#507

Elrettentő blogszemle

 

Egy hét termése a délibábok városából. Pedig még el sem kezdődött az idegenforgalmi szezon.  

 

Fényképezni tilos! „…itt engedély nélkül nem lehet fotózni. Az embert elég udvariatlan módon elutasítják. Értelmes magyarázat nincs. (Mitől félnek? Leesik a Mária kép a falról, ha ránéz a fotómasina?) Magáncélból nem lehet, jelentette ki az Attila téri templom képviseletében egy ember, azonnal töröljem le, amit eddig csináltam. Voltak már ugyanis, akik képeslapként árulták az így készített fotókat, meg felrakták az ilyen internetre. (…)A Szent Anna templomban ülő ember, akinek nem jöttem rá a hivatására, bejelentette, hogy itt állvánnyal nem lehet fotózni. Kézből nem lehet jó képet csinálni egy sötét helyen, ezért próbáltam érdeklődni, hogy mégis mi kifogása van az állvány ellen, de kijelentette, hogy “nem vitatkozom”. Én sem tettem, beletörődtem, hogy ebben a városban ostoba emberek vannak.”

Aenima teljes bejegyzése itt olvasható. 

 

Az eltűnt cipő. „Aztán hazajöttem, és jó ötlet volt a tengernyi munka közben, a 4 napos hétvége szombatján elmenni a termálba. Ezt egészen addig így gondoltam, amíg a fürdőzés végén ki nem nyitottam a szekrényemet, és észre nem vettem, hogy a cipőm hiányzik belőle. Minden más ott volt, de a cipőm nem! Sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy nem loptak meg, hanem valószínűleg balfasz módon kint felejtettem a padlón, amikor lefelé vetkőztünk, lévén hogy a kulcs végig a csuklómon lógott, a szekrény sértetlen volt, és a pénzemet tartalmazó övtáskám is ott volt benne. Valakinek pedig megtetszett (amit nem csodálok, szerintem is elég jó kis cipő volt), és szépen hazavitte. Ennyire pancser is csak én lehetek! Biztosan becsúszott a pad alá, és nem volt szem előtt, különben nem felejtem kint. A talált tárgyak osztályára sem adták le. Egy éve vettem azt a csukát, és nem volt olcsó. Szívtam is a fogamat miatta napokig, mire kénytelen voltam beletörődni (2 nap múlva még visszamentem egyszer, hátha megkerült, de nem).”

Giros bejegyzése itt olvasható. 

 

Zaklatott szállodai éjszaka. „Debrecenben hosszúhétvégéztünk családilag, a nagymúltú és hangzatos nevű Cívis Grand Hotel Aranybikában. (…) A nyílászárók kb. 30 éve lehettek lemázolva, falak itt-ott leverve, a törött ablaküveg elé egy másikat szögeltek, de oda se neki, nem juthat mindenre pénz és energia. Cserébe hideg volt. Nem kicsit, nagyon. Takaró nem volt a szobában, csak paplanhuzatba csomagolt, összenemezesedett, saccra legalább 30 éves plédek. (…) Fél egy magasságában azt álmodtam, hogy potyautasok vagyunk a Titanicon és a gépházban húztuk meg magunkat. Kb. 7-es erősségű fejfájással, rémültes dübörgésre ébredtem, az egész család ébren volt már és nyöszörögtek. A nejem rémülten elszaladt a recepcióhoz a pokoli lárma okát megtudakolni. Ott felvilágosították, hogy az épületben diszkó is üzemel és a kéretlen zakatolás kb. ötig tart. (…) Legközelebb max akkor utazom Debrecenbe, ha pulykakast akarok venni. De az is lehet, hogy inkább hozatok valakivel.”

A fényképekkel is illusztrált teljes sztorit a Tékozló Homár adta közre.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr53243762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aenima 2004.09.28. 17:53:18

köszönöm a linket! az aranybikás sztori a képekkel együtt valóban elrettentő... :S
süti beállítások módosítása