#622

Lenin és Leonardo 

Egykoron ha Debrecen került szóba távolabb innen, akkor azonnal két dolgot említett meg az is, aki soha nem járt a városban: Nagytemplom és Aranybika. Mostanság más a helyzet. A Debrecen hívószóra jelenleg a Loki és a Tankcsapda a nyerő. Ezt erősíti a hivatalos városmarketing is, nyilatkozataikban a városvezetők is. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy a Tankcsapda frontemberét, Lukács Lászlót nem zenei kérdésekben is gyakorta megszólítja a helyi sajtó. (Ma megint vincizünk, de csak a nagy érdeklődés kielégítése végett! Mindenki boldog?)  

Az önkormányzati ingyenes heti kiadvány legutóbbi számát a Leonardo-kiállítás promóciójára szentelték. A többszempontú megvilágítási igyekezet reflektora Lukács Lacit is kiemelteA zenéje, dalszövegei okán méltán elismert frontember egyebek között ezt nyilatkozta:

A világtörténelemben volt néhány személyiség, férfiak és nők, akik az emberiség történelmének „sarokkövei”, és nincs belőlük túl sok. Szerintem ezek egyike Leonardo a maga polihisztorságával. Olyan történelmi alakok  között áll, mint Néró, Jézus, Lenin. Mind nagyon különböznek, de ebben az egyben közösek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr67243605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Obszi 2004.09.28. 17:53:18

Olvaslak, rás, tisztellek. Az a gond, hogy ez nem a firenzei anyag, még abban a tekintetben sem, ahogy te említed. Láttam a debreceni Leonardot, fanyalgok, mert átvertek.

rás 2004.09.28. 17:53:18

Nem volt türelmem végigolvasni az előző bejegyzéshez eddig érkezett mind a 33 kommentet, ezért ide írom - kívülállóként, merthogy nem vagyok debreceni. Lehet (biztos), hogy K.L. saját pr-jára használja fel a kiáálítást; lehet, hogy izléstelen Leonardót a virágkarneválhoz kötni (bár szerintem mindkettőt kötik augusztus 20-hoz), de: én láttam a kiállítást Firenzében (ott a ló csak számítógépes animációként volt jelen), és fantasztikusan érdekes volt. Valóban nincsenek itt a nagy festmények, a nagy grafikák, de nem is erről szól a dolog, hanem az egyéniségről, a gondolkodásmódjáról, a találmányairól, a sejtéseiről. Talán érdemesebb az után fanyalogni, hogy megnéztétek.

KZ 2004.09.28. 17:53:18

Laci csak viccelt. Hülyét csinált a Debrecen újságírójából, csak ezt nem vette észre az újságíró meg a szerkesztő sem. Tankcsapda forever!

macska 2004.09.28. 17:53:18

Valamit valamiért. Ilyen az élet. Laci is öregszik.

b.é.g. 2004.09.28. 17:53:18

Háthát... Azért nagy szerencse, hogy nem Dombi Tibit kérdezte meg a Debrecen újságírója.
süti beállítások módosítása