Leonardo – a végső visszaszámlálás

Nagy médiamunka vége felé baktat kissé megfáradva, magát untig ismételve az önkormányzati sajtó. Megtették, amit megköveteltek tőlük. Csoda született, Kolosszus is.

Az utóbbi fél esztendőben irdatlan nagy munkát végzett a debreceni önkormányzati sajtó, annak is két – a politikai kegyekért egymással rivalizáló – éllovasa, a város nevét viselő mindenpostaládás kiadvány és a helyi köztévé. Erőnek felette propagálták és dicsérték Az igazi da Vinci kiállítást, a Modem – és annak igazgatója – csodaszámba menő – így interpretált – fegyvertényét.

Néhány észrevételünk megtétele előtt – „közkívánatra” – idézzük fel azt az értékelő beszélgetést, ami november 8-án szólaltatta meg a Modem igazgatóját, Gulyás Gábort a Debreceni Városi Televízió adásában, kereken két héttel azután, hogy már szintén értékelően és hosszan nyilatkozott ugyanott ugyanerrőlCsak néhány részlet következik, hiszen a társalgó felek már alig tudtak valami újszerűt mondani a százszor és aprólékosan átismételt témában.

 

Az igazi Kolosszus

Debrecenben úgy tartják, hogy az igazi Kolosszus nem az a műanyagló, amit Leonardo tervei nyomán állítottak fel farral a Modemnek, hanem személyesen maga Gulyás Gábor. A megállapítás kiindulópontja nem pusztán az, hogy Gulyás helyi médiaszereplései az utóbbi időben többször is megelőzték Kósa Lajos polgármesterét, amire eddig nem volt példa más élő ember esetében. A Modem igazgatóját azért is tartják Kolosszusnak, mert emberi léptékeinek sokszorosára nagyított arca végtelenített videón látható az igazgatása alatt álló intézmény portáljának üvege mögött, s ha arányosan a fejéhez képzeljük testét, termete bizony jóval meghaladná Leonardo lováét.

A tájékozatlan publikum

Mint látható volt, a DTV stábja a kiállítás harmadik hónapjában megkérdezte az utca népét, mit tud Leonardóról. Kiderült: „az emberek inkább nem ismerik Leonardót, mint ismerik” (idézet a műsorvezetőtől). Ez az eredmény alaposan megkérdőjelezi az önkormányzati média – köztük a városi televízió – kiállítással kapcsolatos több hónapos marketingmunkájának hatékonyságát. Meglehet, tényleg a város lakosságának 81 százaléka nézi a DTV-t – ahogy magukról állítják –, de csak töredéke látja. Pedig az utcai véleményfelmérés nem akárhol történt, hanem közvetlenül a kiállítás bejárata előtt, a műanyagló mellett, s feltételezhető, hogy épp itt több lövése lehetett volna a véletlenszerűen megszólított lakosságnak Leonardóról, mint például az Aranybika előtt. És itt kell megemlítenünk azt a közvéleménykutató-felmérést is, amit szintén november 8-án publikált az önkormányzati média, s amiben az olvasható, hogy a debreceniek 74 százaléka tud a Modemről, és még ennél is többen, 81 százalékuk értett egyet azzal, hogy Az igazi da Vinci kiállítás az egyik legjelentősebb művészeti kiállítás hazánkban ebben az évben látogatottságát, színvonalát, művészi értékét, hírnevét tekintve”. Finoman fogalmazva is jelentős eltérés mutatkozik az utca emberének tévés megkérdezése és a közvélemény-kutatók által kihozott eredmények között.

A „negatív” kritika

A Modem igazgatója – mint mondja – pusztán néhány negatív hangvételű kritikával találkozott a kiállítás kapcsán, és ezeket sem tekinti érdemi szövegeknek, hiszen – véleménye szerint – ezek egyike sem elemezte a kiállítást, s ezek a hit kérdéséből és a politikai meggyőződésből eredeztethető külsődleges szempontokat érvényesítettek. Nem kívánnak tehát ezekkel foglalkozni a Modemben. Sajátos meglátása ez a köztudottan nem szakértő Gulyásnak a köztudottan szakértő művészettörténészek írásairól (pl. Prékopa ÁgnesSomhegyi Zoltán). Szomorú képet vetít elénk a Modem jövőjét illetően. Csak az óriás képernyőt látjuk, amin végtelenített videójából tekint ránk a hatalmas igazgatófej.

(A napokban pakolnak a két szomszédos intézményben. A Modemben összecuccolják Az igazi da Vinci installációit, és utazik tovább az üzleti vállalkozásként működő vándorcirkusz. A Déri Múzeumban pedig feltekerik Munkácsy monumentális és tényleg igazi festményét, kényszerűen Kanadába indul a Krisztus Pilátus előtt. Lesz-e még valaha együtt a Trilógia? Nem tudjuk. A helyi sajtót sem igazán érdekli. Vessük csak össze, mennyit foglalkoztak-foglalkoznak Leonardo fénymásolataival és Munkácsy Mihály művének sorsával.)

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr87246364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása