Már itt vannak

Debrecen, 2007. szeptember 8.

Fotók: haon

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr46243578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Obszi 2004.09.28. 17:53:18

Gyülekezési joggal való visszaélés miatt eljárást indított a rendőrség Nyíregyházán a Nemzeti Őrsereg, a Magyar Gárda bajtársi szervezetének tagjai ellen.
Hetente tartanak ugyanis rendezvényt a szabolcsi megyeszékhelyen, nemrég pedig az utcákon masíroztak, bár csak a helyi Kossuth térre volt területfoglalási engedélyük, máshova nem.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke korábban az ügyészséghez fordult a Nemzeti Őrsereg miatt, mert indoklása szerint a szervezet egyenruhája félkatonai csoportra emlékeztet, és félelemkeltésre adhat okot. Az ügyészség azonban nem járhatott el, mert kiderült: az őrsereg nincs bejegyezve a bíróságon, a Jobbik megyei elnöke szerint "csak baráti társaságként" működnek.
http://www.haon.hu/hirek/orszagos/cikk/rendorsegi-eljaras-a-magyar-garda-bajtarsai-ellen/cn/news-20071018-06390450

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Tényleg. Hamarosan nagy szüreti buli lesz a haveréknél Tokajban. Nincs messez Nyíregyházától. Vajon mennyiért lehet bérelni egy ilyen magyarosch zászlóforgató csapatot?

Guk 2004.09.28. 17:53:18

Addig is kedveseim..

ezek a nálunk vendégeskedő zászlóforgató csapat... igaz nem Olaszból csak innen Szabolcsból .. gondolom bérelhetők..

Mortimer 2004.09.28. 17:53:18

"Vétkesek közt cinkos aki néma!"
Szólalj meg hát kirájunk! Kósa!

Sz.K. 2004.09.28. 17:53:18

kosalander ezt elkalkuláltad. Nem szólalt meg a polgármester. Minden oké.

1978 2004.09.28. 17:53:18

A Bumeráng hétfőn reggel közvetit Debrecenből. A nácik remélem nem lesznek ott.

kisszanto 2004.09.28. 17:53:18

jajmar, magyar garda :) minek? kinek?

Guk 2004.09.28. 17:53:18

Na tessék meg van az mondóka ... Ez Debrecen ! Nácik haza !

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Bochkor múltkor beszólt az egyik debreceni középmuftinak, úgyhogy van rá esély, hogy letörlik a vigyort az arcától. Hol lesz ez a Bumeráng és mikor pontosan?

hamza 4 2004.09.28. 17:53:18

Gyerekek. Hétfőn reggel debrecenben lesz a Bumeráng. Szerintetek Boros-Bochkort is el akarják kergetni a tüntetők mint Bolgáréket ?

kosalander 2004.09.28. 17:53:18

debrecenben nincs tábora a szélsőjobboldali radikalizmusnak. a kossuth tériek átlagosan 15-en vannak, ez is jól mutatja, meg az is, hogy nyíregyházáról importálnak őrsereget, mert nálunk ilyen nincs és szerintem nem is lesz.
ennek ellenére a város értelmisége és politikai érzékenységű lakossága várja, hogy a szombati események ügyében minél hamarabb megszólaljon a polgármester. hátha a tanácsadói nem beszélik le róla.

donricardo 2004.09.28. 17:53:18

... pedig mondjuk a katolikus díszmagyar mennyivel szebb. :)
azok az aranyos sújtások, azok a gyönyörű színes hímzések, azok a szépséges (és nem fekete-fehér) kelmék!

ha választani kellene, én biztosan katolikus díszmagyarba akarnék öltözni inkább!

(már persze ha csakis ezekből állna az alternatíva...)

Pocakos 2004.09.28. 17:53:18

vakember: ".......érdekes, hogy amikor fidesz kormány volt valahogy nem ment az utcai szélsőjobbnak,...." Hát persze, mert akkor bent voltak a parlamentben "Bocskai gúnyában" - vakságod ellenére, talán erről hallottál, mert feltételezem, hogy a hallásod jobb. Aztán tudod, hogy még mi érdekes? Csurka, Orbán, és a Hegedűsök mind reformátusok..... - igaz, ez csak "áthallás". ;-)

Guk 2004.09.28. 17:53:18

Láttod igaza van vakapadnak ki kell seperni a komcsikat ...

nonáci 2004.09.28. 17:53:18

majdnem elfelejtettem, hogy a debreceni fidesz legszélsőjobbosabb önkormányzati képviselője az átkosban a medicor kisz-bizottságának agitációs titkára volt.
na erre varrjál gombot.

nonáci 2004.09.28. 17:53:18

vakfaxikám, mondd már meg milyen komcsi veszélytől védenek bennünket Debrecenben ezek a nyíregyházi keretlegények?! menjenek haza aztán a saját főterükön masírozzanak az újnyilas karszalagjaikkal, ott szoci a polgármester már négy ciklus óta.
te is elhúzhatsz velük, ha ennyire imádod őket.

b.é.g. 2004.09.28. 17:53:18

Kövér volt kisdobos is, úttörő és KISZ-tag is, de nem ezt szokták a fejére olvasni, hanem azt, hogy az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében dolgozott, pedig ez nem volt kötelező neki.
Az a nagy gond, hogy 2002-ben és 2006-ban választásokon győzött a szocipárt, ezért kormányoznak, mert így szavazott a többség. Ezt pedig a Fidesz nem tudta máig feldolgozni.
Persze ha 2010-ben majd ezek a gárdisták és őrseregek egyenruhásai ácsorognak a szavazóhelyiségek környékén, akkor lehet, hogy más lesz az eredmény.
És egyetértek: takarodjanak a nyilasok a közterekről!

donricardo 2004.09.28. 17:53:18

ezek a szépfiúk nyíregyháziak.
máskor is szívesen kölcsönadjuk őket! ;)
(tőlem maradhatnak állandóra is -- bár még jobb volna, ha Debrecen helyett inkább a Hold sötét oldalát válaszották volna...)

Guk 2004.09.28. 17:53:18

Tele ez a társadalom meg nem értett és fizetett értelmiségel és vakvágányra futott vállalkozókal és természetesen a szocialista vivmányait védő emberektől .
De mikor bárkinek is a szemébek nézek csak a dühöt lehet kiolvasni belőle de megoldást az nem , ahogy a te irásodból se , mit tenél velük ? Felakasztanád a bandát ... vagy elküldenéd őkett a Don kanyarba ? Igaz onnan még utban vannak hazafelé a rendes magyarok akik egy olyan korba voltak fiatalok amikor nehézvolt .
Voltam a kilencvenes években Jugóban ... hát ott kisebb dolgokért és jóval kevesbb pofázásért jukat kapot az ember a fejébe .. ja és politik ide vagy oda azért el vitték a takarék könyvét ....

Guk 2004.09.28. 17:53:18

Ne gondold ,hogy nem tudom ki volt MSZMP tag a környezetembe , de most templombajáró és rendkivüli módon akaratos és erőszakos Fidesz szavazók , már az is bűn a szemükben ha az embernek nincs véleménye . Tudod hiba csak egy TV adásból vagy egy Blogból tájékozódni , a tanult emberek is höbörögnek meg komunistáznak pedig nekik kellene elmagyarázni nekünk mi is van , de sajnos semmivel se külömbek mint a mai Gárdisták vagy éppen partizán nyugdijasok .

vakapad 2004.09.28. 17:53:18

ti csináltok nyilasfészket az országból. érdekes, hogy amikor fidesz kormány volt valahogy nem ment az utcai szélsőjobbnak, csak akkor szalad a szekér amikor a szocik vannak hatalmon. kinek az érdeke? erre a válasz világos, ezek után pedig nincs miről beszélni.
mi volt kövér, kisdobos? ez a komcsik kedvenc trükkje.
persze a náci lágerekben is voltak német katonák meg zsidó emberek. csak az előbbiek az őrtoronyban.
na szivem, gyurcsányék a jó meleg őrtoronyban voltak a sok jó párttag meg a láger legvidámabb barakjában.
a csheknek sikerült ezt elrendezni, talán szerintetek rosszul tették?
és ne takarózzatok azzal, hogy ez a hajó elment mert látjátok, hogy ez a gombóc nem megy le 18 éve az ország torkán. vannak dolgok a történelemben amiket nem lehet elspórolni. elmaradt a szükségszerű '89-ben, most meg csodálkoztok, hogy úszik az utcákon a láva.

Guk 2004.09.28. 17:53:18

vakapad:
Ja ja meg Kövér is meg még ki is ? Tán te ?

bachterman 2004.09.28. 17:53:18

nyilas misi pakkot kapott...

nonáci 2004.09.28. 17:53:18

lexarom gyurcsányt, de ne takaródzatok vele, amikor nyilasfészket akartok csinálni Debrecenből!

vakapad 2004.09.28. 17:53:18

Na tisztázzunk ezt meg azt!
Két ocsmány, emberéletek millióit követelő őrület dühöngte körbe Európát az előző évszázadban: a nácizmus és a kommmunizmus.(A fasizmus az egészen más tészta, de ezt most hagyjuk.)Mindkettő kirekesztő, gyilkos tettek melegágya volt. Magyarországon a két világháború között jelen volt mindkét "ordas eszme", az akkori viszonyok között igyekezett a mindenkori hatalom irtani őket ahogy tudta. Aztán becsúsztunk a németek alá és ezzel feledve lett minden korábbi tett és gondolat. A magyar nyilasok ocsmány tettei méltán megvetendőek. A magyar nyilasok meghaltak, kivándoroltak.
Ezután jött a kommunizmus. Pont olyan randa mint elődje, a nácizmus. A kommunista vezetők viszont nem haltak meg, nem vándoroltak ki, hanem demokratává változtak. Ha a náci háborús bűnösöknek lehetősége lett volna választani a bitó és a jól jövedelmező konszolidáció között ők is mind azt mondták volna, hogy stip-stop nem ér a nevem, mától nem vagyok náci hanem szociál- vagy keresztény demokrata. Csak ők nem úszták meg ilyen olcsón!
gyurcsány ferenc a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik országos vezetője volt, s mint ilyen üzemeltette a kommunizmus elnyomó gépezetét. Figyelem! Nem összekeverendő holmi középiskolai KISZ titkárral, az éppúgy porszem volt mint a gyári munkás párttagok.
A Fideszben nincsenek volt náci vezetők.
Az Mszp-ben hemzsegnek a volt kommunista vezetők.
Így tehát takarodjanak. Ők is, meg az a néhány balfasz aki a Kossuth téren bohóckodik. De ne legyünk lúzerek és lássunk tisztán. Gyurcsány nem fasisztázhatja a fideszt mert a fideszben nincsenek nácik, Gyurcsány viszont megpattant a kommunizmust lezáró "nürnbergi perről".
Örüljön neki hogy megúszta de ne ossza a politikai moralitást mert azt fentiek okán nem viselheti el egy ép lelkű nemzeti közösség. Kussoljon a milliárdjai között, adja le a szertárban az állampolgári jogait Horn Gyulával, Gál Zoltánnal és a többi volt városi-megyei párttitkárral együtt. Ha ez megvolt és még akkor is bontogatják az árpádsávost akkor majd újra beszélünk...
De csak utána!!!

1978 2004.09.28. 17:53:18

A Fidesz persze csenbe van.

Szabóbé 2004.09.28. 17:53:18

Ki a nyilasokat Debrecenből!
Nagyon reméltem, hogy ez nem fog megtörténni nálunk, hogy ilyen egyenruhások díszelegjenek, korzózzanak Debrecen főterén és főutcáján a Nagytemplom előtt. Itt az ideje, hogy Kósa polgármester és Bölcskei püspök színt valljon, hogy nekik tetszik-e így ez a város. Vagy fejezzék be ezeknek a bujtatott támogatását, vagy tűzzék ki az árpádsávos zászlót a városházára és a Nagytemplomra, és a várostáblákhoz a bevezető utakon, hagy tudja mindenki, milyen városban van.
Nem akarok ilyen újnyilasokat kerülgetni a városban, ahol élek, mert ezek nem állnak félre, hanem karbatett kézzel bámulnak az arcodba.
Én is azt mondom, hogy ébresztő Debrecen!

Sz.K. 2004.09.28. 17:53:18

Megfutamodott a kultúra Debrecenben, átadta a terepet ezeknek.
Az sem értem, hogy a debreceni adófizetők pénzéből fentartott ingyenes újság és a honlapja hogyan segíthet ilyen rendezvények propagálásában. Váltsák le az ilyen szerkesztőket!

hlkatalan 2004.09.28. 17:53:18

A 36. debreceni dzsessznapok programsorozatában szombaton a Kossuth tér helyett a Déri téren lépett fel 15 órától a Dankó Iván–Kapusyi Kálmán–Bartha Levente alkotta Trio Minimal.
Idejutottunk, hogy egy városi kulturális rendezvényt pakolnak el a meghirdetett helyszínéről az új nyilasok és a bábuverők miatt. Hol vagy, Debrecen?

Moss 2004.09.28. 17:53:18

A DTV vette a fesisztákat ? Ja látom, hogy igen.
Kitartás éljen Széles! Vagy Szálasi ?

SM 2004.09.28. 17:53:18

Akkor nézd a DTV-t , ott van minden jó. (Persze a kormány minden rossznak az oka)
Látom a fotókat :hát ideértek a derék legények , csak így tovább. Tényleg nem emlékeztetnek senkire és semmire.

Guk 2004.09.28. 17:53:18

Basa ... néha valami örömteljest is írhatnál .. de ne romániából, innen Debrecenből .. PL. át adták a békás-tó környékét ....
süti beállítások módosítása