#284

Duhaj hajdúk

    

Ha a rendőrségnek nem lenne médiakényszere, pontosabban: médiakésztetése, akkor sokkal szürkébb lenne az életünk.

Csodával határosnak mondható, hogy a városi tévé szpíkere – egyben a ma esti hírműsor szerkesztője – nem röhögte el magát, amikor felkonferálta a súlyos anyagot. Aszongya: A Legfőbb Ügyészség 2005-ös negatív toplistáján megyénk Somoggyal holtversenyben áll az élen. A megyei rendőr-főkapitányság szerint a rossz arány oka a lobbanékony hajdú-bihari vérmérséklet.” Aztán nem sokkal később következik a rendőrség sajtóreferense: „Tudni kell, hogy itt, Hajdú-Bihar megyében az emberek vérmérséklete és temperamentuma kissé heves, tehát hirtelen felindulásból akár egymásnak is eshetnek, és ebből következhetnek be a csoportos garázdaságok.” Mivel nincs közönségkacagás keverve a nyilatkozat alá, arra kell következtetnünk, hogy az illetékes komolyan gondolja, amit mond. Ez hát a hajdú-bihari karakter. A tudomány meg legfeljebb kullog a közeg után.

A helyi rendőrség szerepelt egy másik ma esti tévés hírműsorban is, egy országos kereskedelmiben. Ott azt tudtuk meghogy rongálónak néztek egy 78 éves idős embert, aki meg akart reparálni egy debreceni utcai padot. A rendőrök figyelmeztették a köz vagyonát önkéntesen javítgató öreget, az meg visszaszólt, aztán végül bilincs kattant a kezén, s fogdában találta magát. Ha így volt, akkor elég szégyenteljes a történet. Vagy ki tudja…

Biztosan tősgyökeres hajdú-bihari az öregúr, az a lobbanékonyfajta, a heves temperamentumúak egyike, aki 78 éves korában is képes a hirtelen felindulásra, a másiknak esésre. A két ifjú rendőr meg csak védekezhetett, ugye. Azokat biztos a békés Szabolcs megyéből vezényelték ide, ahol sose nyílik bicska, nyilván olyan jámborfélék lehettek, ijedtükben bilincseltek.

Még szerencse, hogy nem járt arra egy gumibotoznivaló sajtófotós.

   

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr65244010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása