Gyáva a gárda?

Némi fenyegetés, egy kevés zsarolás, és megszületett az árpádsávos médiapaktum. 

Nem egészen friss a történet, de magyarázatot ad a helyi osztráktulajdonú média és a Magyar Gárda titkos együttműködésének hátterére, mikéntjére. Lássuk!

Vígan kacarászva híznak országszerte a végeláthatatlan parlagfű-táblák, mivel a gárdisták mással vannak elfoglalva. Szeretnek szépen egyenruhába öltözni, csoportos fellépéseikkel színesíteni a haza szürke életét. Melléállnak például az elnyomottaknak, a kisemmizetteknek, ahogy ez történt Debrecenben is, amikor egy multinacionális cég által utcára tett vak fiatalemberért emelték fel szavukat a Hajdú-bihari Napló című megyei napilap belvárosi székháza mellett.

 

Hogy miért éppen ott? Mert a vak fiatalembert onnét rúgták ki, az északkelet-magyarországi sajtót uraló Inform Médiától. Ám mire a tiltakozó demonstrációra került a sor, addigra a konkrét ügyből általános tiltakozás lett minden multi ellen. A Magyar Gárda nem vonult vissza, ha már egyszer felöltöztek, csak éppen felpuhította a kiállását, legyen ennyi elég a vaknak és minden hazánkfia invalidusnak. Történt ugyanis, hogy az Inform Média elleni demonstráció hírét véve a megyei napilapok központi irányításával megbízott vezető felhívta a gárdisták első emberét, s egyszerűen megfenyegette őt. Amennyiben nyilvánosan ki merik mondani az Inform Média vagy bármelyik produkciója nevét, akkor a továbbiakban kitiltatnak a régió összes informos újságjából és honlapjáról, egy sor vagy egy fotó sem fog megjelenni róluk. A Magyar Gárda vezetője pedig menten meghajolt, lefújták a konkrét tiltakozást, lett helyette általános multiellenes demonstráció. Ennyit a magyar igazságról, a karakán kiállásról, a szemét külföldiek elleni határozott fellépésről. Ennyit a sajtóról és hivatásáról.

A történet illusztrálásaként legyen itt egy levélváltás a megyei napilap zárt levelezési fórumából, a Napló Agorából. Előbb Ábrahám Lászlónak, a National Instruments Debrecen vezetőjének, a köztiszteletnek örvendő és a közügyektől nem ódzkodó polgárnak két megszólalása, majd a Hajdú-bihari Napló akkori egyik vezetőjének válasza olvasható. Hogy szem nem sül ki…

 

Kedves Mindenki!
Nem tudom, hogy érdemes-e témával foglalkozni, de azért elmondom:
A multikat bírálta a gárda" című írás kapcsán elgondolkodtam, hogy miért is lehet velünk, multikkal a baj.
Őszinténszólva nem tudom, mi egy más, etikusabb magatartást igyekszünk meghonosítani, az emberekkel is jobban bánunk, mint néhány magyar kollégánk, sőt mi bejelentjük a munkavállalókat, és nem adózatlanul és TB-nélkül zsebbe tesszük a pénzt.

A GYES-re menő anyákat részmunkaidővel, sőt otthoni munkavégzéssel is támogattuk, ha a munkakör ezt megengedte. Rendezünk családi napot, évzáró partit, nyíltnapot, kafetériát működtetünk, tanulmányi szerződéseket kötünk támogatással stb.

Szerintem nem ott van a vízválasztó jó és rossz cég között, hogy multi vagy nem, hanem hogy milyen a cég kultúrája.
Sok-sok példát mesélhetnék ismerőseim köréből, akik pl. magyar vállalkozóknal dolgoznak:

a.) Taxis, és napi 12 órát kell heti 5 napon át dolgozni. és persze nincs kifizetve a túlóra.
b.)  Értékesítő cég heti 40 órás szerződéssel, de minden második szombaton bent kell lenni csak úgy "szerelemből".

c.) Tanácsadó cég, mindenki minimálbéren és a többi zsebbe megy.

Ez az, ami a gárda szerint jó? Vagy csak egy demagóg multi ellenes dumát akartak megereszteni egy kis "népszerűség" kedvéért?
Nem ismerem a szándékaikat, sőt nem is akarom megismerni, de amit ebben a dologban léptek, az színtiszta butaság.

Tisztelettel:  Ábrahám László 

Kedves Mindenki!
Utánanéztem a dolognak, és kiderült, hogy a rossz multi éppen az INFORM MÉDIA Kft!

Ott az iroda előtt volt a tüntetés, és a céget bíráltak, ami persze kimaradt a cikkből. (Hazugság nem történt, csak egy apró részlet lett elhallgatva....)

Valóban dolgozott  ott egy vak munkatárs, akit csak úgy kitettek...

Szeretnem megkérdezni, hogy itt mi volt az indok és tényleg miért kellett mennie a vak kollégának?

Most viszont én vagyok bajban, mert ha gárda tényleg csak multikról beszélt, akkor továbbra is fenntartom korábbi véleményem, de ha kizárólag az érintett céget említették ( ami az újságból kimaradt), akkor vissza kell vonnom az előző levelem.

Továbbra is állítom, a határvonal nem a multi és nem-multi, hanem jó és rossz cégek között van.

Tisztelettel:
Ábrahám László

 

Kedves Agorázók!

Ábrahám László a témával kapcsolatos levelében nagyon pontosan fogalmazta meg a lényeget: nem az a kérdés, hogy egy cég multi vagy sem, hanem, hogy milyen az adott cég kultúrája.Második levelében arról írt, hogy információi szerint éppen az Inform Médiát bírálták, mint munkáltatót, csak ezt mi elhallgattuk a cikkből. A következő történt: A Magyar Gárda szónokai mindannyian általánosságban beszéltek a multikról, hozzátéve, hogy itt áll mellettük egy vak testvérük, aki szintén utcára került, de egyetlen szóval sem mondták, hogy konkrétan melyik cégtől küldték el. Amit elhallgattunk a cikkben, az az, hogy kijelentették: azért a Napló székháza mellett demonstrálnak, mert így messzebbre hallatszik a hangjuk, illetve, mert a Napló mindig korrekt módon, röviden, de tényszerűen tájékoztatott a gárda megmozdulásairól, ami egyáltalán nem jellemző a magyar sajtóra, ezért innen üzenik mindenkinek, hogy van jó példa is.Ezt valóban nem akartuk leírni, mert ha valakit dicsér a gárda, az az olvasók többségének szemében nem erény. Félreértés ne essék, a Napló nem szimpatizál velük, mindössze komolyan vettük, hogy a szakma szabályai szerint, objektív módon fogunk tudósítani róluk, nem minősítünk, hanem a tényekre szorítkozunk. Ez történt azon a bizonyos délutánon, ahol magam is jelen voltam több kíváncsi kollégámmal együtt. A gárda számára fontos, hogy időnként demonstráljon, hallassa a hangját - jobboldali, nacionalista szervezetként pedig ilyen alkalmakkor nyilván elsősorban a kormányt, a kisebbségeket és a globalizációt bírálják.Ezért jöhetett nekik kapóra a multikhoz köthető történet.

Üdvözöl Mindenkit és további jó vitát, eszmecserét kíván: Zajácz D. Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr67558379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.07.08. 14:27:58

ezt hívják műveltebb körökben autofellationak.

pr-e-ss 2008.07.08. 18:30:41

Kiegészítés: Kiss László (Miskolc) központi szerkesztőségvezető führer intézte a dolgot Vona Gáborral.
El is dicsekedett a sikerével, hogy az osztrák megdicsérje, szép munka volt.

Holdrabló · http://www.holdrablo.blogspot.com 2008.07.08. 19:22:15

"A gárda számára fontos, hogy időnként demonstráljon, hallassa a hangját - jobboldali, nacionalista szervezetként pedig ilyen alkalmakkor nyilván elsősorban a kormányt, a kisebbségeket és a globalizációt bírálják.Ezért jöhetett nekik kapóra a multikhoz köthető történet."

Zajácz be volt baszarintva? :D

ötker 2008.07.08. 19:57:27

A gárda csak egy médiafejlemény, ezért lételemük a sajtószereplés.
Látott már valaki gárdistát dolgozni konkrétan? Parlagfűírtás? Na ne vicceljünk!
Egy kis médiaszereplésért szinte bármit feladnak, nem egy vak ember érdekeit.

Pogány Gábor 2008.07.09. 02:21:06

Nem kell ehhez hozzáfűzni semmit...
üdv: pégé

bakmatyi 2008.07.09. 12:50:08

Az eddigi képes tudósítások alapján 2-3 kancigány jó eséllyel szétkergetne egy egész gárdás hadtestet is. Röhejes banda, súlyos lúzerekkel.

Bár Isten őrizzen attól, hogy elkezdjenek gyúrni, akkor már kezdenék aggódni.

negatív 2008.07.21. 14:13:20

Basszus...

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.07.29. 14:48:32

Azt még mindig nem tudjuk, hogy mér rúgték ki a vak srácot, peniglen érdekelne :(

big15 2008.07.29. 16:30:18

A lényeget írom csak...
Három megyeszékhelyen 3 újság irodával.
mindenhol volt ügyfélszolgálat, ahol részmunkaidőben dolgozott egy fogyatékkal élő. Megszüntették a üsz.-okat és ők az utcára kerültek. ennyi
süti beállítások módosítása