Költözzünk szét!

Nincs más megoldás, válni kell, mielőtt vérét vesszük egymásnak. A jobbra húzók költözzenek az ország jobbfelére, a balosok meg az ország balfelére – vagy fordítva. Legyen a Duna a határ, aminek mindkét partjáról át lehetne üvölteni a túliaknak, hogy szemét komcsik meg árpádsávos nyilasok.

Két ország vagyunk már egy ideje, igazítsuk hát ehhez a térképet is. Megszűnne az ármány, a métely, az áfium, minden rákfene, talán még influenza sem lenne. Végre együtt lennének az együvé tartozók, szeretetben és boldogságban épülne a haza. Mindkettő. Nem lenne ez az elhúzódó válságos nyüstölődés, hogy ki legyen a főnök. Az egyik hazában Orbán Viktor lenne az uralkodó, a másikat Gyurcsány Ferenc kormányozná. Az egyikben lenne vizitdíj, a másikban megmaradna a hálapénz. Itt konvergenciának hívnák a nadrágszíjhúzást, ott meg reformnak. Egyik térfélen lehetne hazudni, majd bocsánatot kérni, a másik féltéren ilyen gond nincs, mert ott mindig mindenki igazat mond.

A két ország között nem lenne közlekedés, mert mi a fenének. Az elején persze szükségeltetne egy nagy lakosságcsere. Ha mondjuk a nyugati félország lenne a jobbos, a keleti meg a balos, akkor Pécs népe átköltözne Debrecenbe, és viszont. Talán még a Nagytemplomot is át lehetne húzni a pécsiek négytornyújának helyére. A balosoké lenne a főváros pesti oldala, ők a Parlamentben hallgatnák le egymást, míg a jobbosok nemzetgyűlése a budai várban nem ülésezne rendszeresen – merthogy minek. Azért is fontos, hogy ne legyen átjárás a két part között, mert így a másik oldal ocsmányságán felháborodott tüntetők folyamatosan le tudnák zárni a hidakat, és mégsem bénulna meg a közlekedés.

Végre kitörne a médiaháborút lezáró áldásos médiabéke. A jobbos országfélen kizárólag a HírTV sugározna és a Magyar Nemzet terjedne, a balosok pedig élvezkedhetnének a teljesen totális médiafölényükkel. Nem okozna problémát, hogy ezek a HírTV-t bojkottálják, amazok meg a Nap-keltét, Navracsics nem feleselne Lendvaival, a legnagyobb vita pedig az lenne a tévéadásokban, amikor az Esti mese perceiben Frakk nem egyezik a macskákkal. A művészeti életünkre is termő korszak köszöntene, jobbos operaénekes csak jobbossal duettezne, balos karmester meg egyedül balos zenészeknek vezényelne. Az irodalmi életünk is mekkorát tisztulna, ha végre istenigazából kettészakadhatna! Itt Döbrentei verselne, ott Nádas prózázna, nem kéne elviselniük egymást és egymás olvasóinak gyűlölt ábrázatát. A szeparálódásban a megkopott és öregecskedő rockzenészek járnának az élen, mivel ők egy ideje már látványosan űzik ezt a hűségipart. Az egyetemeken is rend lenne, itt csak a Professzorok Batthyány Körének tagjai oktathatnának, ott meg a világba bámuló globalisták. És természetesen a tananyag is alaposan eltérne, különösen a történelem terén, de talán még a matematika sem lenne ugyanaz.

Miénk lenne a Balaton, övéké a Kékes, miénk a bakonyi pulykamell, övéké a szegedi halászlé, borvidék jutna mindenkinek, a romákon meg megosztoznánk szigorúan balos-jobbos alapon. De mi legyen a liberálisokkal? Őket mindkét partról bele lehetne lökdösni a Dunába, úgyis állandóan ezt vizionálják, aztán aki úszni tud, az partot érhet a Margitszigeten. Az lenne a hazátlan liberálisok földje, és ha a jobbos vagy a balos országfélen a nagy egyetértés ellenére mégis támadna valami kisebb gond, akkor innét is és onnét is áthajóznának a szigetre, és felpofoznának néhány liberálist, mert azok minden rossznak okozói, és akkor utána ismét helyreállna a lelki béke itt is, ott is. Magyar, ország hasad!