A cívis Michelangelo és a ló nagy micsodája
Furcsa kor furcsa dokumentumai következnek. Talán hihetetlen, de ez jelen idő, Debrecen.
Az önkormányzati média nagy igyekezettel propagálja Az igazi da Vinci kiállítást. Olyan írások is születtek, amiket tanítani kellene az újságíró iskolákban. Hogy mire példák? Döntse el mindenki maga, én nem kommentálom, csak mutatom. Tessék, íme!
Mindkét publikáció szerzője Szénási Miklós, a város nevét viselő önkormányzati ingyenes kiadvány főszerkesztője. Az első cikk a Debreceni Disputa című önkormányzati folyóirat legutóbbi számában jelent meg. Idézetek következnek.
A nyugati varázsló
(…) Nem is érti az utókor, (…) hogy nem adott ez a kelet és nyugat határán, a világ szélétől alig pár lépésnyire fekvő város egy igazán jó festőt. Valakit, akit attól függően, melyik évszázadban látta meg e veszedelmesen rossz éghajlat alatt fel-felragyogó napot (mert ez a hely minden okoskodó és általánosító meteorológiai statisztikát semmissé tesz zord kontinentális időjárásával sok száz, de inkább sok ezer és tízezer éve…), valakit, aki képességei és kitartása présében kinövi magát, és tökéletesen uralja a színeket, a formákat, tudja, milyen anyagokat kell ahhoz összekeverni, hogyha az örökkévalóságnak és az időtlenségnek szeretné megörökíteni kortársait, eleget téve ezzel a hiú és vélhetően fukar megrendelők elvárásainak, de belső művészi késztetéseinek is, valakit, akit lehetne cívis Michelangelónak vagy Leonardónak nevezni, vagy aki Rubens és Goya kortársaként azoknak messzire vetődött jó cimborája lehetett volna. Nem született ilyen művész itt. Sok tehetséges, egyszerű ember igen. Emberarcú politikusok, következetesen szigorú tekintélyek igen. Ügyes kereskedők, fantáziadús hentesek, boldogulni minden körülmények között iparkodó iparosok igen. A bölcselet útján biztosan járó tehetségek igen. (…) De egy igazán nagy festő, vagy szobrász nem dülöngélt innen az örökkévalóság pavilonja felé. Ez az írás nem fog választ adni arra, miért. Nem célja, nem is feladata. Ez a lap sem erről szól. Nem arról, mi miért nem volt. Sokkal inkább arról, ami lesz. (…)
A másik cikk az önkormányzati mundenpostaládás legutóbbi számának 10. oldalán jelent meg. Ismét idézek.
A mi lovunk
(…) Ez a ló hirtelen szerves része lett a Baltazár Dezső térnek. Mintha mindig is itt állt volna, és öröktől fogva itt kellene emelnie fél lábát… Azóta, hogy a helyére került, nap mint nap tömegek csodálják. A ló tetszik a nézelődőknek. Van, akik a formáján ámulnak, másokat a mérete nyűgöz le, és hallottunk olyan véleményt is, hogy „mekkora a micsodája”. Kinek mi a fontos. (…)
