Modemnézőben

György Péter vidékre vetette a tekintetét. És jó messzire ellátott.

Egészen Debrecenig.

Az Élet és Irodalom legutóbbi számában testes anyag jelent meg György Péter tollából. A Két korszak két múzeuma című írásért hálás lehet minden épelméjű lokálpatrióta, mert bár több benne a hideg, mint a meleg, mégis felhívja a figyelmet arra, hogy éppen történik (történhet) itt valami, s ez a propaganda talán értőbb közönséggel találkozik, mint a Playboyban nyomott városmarketinges kultúrháttér. György Péter nem csak térben, hanem időben is szertenézett. Hátra is, előre is. Ez utóbbit, a jövőbe tekintő félelmeket azok is forgathatnák kicsit magukban, akik egyébként hideglelést kapnak György Pétertől és az Élet és Irodalomtól, akik elborult pillanataikban valamiféle „behurcolt művészettől” óvnák a várost.  

Itt egy röpke idézet, ami csak kedvcsináló, véletlenül sem adja vissza az írás egészét, s nem ment fel a teljes szöveg elolvasása alól:

A kérdés az, hogy meddig fogja bírni a MODEM az univerzális modernség melletti elkötelezettséget, az Antal-Lusztig-gyűjtemény normatív esztétikáját, s mikor kezdődik el a helyi művészet és művészek teljesen érthető „nyomulása” a hírnévből való részesedés után. Illetve: meddig bírja a múzeum, hogy az egyetemes művészettörténet normájának való megfelelés okán esetleg üresebb termeket kínál, és mégsem akar otthont adni a hakni világának.

(A Basahalom boulevard legutóbb a Modemről: Leonardo a hungarusoknál)