Műanyag da Vinci

Ünnep van ma. Két hónapja nyílt meg a debreceni világszenzáció.

Az igazi da Vinci kiállítás rendezői ebből az alkalomból nyilván ismét előállnak valami marketinges húzással, hiszen az érdeklődés ébrentartása érdekében hetente illendő mondani valamit arról, amiről már eddig is jóval többet mondtak, mint ami valójában. De mit lehet még kitalálni, feltálalni? A debreceni népet megihlette a permanens PR, önkéntesen társadalmasította a kiállítás reklámjának izzadtságos munkáját, s lakossági szinten belekezdett az ötletelésbe. Íme néhány gyöngyszem:

El lehet terjeszteni azt a városi legendát, hogy Leonardo műanyag lova éjszakánként mellső lábat cserél, mert amin áll egész nap, az estére elzsibbad neki, ezért azt felhúzza térdből, és a másikra áll rá, aztán reggel meg vissza, nehogy észrevegyék. Állítólag ebből a titkolt mozgásából adódik, hogy az egyik ábrázoláson a jobb lábán áll, a másik pedig balos ácsorgással ábrázolja. Ha a legenda elterjed (felelős a városi tulajdonú média néhány bejáratott Leonardo-szakértője), akkor lehet ráfűzni gyermek-rajzversenyt, amin az önkormányzati óvodák részvétele erősen ajánlott.

Aztán lehetne ajándékcsomaggal köszönteni az ezredik Peschka Rolandot, akit társaihoz hasonlatosan annyira lenyűgözött a kiállítás, hogy elfeledkezett magáról, és éjszakára véletlenül bezárták a Modembe. Az önkormányzat nevében a kulturális alpolgármester ráz vele kezet, mert neki amúgy is olyan álmos tekintete van.

Gasztronómiai alkalmat teremtve kóstolásos bemutatón lehetne a premierje annak az italkülönlegességnek, amit egy helyi szeszfőzdés kreált a kiállítás megtekintése utáni ihletett állapotában. Leonardo tiszteletére az új pálinka neve Leokádó, unikális sajátossága pedig az átható lószag.

Van még ötlet számos, mert a nép ilyen, amit megszeret, azzal viccelődik.  

Az azonban már nem vicc, hogy Prékopa Ágnes itt már idézett hvg-s cikke után a napokban az Élet és Irodalom is jelentős terjedelmű írást szentelt a debreceni kiállításnak. Somhegyi Zoltán Műanyag da Vinci címmel vetette papírra gondolatait. Somhegyi így zárja kiállítás-kritikáját:  

Nem hiszem, hogy Leonardo „szellemének” szemlél(tet)ése (ami már önmagában is furcsa), azaz a konkrét, kézzelfogható és megmaradt műveitől független, azokról leválasztott, inkább hipotetikus rekonstrukciókon való bemutatása teljesebb és igazabb képet ad annál, mintha magukat az igazi műveket láthatnánk a maguk valóságában, és csak mellékesen a kísérő hipotéziseket.

Talán cinizmusnak tűnik, de úgy gondolom, hogy az egész kiállítás helyett célszerűbb lett volna kényelmes foteleket elhelyezni, mindegyikbe - ám legyen, láncon - néhány jó Leonardo-könyv, amit aztán a látogató a saját tempójában szépen átlapoz, és természetes fényerő mellett alaposan megnézegeti a rajzok, festmények repróit, sőt, ha akarja, elolvashatja a többé vagy kevésbé tudományos rekonstrukciókat, elméleteket. Igaz, akkor talán még nagyobb bátorság kellett volna ahhoz, hogy a belépőért elkérjenek háromezer forintot.

Nem vicc az sem, ahogy a városban interpretálták ezt a cikket is az illetékesek. Azzal a már megszokott legyintéssel, miszerint pusztán a balos sajtó bírálja a debreceni kiállítást, miközben a jobbos lelkesen ünnepli, tehát a kritikus szó nem más, mint politikai indíttatású irigykedő ármány. Kár, nagy kár. Talán egyszer majd lesz kellő bölcsesség a következtetések levonásához, miként sikerült elrontani az egészet a legelején, amikor már a megnyitó is inkább aktuálpolitikai üzenetekről szólt, mint Leonardoról.  

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr77243557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Pásztorka, nem kéne átvenned ezt a stílust tőlük, meg ne haragudj, de majd azzal fognak itten is tüntetni, hogy sértegetik őket szegényeket.

Pásztortáska 2004.09.28. 17:53:18

Román Petra, te szőröstalpú tipográfus és összes da Vinci-kiállítást istenítő elvtársaid! Láttátok ti ezt a vérgagyi szart a MODEM-ben??!! Vagy csak a városi kisistenek elvárásainak megfelően folytatjátok az agymosát még Basa blogjában is? Én eddig direkte visszafogtam magam attól, hogy rávilágítsak, mitől te vagy és főnökeid nihilistán cinikus, nem pedig a kritikus, aki leírja, amit lát. De most közvetlen élmények alapján vagyok kiakadva az undorító kiállításotokon. Szegény Leonardo forog a sírjában.
Igaz persze, hogy azok után, hogy nemcsak ebben a blogban, hanem országos lapokban is el lehet olvasni, hogy mekkora tahóság ez az egész MODEMkedés, micsoda parasztvakítás az Igazi da Vinci kiállítás, vessen magára az a barom, aki megnézi. 750 forintért kapható könyv igazi Leonardo-képek másolataival, azt érdemes nézegetni, a maradék pénzen meg lehet fröccsöt venni a Tar-túra bármelyik állomásán. És kitalálni, hogy holnap hogy lesz ez a kiállítás megmagyarázva a nebulóknak, akik kis híján végighányták ezt az undorító marketingfogást. Még szerencse, hogy kedvezményes áron...

obszi 2004.09.28. 17:53:18

Leonardo, a százezres küszöbön - a haon ezzel a címmel tudósít a mai sajtótájékoztatóról.
A nagy ünnepi esemény azonban nem ez volt, hanem Czeizel Endre tegnapi debreceni előadása, amiben hosszan foglalkozott Leonardo nemi identitásával:
http://ma.hu/page/cikk/aj/0/179959/1
Semmi gond tehát, megy a marketing.

Szabóbé 2004.09.28. 17:53:18

Egy nappal csúszott Gulyás Gábor ünnepi kéthónapos sajtótájékoztatója. Ma tartották, arról szólt, hogy a megyei önkormányzat is támogatja a vidéki iskolák gyerekeinek kiállításlátogatását. Nagyon helyes.
http://www.deol.hu/main.php?c=10689

Rezmuves 2004.09.28. 17:53:18

Sz.K.: Mútkor a dítívín, egy napszellentíses tudósításba egy loki meccsrűl, a bemondó asszonka aszonta, Leonardó gólt lűtt.

Civislady 2004.09.28. 17:53:18

Az emberiség körülbelül 0,00000000015 -öd részét kitevö entitás vagyok. Folyamatosan közelítem a halálom idöpontját és globálisan visszafordíthatatlannak tünö leépülés jellemez.
Utólagosan hozzáfűzném még, hogy más aspektusból funkcionálisan integrált molekulahalmazként is értelmezhető vagyok. Mindezt azonban csak nagyságrendileg a jelen időpillanatot a cézium-133 atom két hiperfinom szintje közötti átmenetkor fellépô sugárzás rezgésperiódusának 10^18 szorosával megelőző és talán szerencsés esetben ezt követő kb 10^19 periódusnyi időben lehet szerencsém elmondani magamról. Más időpillanatokban megtermékenyített petesejt, szedercsíra, esetleg rothadó holttest, szétrobbant maradványok, csontkupac vagy egyéb hasonló objektumként vagyok leírható. Mindenesetre megnyugtat a tudat, hogy létezésem hatása valószínűleg legalábbis teoretikusan még beláthatatlanul hosszú ideig kimutatható marad a világegyetemben. Persze ez nem olyan nagy ügy, tekintve hogy petesejtondósejt Földközelébenelhelyezkedőszétszórtanyagésvalamilyenrendezőelv koromban is ugyanez elmondható rólam, sőt már akkor is maradandó hatású része voltam az univerzumnak, amikor semelyik két jelenlegi atomom nem került még kötésbe egymással. A megmaradási törvények szellemében azóta nem lettem se több se kevesebb csak átalakultam. Egyébiránt pedig termodinamikailag felfogva némi entrópiaminimum után most csökkenget a rendezettségem. De azért éjszaka még cserélgetni szoktam a lábam, Leokádom a szomszédomat, pedig Postás elvtárs olykor köszön néki...

Gordon 2004.09.28. 17:53:18

Szó mi szó, egy lapon rajongani Trisóért meg az Élet és Irodalomért elég zavaros káposztalé.
Nihilista, akkor most eza vincsizők legújabb dumája. A múltkor még az volt, hogy akinek nem tetszik a MODEM, az nem is járt benne.
A jobbos lapok meg nem írhatnak kritikát, tekintettel arra, hogy lábon vannak megvéve, Debrecen a cégeivel bőkézzel szponzorál reklámok vásárlásával. Lsd. pl. Heti Válasz meg MODEM reklámok.
Van különben újabb nihilista cikk is. Egy ló és más semmi http://nol.hu/cikk/467560/

Sz.K. 2004.09.28. 17:53:18

Az egyik hírportálon egy cikk címére tévedt a szemem: "megszületett Leandro kislánya". Hát elsőre Leonardónak olvastam. Ez ám a marketinghatás!

bachterman 2004.09.28. 17:53:18

közös lónak túros a háta. ezt nem vette észre még senki eddig?

kulfoldi viktor 2004.09.28. 17:53:18

kedves román kőszikla, én – val. veled ellentétben – ott voltam az "érdeklődés hiányában besült" reklámblogger délutánon, úgyhogy nyugodtan helyesbíthetlek: teltház volt. az sajnos igaz, h a meghívottak közül az utolsó pillanatban mondták le a részvételt néhányan, de ettől még tartalmas és jó hangulatú összejövetel volt. 1x próbálj meg szervezni vmi hasonló dolgot és akkor lehetsz kárörvendő. ami úgy egyébként igen ellenszenves emberi tulajdonság.

Szabóbé 2004.09.28. 17:53:18

A nép szava... Van olyan jó, mint a davinci honlapon propagált szegény Peschka-gyerek, aki magára záratta a kiállítást. (Ha igaz...)
Az van Basa (örülök, hogy felébredtél végre és írsz), amit itt írsz, ezeknek csak a hízelkedő dicsérgetés tetszik, a kritikákat pedig igyekeznek lekicsinyelni akár országos lapokban jelenik meg, akár blogokban többen is.
Még egy: ha ma ünnepelni akartak Gulyásék, szerintem már nem fogják megtenni. Estére kiderül. :)

Román Petra 2004.09.28. 17:53:18

Basa,ha ez a bejegyzés a Szittyakürtben jelenik meg, azt mondom, minden rendben, a fiúk meg az úrhölgyek hozzák a színvonalat. Te azért ennél jobb vagy még kapatosan is, esetleg túl korán álmodtad a gondolatokat a szövegszerkesztőbe. Cserélgeti a ló a lábát? Meg hogy Leokádó? Hol termelődnek ezek a városi legendák, talán a Tar-túrán? Somhegyi cikke pedig nem cinikus hanem nihilista, nem kell inkább elmenni sehová, gubbasszunk a tévé előtt, kezünkben a jó öreg sopronigmászok, oszt nézzük a Filmmúzeumot, szegény Somogyvári Rudolf kellően didaktikus hangján magunkba szívhatjuk, mit kell tudni Leokádóról, nincs kiállítás, nincs marketing, és főleg nincs egyéb mondandó már több hete, leszámítva a trisót, az érdeklődés hiányában besült reklámblogger jamboreet, no meg kossuthtéri(?)eszement közlekedési koncepciót. Aludj még egy kicsit, Basa, aztán írd át az egészet...!
süti beállítások módosítása