Segítettek kiabálni

Utat zártak, sípoltak-ordítoztak-dulakodtak és malacot futtattak a megyei közgyűlés ülésén debreceniek közreműködésével. Lobbidemonstráció?
 
 

A legelső kérdés az, hogy mire kell számítania választott testületeknek, ha – várható – döntésük nem nyeri el bizonyos csoportok tetszését.

Lehet-e politikai szimpátiától függő, hogy a helyi közgyűlések munkáját megzavarók tetteit helyesnek vagy felháborítónak ítéljük? Része-e a demokráciának a bírósági tárgyalások és a képviselő-testületi ülések szétordibálása? Meg kell-e szoknunk, hogy az utcák után immáron a hivatalos középületekben is mindennapos lehessen a durva tettlegesség?

Ezek a fontos kérdések a tegnapi egri történések kapcsán. (Videók láthatók ittitt és itt.) 

Az már kevésbé lényeges, ellenben érdekes kérdés,  hogy mit kerestek Egerben a debreceni Kossuth téri tüntetők. Miért vettek részt az útlezárásban, miért ordítoztak a megyei közgyűlésben? Egyszerűen csak kiterjesztették volna akciórádiuszukat, és már a közeli megyékben is vendégszerepelnek, ha veszni látják a hazát? Vagy netalán az egri kórház üzemeltetését megszerezni akaró debreceni pályázót akarták megerősíteni hangos-zászlós-transzparenses lobbidemonstrációjukkal?


A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr23360512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szegedi 2008.03.01. 12:04:56

Ki lehet őket bérelni?
Van egy kis vitám a szegedi önkormányzattal.

Sz.K. 2008.03.01. 12:24:16

Polgáron is voltak hangoskodni, a helyiek csak néztek elhűlve, hogy kik ezek.
Városmarketing!

2008.03.01. 12:24:52

Szegény ,jobb sorsra érdemes Sziki Karcsi
(volt debreceni, most egri színész) az egyik fő szervező.
Vajjon hogy jutott ide, hogy főszereplőként ő húzza elő nagy büszkén a malacot a zsákból?
Kár érte.

Sz.K. 2008.03.01. 12:28:13

Sziki művész úr Polgáron is tüntetett, ott egy sámándobbal űzte a kommunistákat.
Valamiből élni kell...

dzsugasvili 2008.03.01. 14:44:58

Márpedig ez a minimum amit tehettek, hogy szót emeltek, ha tetszik, ordítoztak. Ezekkel a féreg kormánypárti politikusokkal így lehet talán szót érteni. Legközelebb már az in-kal se védi meg őket, ha majd 2-3-szor ennyien lesznek.

sasika61 · sasika61mondja.blog.hu 2008.03.01. 16:10:37

Kedves Basahalom Boulevard!
A tünetek helyett érdemesebb lenne az okokkal foglalkoznotok,mármint a megyei önkormányzati képviselők döntésébnek aljasságával.
Lásd:sasika61mondja.blog.hu/2008/02/29/eladtak_az_egri_korhazat

lavoár 2008.03.01. 18:18:18

Hőbörgéssel, agresszivitással, trágárkodással semmit nem lehet elérni. Legfeljebb azt, hogy riadalmat és visszatetszést keltsen a többségben. Rosszul gondolják azok, akik szerint ez szimpátiát kelt. Legfeljebb a teljesen elfogultakban.
Teljesen mindegy, hogy jobbosok vagy balosok vadulnak. Ne csinálják!

Kolenk 2008.03.02. 07:48:43

Ki veszi ilyenkor a kocsiba a benzint ? Nekem is lett volna dolgom Egerbe de nem volt pénzem :(

puliszka 2008.03.02. 11:18:04

Jól teszik a gyúrcsótány ellen tüntetők, hogy mindeütt ott vannak, ahol tehetik! Heves megye önkormányzata áruló, ezért fel kell ellenük lépni! Polgáron csak akkor mertek előjönni a helyiek, amikor besötétedett! Az antikrisztustól mindenki fél, leginkább a helyiek! A táncoskomikus és bandájának hazugságai, félrevezetései ellen, ahol lehet, tüntetni kell!

vara 2008.03.02. 13:31:06

Puliszka, az mit jelent, hogy "Heves megye önkormányzata áruló"? Áruló?
Kit, mit, hogyan árul el egy testület, amikor szavazással dönt?
Nagyon kiváncsi vagyok, hogy fogjátok magatokat verni, amikor Kósa Lala és Rácz Robika kiadja bérletbe a megyei kórházat. Akkor majd dicsérni fogjátok a bölcsességüket.
Azt ugye tudjátok, hogy Debrecen már évekkel ezelőtt magánkézbe adta a városi egészségügyi szolgálatot?!
Emiatt miért ordítoztok a városházán?
Lalikának mindent szabad, a hevesiek meg árulók?

puliszka 2008.03.02. 13:40:02

Talán Te is hallottad, hogy a nyertes által működtetett kórházban a folyosón feküdtek a betegek?! ugye, ez a jövő?!

vara 2008.03.02. 14:32:24

A debreceni önkormányzat által magánosított VESZ terhesgondozásán meg ácsorognak a kismamák, akkora a zsúfoltság. Ez a jelen. Hülye fidesz - ebből ez következik, meg az, hogy Kósa Tolvaj Lala ellopja a pénzt a kismamáktól.

drc 2008.03.02. 21:12:49

szóval a kedves tüntetők átjároganak egymáshoz. nyíregyháziak Debrecenbe, debreceniek Egerbe stb.
ha másért nem, talán ezért gondolom, hogy (hál'istennek) még nincsenek elegen.

az ordítozás, a balhézás visszatetsző. akkor is az volna, ha mindenben maradéktalanul igazuk lenne...
de ha ők így akarják városaik hírnevét öregbíteni, hát lelkük rajta!

bloodhound 2008.03.03. 13:06:23

dzsugasvili 2008.03.01. 14:44:58
puliszka 2008.03.02. 11:18:04

sok szánalmas gyökér, pont ugyanazon a szinten vagytok, ahol a képen szereplő delikvensek - debrecen szégyenei, akiknek már a fejük is árulkodó - is.

puliszka kommentje a "legszebb" eddig, a "Talán Te is hallottad" kitételről beszélek... az kurvára mértékadó ebben az országban mostanság, hogy ki mit hall... én azt hallottam, hogy gyurcsány a gyerekeit össze akarja házasítani a főördögökkel...

speciel 2008.03.04. 13:42:59

Hogy a járda be nem repedt a sok ész alatt!!
süti beállítások módosítása