Duplán kopogtatnak

Nyilvánosságra hozták a Fidesz-közeli helyek listáját. Kétmillió ajánlószelvény összegyűjtését tervezi a Fidesz – ez a nap híre. Hatalmas szám! A célok pedig nyilvánvalóak: 1. Amit mi gyűjtünk össze, azt nem kaphatja meg más párt jelöltje, tehát jól megnehezítjük…

Rocksuli

Hogyan kerülhetjük ki a kampányt? Olyan helyre, eseményre kell menni, ahol a résztvevők és a közönség óriási többségének életkora nem haladja meg a 18 esztendőt! Mivel nem szavazhatnak, ezért békén hagyják őket pártjaink. Igaz, a debreceni Rocksuli 20 éves történetében…

Döbrögista képviselők

Mazochisták? A földesúri szerep tetszik nekik? Vagy a sujtásos öltözet? Amikor gyerekként Fazekas Mihály remekművét játszottuk, akkor mindenki Lúdas Matyi szeretett volna lenni, Döbrögi meg senki. Régen volt, még a rendszerváltás előtt, az átkosban. Azóta felnőttünk, s úgy…

Hitelképes képviselők

Hány havi fizetéséből tudna törleszteni, ha nem eszik, nem iszik, nem lakik, nem öltözködik? Ma hajnaltól bárki elolvashatja az országgyűlési képviselők tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatait. Mélyebb kutakodás nélkül pusztán és tényszerűen most azt nézzük meg, hogy a…

Kikért közönség

A labdával még vannak gondjaink, de tömegszervezésben már csúcsot döntöttünk. Mivel a magyar válogatott a reméltnél hamarabb elvérzett a január végi futsal Európa-bajnokság döntőjében, arra sajnos nem lehetett számítani, hogy a hazai közönség végig megtölti a nézőteret.…

süti beállítások módosítása