#63

Nem időutazás, csak idiotizmus

Úgy tűnik, Dávid Ibolyának (és/vagy környezetének) is elillant a sajtó normális működésével kapcsolatos maradék gondolata. A Népszabadság adta hírül (Ön melyik Dávid Ibolyát választaná?), aztán különböző fórumokban (pl. Lilion közéleti galériája) is felkapták a témát. Szóval a sztori: nem voltak restek az MDF központjának sajtóirodájában, s másfélszáz orgánumnak jutattak el egy körlevelet Dávid Ibolya pártelnök fotóival, s azzal a szöveggel, hogy az elnök asszony csak ezeknek a közléséhez járul hozzá. Aztán ezt az utóbbi kitételt újságírói unszolásra visszavonták, de efféle utasításszerű kizárólagosságokat csak úgy véletlenül nem szokás megfogalmazni. Most moroghatnánk megint, hogy a pártállami reflexek munkálnak továbbra is a pártelnökeinkben meg sajtósaikban, s nem is lenne alap nélküli a mordulás, de az egész nem ér ennyit.

Egyszerű hülyeségről van szó, egy ránctalanabb orca és nyak foszló emlékéről. Nőről van szó, és kész.

Bár… Amikor Fésűs László prof. volt a Debreceni Egyetem rektora, akkor a sajtósán keresztül üzente meg a helyi napilapnak, hogy többé be ne merjék tenni a korábban róla készült fotókat. Azokon ugyanis nagyobb volt a haja, s ez szerinte nem illett a rektori imázshoz. A szocialista képviselőnő ahhoz a fotójához ragaszkodott volna minden alkalommal, amin gyöngyfüzér díszítette a nyakát. Aztán a polgármester is több alkalommal szóvá tette, hogy idétlen testhelyzetű fotók jelennek meg róla a lapban, s nem kéne ezt a fotózási és szerkesztési gyakorlatot folytatni. A fotóriporter csak annyi megjegyzést fűzött a városházából érkező határozott kívánalomra, hogy a polgármester idétlen testhelyzeteket szokott felvenni, s talán ezt a gyakorlatot nem kellene folytatni. Nem csak logopédus van, hanem mozgástanár is!

Tehát aki szégyelli, hogy alacsony, az csak ülve fotóztassa magát magas emberrel együtt. Ha tokája van, akkor ne szegje le az állát. Ha ráncos, akkor ne nézzen szúrósan. Vagy korrigálható gondjaival kopogtasson be egy plasztikai sebészhez. Oldja meg mindenki a maga baját! De ha azt szeretné, hogy kiröhögjék, akkor csak írasson körleveleket, meg telefonáltasson be a szerkesztőségekbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr12244244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása