenire sikeredett. Az önkormányzati televízió tudósítása beszámolt arról, hogy öt arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szereztek a szombati versenyen a Debreceni Sportiskola ifjai, de a kilenc érmes közül csak a polgármester lányának nevét említették meg, csak őt szólaltatták meg, a másik nyolc debreceni korcsolyázó fiatal csak arctalan szám a városi „köz”tévében.

(Az ügy kapcsán véletlenül se feledjük: a gyerekek ártatlanok, a felnőttek nem!)

UPDATE: Az önkormányzati hírportál, a Dehír végre kiegészítette a tudósítását, és a többi debreceni illetőségű érmest is felsorolta. Bár a lista nem teljes, van olyan debreceni kislány, aki ugyan a városban él, de máshol kényszerül edzeni. Neki nem jutott hely a névsorban. A Dehír (városi televízió) munkatársai a tudósításuk mozgóképes anyagát is kicserélték, kibővítették, így már nem csak a polgármester lányát szólaltatják meg benne. Ezek a kiegészítések, pótlások, finomítások, visszamenőleges igazítások is valószínűleg azt bizonyítják, hogy mások szerint sem volt helyénvaló, amit (részben) szóvátett ez a blogbejegyzés.

Sajtószabadság

Voltunk. Leszünk.

Idézet a nemzeti hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda tudósításából: Debrecenben a sajtószabadságért gyújtottak gyertyát; a Nagytemplom előtti Kossuth szobornál mintegy nyolcvanan-százan demonstráltak. Az internetes levelező rendszeren keringő levél szerint azért hívták gyertyagyújtásra a résztvevőket, hogy a gyertyák fényéből mindenki láthassa: "sokan vagyunk, akik nem kérünk a sötétség és a hallgatás korszakából". Megfogalmazásuk szerint kiállnak a sajtószabadság mellett, és figyelmeztetni kívánják az Országgyűlést, az Alkotmánybíróságot és a kormányt, hogy nem értenek egyet a szólás és a sajtó szabadságát sértő médiatörvénnyel.

A fotókat Konyhás István készítette, köszönet érte.

Kósa Lajos Erdője

„Még sokat kell menni. Kifelé.”

Demonstráció lesz ma este a sajtószabadságért a Kossuth téren. A fővárosin. A debreceni Kossuth téren nem lesz, mert itt nincs rá igény.

Ebből az alkalomból idézem ide Kósa Lajos 2005. januári vezércikkét. Kósa már akkor is igen tapasztalt politikus volt, tizenöt éve országgyűlési képviselő, hetedik éve Debrecen város polgármestere. Az alábbi mű a városáról elnevezett ingyenes, mindenpostaládás önkormányzati hetikiadvány első oldalán jelent meg. Kósa Lajos politikus egyébként nem halmozza el cikkeivel a városi médiáját. Ritkán ír cikket, de akkor olyat, hogy napokig el lehet gondolkodni az értelmén.

Erdő

Az ember türelmetlen. Csak gyorsabban, csak könnyebben, erőfeszítés nélkül. A videokamerától a fájdalomcsillapítóig, mindegy, miről van szó. Csak ma, csak most, csak neked! A tárgyak is rövidebb életűek lettek körülöttünk. Valamikor egy cipő kitartott négy évig, nagyapa télikabátja megért húsz telet. De még a kenyér is jó volt úgy egy hétig, s ma már harmadnap se bírja. És ebben az időrövidülésben végképpen kiestünk a történelemből, de még a saját magunk által megélt közelmúltból is. Nem a néhai egységes magyar nemzet van messze, meg az Árpádok, de a színvárós Zsiguli és az útlevélhez szükséges szakszervezeti jellemzés is. Mintha sose lett volna. Mindent elfelejtettünk.

Emlékszünk még rá, milyenek voltunk? Wartburg de lux (!), jugoszláv álomutazás!  Hol van az már…

Alig tizenöt éve, hogy vége. Egy tizenöt évest még gyereknek mondunk, és nem értjük, miért akarja az egész világot. Pedig mi is pont ilyenek vagyunk. Mindent akarunk, amit az előttünk járók száz éve építenek. Hol vannak a nyugati bérek? A jólét, a biztonság? A határokon túl? Az erdőn túl? Miért nem itt? Nehogy megfeledkezzünk róla, de már kifelé megyünk. Csak eltart még egy ideig. Együtt megyünk.

Azokkal is, akik eddig befelé vezettek. Most például megint ők mennek az élen. De még sokat kell menni. Kifelé. Mert az erdőbe befelé pont addig tart az út, mint kifelé.

Jó utat hozzá, Debrecen.

Szemétnyomozók

Amikor elolvad a hó, újra előtűnik a mocsok. Barbárok földje. Basahalom-legalsó.

A most következő friss fotók korhatáros képek. Csak felnőttek, lehetőleg katonaviseltek, de mindenképpen erős idegzetűek nézzék meg. A három napja megmutatott belvárosi szemét szűzlánysóhaj ahhoz a brutális szellentéshez képest, amit Debrecen külterületén, például az Erdőspusztán lehet tapasztalni.

Nehéz indulatok nélkül beszélni azokról a mérhetetlenül bunkó ember(?)társainkról, akik bűnözőként szennyezik a környezetünket – büntetlenül. Ha már az arra hivatottak képtelenek megakadályozni, hogy a barmok teleszórják a természetet, többnyire az erdei utak mentét a mocsokkal, ha soha nem akaródzik sikerülni a tettenérés, akkor utólag kellene elkapni és példásan megbüntetni a szennyezőket.

Szemétnyomozásra lenne szükség.

Van ilyen a világban. Nálunk miért ne lehetne?! Szakma ez is, megtanulható. A szerte elszórt szemétből következtetni lehet annak eredeti gazdájára, akit aztán a kellő bizonyítás után felelősségre lehet vonni, súlyos pénzbírságot kiróni rá, annyit, hogy aztán soha életében még egy cigarettacsikk eldobása se jusson az eszébe.

A szemétnyomozók bőven megkeresnék így a fizetésüket, de még a szemét összeszedésének, elszállításának, semlegesítésének költségeit is. Munkájukat népszerűsíthetné – és ezzel a szemetelőket elrettenthetné – a bőséggel rendelkezésre álló és állítólag szinte mindenki által figyelemmel kísért önkormányzati média.

Kedves önkormányzati képviselők! Tudjuk, nem nagyon szeretnek kijárni a belvárosból, de ne is jöjjenek a végekre, mert még véletlenül összekeverednének a szeméttel. Elegendő, ha támogatják, forszírozzák, megszavazzák a debreceni szemétnyomozóság létrehozását, a működéséhez szükséges rendeleteket. Aztán már csak arra vigyázzanak, kedves képviselők, hogy mit és hol dobnak ki!

Fotók: Konyhás István

A paci tenger

Ha lenne kedvünk viccelődni, mondhatnánk, ismét új nevezetessége lett cívishonnak.

De nincs kedvünk. Ezért következzen kommentár nélkül Konyhás István tegnapi fotója!

A helyszín: Debrecen, Pac.

(Előzmény: A víz az úr – meg a képviselő)

süti beállítások módosítása