Információszabadság Nemzetközi Napja + performance

A világon mintegy 40 országban szeptember 28-án tartják az Információszabadság Nemzetközi Napját. Idén először, a Társaság a Szabadságjogokért szervezésében Magyarországon is sor kerül rá az Állampolgári Részvétel Hete keretében.

Ebből az alkalomból a TÁP Színház a  magyar politikában részt vevők megtollasodását mutatja be utcai akció keretében.

A TASZ pedig Információszabadság 1x1 címmel kiadványt jelentet meg arról, hogy újságírók és civilek hogyan tudnak hatékonyan közérdekű adatokhoz jutni. A TASZ kiemelten fontosnak tartja, hogy minél többen éljenek a közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jogukkal, mert így válhat az állam és a végrehajtó hatalom tevékenysége átláthatóvá, ez az alapja a bírálat jogának, a kritika szabadságának, a szabad véleménynyilvánításnak.

Az esemény helye:
Blaha Lujza tér, szökőkút

Az esemény ideje:
2007. szeptember 28. péntek, 15 óra

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr88243567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pannoca 2004.09.28. 17:53:18

Az információt megszerezni nem olyan nehéz manapság mint megvédeni...

SM 2004.09.28. 17:53:18

Szia Zsolt !
Ezúton is köszöntelek 92. (?) születésnapod alkalmából.
Még száz évet - a Basahalommal együtt - kívánok.

El Lobo - A farkas 2004.09.28. 17:53:18

OFF!
Kedves Basahalom!
Kérlek, nézd meg az elektronikus postaládád, fontos levelet küldtem neked már két nappal ezelőtt. (Az információ szabadságáról is szó esik benne).
süti beállítások módosítása