Zavardemokrácia

Nem jó ez így, teljesen össze vagyunk zavarodva. Mi is, a szavazóink meg pláne. Mert vagy ellenzékben legyünk, vagy hatalmon. Inkább hatalmon. De egyszerre mindkettő? Országosan ellenzékben, helyben meg hatalmon. Vagy fordítva. Nem jó ez így.

Mert most ugye sajtótájékoztatót tartunk arról, hogy a szemét kormány tuttira eladja az állami vagyontés ez rossz. Mi meg eladjuk a helyi repteretez pedig nagyon helyes. Nem az? De az! Aztán itt van ez a népszavazási ügy, amivel kormányt fogunk buktatni. Mert nincs más lehetőség, mint a parlamenten kívüli cselekvés, vagyis a népszavazásEzért a népszavazás intézménye jó. Illetve rossz. A józsaiak is le akartak válni Debrecenről, népszavazás kezdeményezésével próbálkoztak, alig tudtuk elgáncsolni az ügyetMost meg a kettes villamos vonalával kapcsolatban okoskodnak itt néhányan, népszavazással fenyegetőznekNa, nehogy már mindenki beleugasson a dolgunkba!

Ráadásul itt van még ez a Csepeli György is, a volt államtitkár. Szadeszes, nem szeretjük, blogot is ír, a blogokat sem szeretjük. Vagy mégis? Azt írja Csepeli a blogjábanhogy „Debrecen rákerült a világ kulturális térképére a kiállítással, mely Leonardo elméjébe enged betekintést.” Meg azt is, hogy „Aki szenzációra vágyik, annak kint a téren ott a hatalmas, lovas nélküli ló, mely mintha elindulna a Hortobágy fele, de nem, marad, vár. Végső uticélja New York. Leonardo azonban velünk marad.” Meghibbant ez a Csepeli? Mit lelkesedik itt? Ezek után hogyan mondjuk, hogy egyfolytában hantáznak a nemzetellenes libsik?!

Nem jól van ez így! Egyszerre ellenzékben is, hatalmon is. Zavaros egy helyzet. A fenébe ezzel a sok párttal! Jobb lenne csak egy, és akkor mindig az nyerne országosan is, meg helyben is. A miénk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr86243575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rakoczi.z.ilona 2004.09.28. 17:53:18

Kedves Basahalom!
Rendszeresen olvaslak. Nagy valószínűséggel nem "egy táborban" evezünk, de ez nem akadályoz meg abban, hogy ne találjam élvezetesnek és informatívnak a blogodat. Megérdemelted a Goldenblogot. Ez a bejegyzésed is remek (talán a hivatkozás lehetne kevesebb, mert az ügygombolyítás így kicsit időigényes).

Csorvás D. 2004.09.28. 17:53:18

A valóságos Joe Cocker fog fellépni Debrecenben, vagy olyan lesz ez is, mint Az igazi da Vinci? Mert egy imitátorért nem utazok olyan sokat.

Mortimer 2004.09.28. 17:53:18

Bizony eltelt egy év a józsai népzsvazás kezdeményezés óta. Megnyugodtak a kedélyek. Nem kell már fenyegetni alakosságot, és két képviselő is karbatett kézzel vált szavazómajommá a főnökük alatt. A józsi nép meg hülyére lett véve. Az egyik képviselő a béka segge alatti szinvonalon , ki tudja milyen pénzekből finanszírozott, lehettlen hozzászólni című, józsai honlapján osztja az igazságot. A régi új képviselő sem magyarázza el senkinek, hogy miért nem kapja már meg a beruházótól a település a közösségi tereket. Majd a repülőtér eldásból talán futja kifizetni a beígért milliókat a befektetőnek, ha már a város lenyelte a telek árát.

civisutca 2004.09.28. 17:53:18

Ha mindezt amit csinál, komolyan gondolja Pósán képviselő, akkor előbb-utóbb bekerül a bolondokházába. Nem kéne ennyire igyekezni.

bachterman 2004.09.28. 17:53:18

bástya elvtárs! visszavárunk! ;)

Szakály György 2004.09.28. 17:53:18

Lehet, hogy Csepeli úr annyiszor látta a habszivacs lovat és a Leonardo de nem Vinci kiállítást, mint én Mona Lisát profilból. Ezért lehetett megkeveredve. Ez persze nem zavarja abban, hogy véleménye legyen róla.

Szabóbé 2004.09.28. 17:53:18

Csepeli úr szerintem nagyon el van tájolva.
Ez a ló nem Hortobágy felé nem indul, merthogy farral áll Hortobágynak. Hacsak nem curikban közelíti a pusztát.
süti beállítások módosítása