Énekeljünk együtt!

Pszichiátriai betegek és orvosaik alakítottak kórust. Felléphetnének a Kossuth téren.

Ez a hír biztosan nem kerül a (bulvár)sajtó élére. Mert pozitív, az pedig nem érdekel senkit, ha egyébként teli torokból lehet leanyázni és megdobálni politikusokat, újabban pedig orvosokat is, pusztán azért, mert a NEM voksot gondolják helyénvalónak a népszavazáson.

Tehát a hír:

Kéthetente közösen énekelnek, muzsikálnak debreceni klinikájukon a pszichiátriai járóbetegek. Orvosaik egyetértésével, s egy fiatal doktornő (Dr. Cserép Edina) szervezésével, aki maga is éppúgy lelkes híve a zeneterápiának, mint a gyógyhatást önmagukon érzékelő betegei. (Kis kórházi zene)

Most akkor lehet okoskodni, poénkodni, mindenféle párhuzamokkal előállni, gyűlölt politikusokat, bloggereket és blogolvasókat elküldeni a pszichiátriára és az anyjába. Ezt a lehetőséget átadom a kommentezőknek.

Én pusztán annyi megjegyzést fűzök a hírhez, hogy a kórus rendszeresen felléphetne a Kossuth téren, a debrecenin, a budapestin, az ország összes Kossuth terén, ahol elszabadulni szoktak az indulatok. Hátha jó hatással lennének a betegek az állítólag egészségesekre.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr48351120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

holdrabló · http://www.holdrablo.blogspot.com 2008.02.23. 11:20:38

A Kossuth téri (Debrecen) gajdászókat látva, teljesen rendben van a dolog. Esetleg mind a huszan elmehetnének néha Dr. Cserép Edinához, hátha segít rajtuk. És ha még a Magyar Gárda is megjelenik betiltása előtt a téren, együtt énekelhetnének. Amúgy "pszihósan".

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.02.23. 14:48:05

metálkodni kéne a kósa téren, annak biztosan örülnének a mammerek és papperek.
- jajj, fujj géza! ezek sátánisták?
- maradjon már mama, nem látja, hogy a szkinhedek ellen tüntetnek a hosszú hajukkal?

giftpilz 2008.02.23. 17:42:32

ez ám a liberális csoda! :) :)

cserép edina. már ez a név is... törött köcsög... :)

basácskát viszont nem értem, hogy maradt ki ebből a postból, mindenséges felettesénje, kósa?

Lőrincz Katalin 2008.02.23. 18:35:31

Szégyelje magát az előttem szóló!
A művelt, a betegekért élő orvosokat tisztelni kell. Maga egy becstelen ember.
Miért gondolja, hogy névtelenül bárkivel szórakozhat?
Ha nincs tisztességes gondolata, maradjon inkább csendben.

giftpilz 2008.02.23. 18:45:50

katalinka! ön dönti el, hogy mi a tisztességes gondolat?
nem tudom, cserép, művelt e, és a betegekért él e.
azt tudom, hogy a pszichiátria egy áltudomány, a hülyékkel való együtt kornyikálás meg kamu.
ha gondolnám, hogy névtelenül szórakozhatok, azt azért gondolnám, mert ez a blogosdi-fórumosdi, jellegénél fogva ilyen.
csendre, pedig a az ön alá rendelteket intse, drága...

kosuttér 2008.02.23. 19:21:51

Alapelvünk: jobboldali magyar ember ne tüntessen a bunkóságával.
Hát mit szólna ehhez Wass Albert?

civiske 2008.02.23. 22:19:42

Akinek van beteg a családjában, az nem ízetlenkedik ilyen témában.
Sok sikert, doktornő!

Pannóca · http://pannoca.freeblog.hu 2008.02.24. 18:55:45

Elég beteg azok is akik általában ott kempelnek. :D
A többieket legalább kezelik!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.25. 00:03:28

Tehát, ha jól értem, az elmebetegek egy részét zeneterápiával kezelik, másik részük meg öngondoskodó módon öngyógyítja önmagát és környezetét kossuthtérezéssel. Az ElQurmánypárti bloggerek valószínűleg az első csoportba tartozhatnak, mert a másodikba nem.

Csak össze ne verekedjetek, mert akkor jön az ápoló, a kényszerzubbony és egyéb kényszerintézkedések, és mehettek panaszra a szcintikhez!
süti beállítások módosítása