A Jézuska fideszes?

Nehogy már karácsony kapcsán békén hagyjanak bennünket a pártok!

Levelet kaptam egy debreceni polgártól, a levélben két fotó meg néhány sor, de azokat inkább nem idézem. Mint a fényképeken látható, a karácsonyi szeretet bizniszbe a Fidesz is látványosan beszállt. Azt már kezdjük megszokni, hogy jelesebb napjainkat, nemzeti ünnepeinket szétcseszi a politika, úgy tűnik, legszentebb családi ünnepeinkre is igényt tart. Fene a gusztusát! Ma Debrecenben is kezdetét vette az adventi szezon, megéledtek a város szívébe telepített árusbódék. A Fideszé egyelőre késéssel nyit, de fog. Jó drága helyen. Mint arról az önkormányzati sajtó tájékoztatott bennünket a főtéri fejlemények ügyében: „A 47 kispavilonra, és az öt vendéglátó pavilonra összesen 90-en pályáztak, így sokan nem kaphattak helyet. Az itt árusító kiskereskedőknél feltétel volt, hogy saját kezűleg készített kézműves termékeket kínáljanak, a vendéglátó egységeknél pedig, hogy az ünnepi időszaknak megfelelő ételeket és italokat áruljanak.” Kíváncsian várjuk, hogy a Fidesz aláírásgyűjtő pavilonja hogyan tesz eleget a feltételeknek, milyen saját kezűleg készített kézműves cuccok lesznek benne, miféle ünnepi ételeket és italokat kínálnak majd ottan. És arra is kíváncsiak vagyunk, hogy amennyiben nem tesznek eleget a feltételeknek, bezáratja-e bódéjukat a hivatal. Mert azt azért nem gondoljuk, hogy Debrecenben a Fidesz felette állna a szabályoknak, hogy Debrecenben fittyet hányna a város rendelkezéseire. Ugye, nem gondoljuk?


A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr13249176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szakács 2007.12.01. 20:55:51

Karikás ostor nyelébe faragott Orbán Viktor kép, narancslikőr, narancsos bukta pl.

Jurtioks 2007.12.02. 11:16:57

Kézzel kötött Cion bölcseinek jegyzőkönyve, pult alól.

Gondolkodó 2007.12.02. 11:37:56

Aki aláírja annak kiverik.............
már is teljesítik a "kézművesség" kritériumát

Kiváncsi lennék, h a K.... demokratikus fidesz egy Mszp vagy egy szdsz -es pavilont engedne -e felállítani ??
Akkor egész biztos meg akarnák óvni az ünnep szentségét
Csak ők kampányolhatnak a határon túli magyarokkal és csak ők hivatottak arra is h az ünnepek előtt hírdessék az igét
Gusztustalan álszent banda - de nem vagyok elfogult az egész politikai elit az

Oguz 2007.12.02. 11:39:08

Hogy a Jézuska fideszes lenne, az nem valószínű. De hogy a Basahalom blogerre olyan Kék-Vörös. mint az egykori szappan, az biztos.

rippercsávó · http://www.nagyotbuktunk.uw.hu 2007.12.02. 11:45:51

Én pár önéletrajzi művet várnék Mihályéktól...

Liberté_73 2007.12.02. 11:50:18

Oguz pedig ismét meglátta a lényeg lényegét. Gratulálunk neki, a nyeremény hangszórót postán kapja meg.
Oguz szerint, aki a szánalmas szart szóvá teszi az egyik oldalon, azt rögtön lehet sározni azzal, hogy a másik oldal bértollnoka.
Oguz szerint a mi kutyánk kölyke oda szarik ahova akar, ha meg valakinek nem tetszik ez, akkor az nem lehet más, mint liberáljudeobolsevik-panelproli-molkisrészvényes-kékvörös-komenista-hazaárulónépnyúzósenkiházigyüttmentstriga-köteletnekikajmán(..stb.. (c)Oviésbandája, 1999-2007)

rippercsávó · http://www.nagyotbuktunk.uw.hu 2007.12.02. 11:52:17

Sajnos html tageket nem támogat a lap.

nagyotbuktunk.uw.hu/taho_konyv.jpg

Wolverine 2007.12.02. 11:53:09

Mi ezzel a probléma? Teljesen OK-s a dolog, több utalás is van a szocialistákra, egyrészt a "szociáis" szó, másrészt a háttérben van a Medgyessy Terem. Politikailag korrekt.:-)))

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.12.02. 11:56:26

Debrecen egy olyan város, ahol a sétálóutcán Fidesz kávézó várja az embereket. Ez helyi jellegzetességnek tűnik. Mellesleg a város szépen fejlődik. :)

states 2007.12.02. 12:17:19

Debrecenben gyakorlatilag elfogytak az MSZP-szavazók, bloggolóng valszeg ezt tudja nehezen feldolgozni...

dences 2007.12.02. 12:27:28

Nem értem ,hogy hogyan vetődhet fel a kérdés,minek természets kellene .hogy legyen. Jélzus nemcsak ,hogy fideszes hanem annak alapító tagjai is .A legjobb az ha a sok okoskodó mi hamarabb felismeri ,hogy Jézuson kivül az összes apostol és evangélista is fideszes.

yanchi 2007.12.02. 12:29:55

Elfogytak, mint Rákosi (meg még valaki, ki is?) korában a kisgazda szavazók... erre nem biztos, hogy büszkének lehet lenni. Ha valahol a túlélés (üzleti, gazdasági túlélés) záloga az ott uralkodó elithez való húzás, onnan hamar elfogynak a másik oldal hívei, a fene nagy demokráciából kifolyólagosan :P

g. 2007.12.02. 12:39:50

Úgy látszik, odalent is úgy mennek a dolgok, mint nálunk.
Nézzetek körül néha a másik nagy fideszes városban, Esztergomban is.
Ajánlott:
www.szeretgom.hu
http.//meggyesbukta.blogspot.com

Checkpoint Charlie 2007.12.02. 13:09:36

yanchi, ne haragudj, de ekkora hülyeséget rég olvastam.
ott áll a fideszes ördögsátánmegalomán viktor/lajos a szavazófülkében?ez nem a big brother

2007.12.02. 13:15:45

Most az a probléma, hogy van egy aláírásgyűjtő bódéjuk a karácsonyi vásáron?

A címbeli kérdés ennyi alapján kissé túlzás.

dences 2007.12.02. 13:25:38

Debreceniek nézzetek körül ,és nézzetek körül, meg fogjátok látni mit kaptatok a szociktól és mit a fidesztől/OV -től/. Ha nem a szocik kományoznának Ti még most is hajduk lennétek a Hortobágyon.

Netuddki. 2007.12.02. 13:36:02

Hajrá Orbán "Chavez" Viktor !

táltos 2007.12.02. 14:08:01

És a húsvéti piros tojás meg mszp-s volt, ha jól emlékszem, meg a nőnapi piros szegfű is.
Akkor most mi van? Majd árulnak fideszes logós sapkát, bögrét, karácsonyfadíszt és mérnek forralt bort. Aszalt narancskarikákkal.

beric 2007.12.02. 14:20:01

Írja itt valaki, hogy elfogytak Debrecenből az MSZP-szavazók. Nemcsak onnan, jelentem, hanem az egész országból. Ezért annyira idegesek a drága libsybolsik. Lehet, hogy mégsem egészen simán fog menni országunk felvásárlása? Megjegyzem, ezzel a két szememmel láttam nemrég egy fideszes fészek kellős közepén, a piacon, MSZP-s kampányplaccot. Úgy mutogatták azt a kilincsorrú tolvaj pofájukat a 13 százalékosok, mintha még mindig Kun Béláék idejét élnénk. Ezen persze nem akadt ki senki.Kiröhögtük őket mindössze.

Vaszics · http://ingyenajandek.freeblog.hu 2007.12.02. 14:28:34

Ha meghallom Debrecen nevét, azonnal a jobbos gyűlöletkeltés, a primitív óbégatás jut eszembe. (amúgy nem is értem, debreházán mitől van annyi fideszes/szélsőséges/demokrata...)
Szóval, ti tudjátok kedves debreceniek... magatokkal és a városotokkal basztok ki, ha nem tanultok meg végre viselkedni.

ati 2007.12.02. 14:43:11

Vaszics: miről beszélsz? Komolyan nem értelek. Mennyi idő töltöttél az elmúlt néhány évben a debreceni emberek között?

Invictus 2007.12.02. 14:59:14

A blog írója próbálja magát festeni (dehogyis szocika ő... csak báncsa a pártatlan szemit, hogy pártok nem hagyják békén az ünnepet), de azért kilóg a lóláb.
Ja Budapesten meg "liberális házat" működtettek a városháza előtt, a főpolgármesteri hivatal adta a területet (gondolom piaci áron, és adtak volna a jobboldalnak is).
Egyébként meg nem értem, mi köze a Jézuskának a karácsonyhoz, nem hagynák békén az embert a klerikális propagandával? Legalább az ünnepen hagyjanak békén az egyházak...
:)

Tomkaa 2007.12.02. 15:37:49

Ti észrevettétek, mennyire szánalmasan igénytelenek vagytok?

states 2007.12.02. 15:43:40

Ne tetszettek volna szétlopni, béka segge alá vinni az országot 5 év alatt, kedves szocik, és akkor tök mindegy lenne, hogy Fidesz milyen bódét hol és mikor állít...

dences 2007.12.02. 16:19:18

alegjobb az lenne ,ha fidesz pülykatyukokat árulna a bódéiban ,küldünk neki hozzá kakasocskákat,debrecenbenez úgy tünik hánycik.

2007.12.02. 16:22:15

A blog írója olyan, amilyen. Mit változtat ez azon, hogy a Fidesz köcsög módon betüremkedik az ünnepekbe?

Professor Pizka 2007.12.02. 16:34:08

A debreceniek partallastol fuggetlenul nem masok mint hurkasok, ezt szogezzuk le... Amugy engem nem zavar a bode, hadd legyen ott. Csak ne irtak volna ki ezt a kezmuves/kajas dolgot. Azt hogy itt mindenki a medencebe hugyozik azt eddig is tudtuk (sarga a viz, sokaknakmar budos belugrani, pedig allitolag jo langyos) csak idorol-idore valamelyik partnak (itt es most a fidesznek, nemreg zuschlaggal a maszopnak es igy tovabb) eszebe jut a trambulinrol is belehugyozni...

ati 2007.12.02. 16:47:12

hurkasok? Kifejtenéd ezt érthetőbben? :))

Roltii 2007.12.02. 16:58:30

szerintem gázabb volt a madárinfluenzánál, hogy az országos tisztiorvos lendületben az ország molinó előtt nyilatkozott...
mellesleg tényleg durva, hogy valaki aláírást gyűjt egy vásáron, ki látott már ilyet, büdös Orbán népe hejj...igen-igen...
(haverom mondta: ugye-ugye...)

mxplanet 2007.12.02. 17:06:01

invictus xD

egyébként tényleg aljas dolog ez a bodé

mxplanet 2007.12.02. 17:11:38

és sajnos lasssan már ott tartunk, miután csak az IGAZI magyar, aki a fideszre szavaz, hogy tényleg szerencsétlen jézuska is a fideszre savazna orbángeci szerint

Roltii 2007.12.02. 17:13:49

mszp szavazók főindoka: utálom viktort

rövid vélemény erről: szánalmas

ugye-ugye

mxplanet 2007.12.02. 17:24:56

nekem szimpatikus a feri, én azért szavaztam,szavazok rá!

ati 2007.12.02. 17:29:15

én meg Dundikára szavaznék, de nem indul:)

Roltii 2007.12.02. 17:29:42

hehe, gratulálok:D ha láttad a 40 éves szüzet,akkor csak annyit kérdeznék, hogy szereted-e a coldplay-t is:DDD

mxplanet 2007.12.02. 17:39:59

dundikának gázok a csöcsei...
keményen félreszabták neki sajnos, amúgy dugnám :(

ati 2007.12.02. 17:41:49

Most nem a csöcseiről van szó, hanem hogy szavaznál-e rá?

Zsirparaszt 2007.12.02. 17:45:23

Professor Pizka: Setít vagy, mint a varjú s*gge. Debrecen-fóbiád van? Netalántán csak nem nyíregyházi vagy? Részvétem!

mxplanet 2007.12.02. 17:54:26

ati, simán!

bárkire szavazok aki nem a két kutya kölyke;)

ati 2007.12.02. 17:58:33

mx, á, elvek. Az más. Már kezdtem azt hinni hogy a Feri szimpatikusabb lenne még akkor is :)

kriszta 2007.12.02. 18:00:00

elindultatok a fideszes Jézuskától a g.ci Viktoron keresztül a rohadt vörösökhöz, aztán már Dundika dugására rohamoztok páran. Jézus-Fidesz-Vörös-pina-dugás, 3 perc alatt. Érdemes lenne kielemezni :-)

Roltii 2007.12.02. 18:01:45

kriszta: a folytatás, hogy ha Ferikének lenne 2 jó melle ki dugná meg:D

ati 2007.12.02. 18:02:54

kriszta mindegy, csak a dugás jöjjön ki:))

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2007.12.03. 14:18:06

csak óvatosan ezekkel a támogatói aláírásgyűjtésekkel! ha megnézitek a papírt, amit kitöltötök, fel kell írni neved, címed, telefonszámod, és ki kell ikszelni, hogy ne legyen vizitdíj, kórházi napidíj, tandíj. csakhogy a lap alján van egy trükkös apróbetűs rész, amit idevágok, mert idevág:
"Alulírott hozzájárulok, hogy a fenti - általam jelen dokumentumban megadott - adataimat a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (1062 Budapest, Lendvay utca 26.) kezelje, és azokat felhasználhassa jövőbeni hasonló megkeresés céljából postai levélben, e-mailben vagy egyéb módon, időbeli korlátozás nélkül. Tudomásul veszem a tájékoztatást, hogy az adatkezeléshez való hozzájárulásomat az adatkezelőnél bármikor visszavonhatom."
aláírásgyűjtésnek álcázott adatphishing. a fidesz érdekesen nyomja.

Trasher 2007.12.04. 19:35:48

Jaaa, hogy akkor ezek fideszesek. Ok, mostmár tudom. Kár hogy nincs időm odamenni hozzájuk, mindig csak a villamosból láttam.

Mortimer 2007.12.07. 21:33:01

A Fidesznek vannak csókos fenyőárusai is! Két éve határozott a közgyűlés arról hogy gépjárműparlolóban nem lehet se dinnyét sem fenyőt árusítani.
Ha tudjátok irjátok meg kik ezek a kereskedők akik nyugta nélkül árulják a fákat a kölcseivel szemben a parkolóban! Vannak még egyenlőbbek!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2007.12.08. 11:41:24

morti: kölcsey. ipszilonnal.
süti beállítások módosítása