#351

Jobbik – felírták, majd kihagyták

      

Mutatok egy szép kis kommunikációs zavart.      

Nyitogatják a kampányt szerte az országban, bár régóta nyitva van már az, talán be sincs csukva évek óta, de mindegy. Tegnap közös kampánynyitó rendezvényt tartott a Kereszténydemokrata Néppárt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt, a Nemzeti Fórum, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. Merthogy ők közösen indulnak a voksokért Debrecenben, szövetségben akarnak önkormányzati képviselői helyeket szerezni a városi közgyűlésben, együttesen támogatják Kósa Lajos polgármesteri újraválasztását. Csakhogy épp az utóbbival van gond, mert Kósa csak a kereszténydemokraták támogatását fogadta el, a Jobbikét nem. Nyilvánosan nem.

Kapta a sajtó a meghívót, amit a többi szervezettel együtt a Jobbik is jegyzet, s amiben az szerepelt, hogy Semjén Zsolt KDNP-elnök együtt lép színre Kovács Dávid Jobbik-elnökkel. A cívisvárosban, ahol a városvezető a nyilvánosság előtt afféle zabigyerekként kezeli a Jobbikot, mert úgy érzi, rossz fényt vetne rá az együttműködés (beismerése).

Aztán a kampánynyitó rendezvényen már nem szerepelt se a Jobbik, se az elnöke. A változást firtató kérdésre az MTI tudósítása szerint azt felelték Semjénék, hogy „kommunikációs zavar” történt. Hogy ez mit jelenthet? Nem kell hozzá nagy észbeli kunszt, hogy bárki rájöhessen a megfejtésre.

A meghívőt egyébként bizonyos Czakó István küldte szét mailben, aki a debreceni 10. választókerület közös KDNP-Jobbik képviselőjelöltje. Most aztán hasadjon a tudat?

Íme a „kommunikáció zavaros” meghívó:

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr44243935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása