#403

Dögöljmegfórum

 

Korábban alanyi jogon mutatta meg magát a hülyeség, mostanság falkában közlekedik. Spontán szervezett szabadcsapatok vernek szét internetes találkahelyeket, jobb- és baloldali indulat tobzódik, bár azt sem lehet tudni, hogy a balos szöveg tényleg balos szájból bukik-e ki, vagy jobbos provokátor adja ki magát balbaromnak, vagy éppen fordítva. Egy a biztos, a tény, ami látszik, virtuális bézbólütőkkel közlekedők vernek széjjel mindent a honi neten.

 

Mint ezt tudjuk, alapvetően kétféle hálós fórum létezik: 1. berúgom az ajtót, oszt behányok (ide nem kell előzetes regisztráció); 2. kopogtatok, bemutatkozom, aztán behányok (ide már kell regisztráció, amit bárhol gyorsan jegyzett e-mail címmel pillanatok alatt el lehet érni). A végeredmény ugyanaz: behányok.

A honi fórumok az utóbbi egy esztendőben látványosan elposványosodtak, áporodottak és bűzösek, kölcsönös farhőmérőzésektől elvérfertőződtek. Amennyire az újdemokrácia lendületét és szabadságát mutatták fel két-három éve, s voltak kisebb és nagyobb közösségekben a máshol ki nem mondható jogos panaszok és kritikák és jobbítási igyekezetek terei, annyira lettek most csizmakaparók a sertéshízlaldában.

Hogy is írták az egyik fórumon? Sáskacsürhék járják be a honi netet. A nagy látogatottságú honlapok kedvelt topikjai után rákaptak a blogszférára is. Figyelik, hogy pl. a Blogterben éppen melyik bejegyzés örvend nagy látogatottságnak, s ott kezdenek mélytorokkal dorbézolni, miközben elvadítják az érdemi disputára hajlókat. Rombolnak, aztán továbbállnak, aztán megint rombolnak máshol.

Komcsizás, köcsögözés, viktorozás, ávózás, nyilasozás, gyurcsányozás, szájbafelláció, análisgumibot, árpádsáv pelenkának.

A kurvaanyázódásnak meg nem szívesen állnak ellen a nettartók, mert jól jön a látogatottság, s magára oly sokat adó Blogter is beenged mindenkit, a moderálást meg rábízza a blog tulajdonosára, demokratikus, persze, a jobbféle blogtulajdonos meg a szólásszabadság jegyében nem moderál, csak éppen a saját blogjához fűzött kommentektől kap undort, aztán hagyja, mint kutya a…

Feltehetjük a kérdést: miért lenne jobb a magyar blogszféra, mint az egész fenekedő ország. Miért ne lenne jobb a honi blogszféra, mint az egymást kutyapicsázó kétfélország? Mert ezt is megkérdezhetjük ugyanolyan joggal.

Nemtom. Találja ki Doransky vagy Pollnerők értenek hozzá, mert csak nem kéne a széjjelveretésnek odadobni az új magyar nyilvánosság eme nagyreményű bölcsődését.

 

És akkor bizonyságosan elrettentő kordokumentumként most idézek néhány címet a haon.hu fórumának topikjaiból:

- A büdösbolsevikbagázs

- Médiapatkányok

- Agyhalott hazug nemzetgyalázó bolsevikok

- A maszop-szadesz-lopesz csűrhe mindig hazudik!

- Szadeszkretén

stb.

Látogassátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr71243875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása