Tüntettessük ki magunkat!

A fideszesek megtisztelik egymást. Csak tényszerűen!

Levelet kaptam lájf! Írója egy tegnapelőtti történésre hívja fel a figyelmet, s így fogalmaz: Halász János kitüntette Kósát mint a Kodály-év támogatóját. Mi történt? Olvassunk bele a levél küldője által hivatkozott tudósításba, ami Debrecen város hivatalos honlapján található. Ebből kiderül, hogy a városházán értékelték a Kodály-évet. „Az emlékév szakmai lezárásaként a zenei események lebonyolításában és szervezésében kiemelkedően hasznos és hatékony munkát végzett művészeti vezetőket és szakembereket Kodály-emléklappal jutalmazták.  Összesen 10 szakember részesült ilyen elismerésben, de a városháza kulturális osztályának néhány dolgozója és Kósa Lajos polgármester is kapott emléklapot.” Az elismerés tárgyi megtestesülését Halász János alpolgármester adta át – a hivatalos tudósítás szerint – a főnökének is. (Az önkormányzati televízió így számolt be az eseményről: A mai találkozón azok a szervezetek, egyesületek és intézmények voltak jelen, amelyek részt vettek a Kodály-emlékév lebonyolításában. A város 15 emlékplakettel köszönte meg munkájukat.” Tehát a város, annak vezetése – Halász közvetítésével – megköszönte a városvezetőnek.)

Ez van. Volt már hasonló.

Közel három hónapja szintén Kósa Lajost és Rácz Róbert fideszes megyei közgyűlési elnököt tüntette ki Tolerancia Díjjal és némi tárgyjutalommal Aba-Horváth István. Aba-Horváth egyébként a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja a 2006-os választásoknak köszönhetően.

Mivel az elismerésben részesült politikusok egyik esetben sem mondták előzetesen az övéiknek: „ne hülyéskedjetek már, fiúk!”, arra lehet következtetni, hogy érdemesnek találták magukat eme megtiszteltetésekre.


A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr93369361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.K. 2008.03.07. 08:25:59

Hajrá Bizánc!

S Annyi 2008.03.07. 08:33:46

Emléklapok - milliárdok. Nagy a különbség!!!

cityhall 2008.03.07. 08:35:57

Na honnét lennének Kósa százmilliói?
Tudjátok mi az érdeme polginak a Kodály-évben?
Nem tiltotta be.

Dr Kangörény 2008.03.07. 08:46:59

Emléklapok - milliárdok. Semmi különbség. A gerinc hiánya mindkét esetben. Talán a milliárdoknak nehezebb ellenállni.

lavoár 2008.03.07. 08:49:50

Én már hallottam őket egymás között a romákról beszélni. Nem volt díjazásra érdemes cselekedet.

Gejza 2008.03.07. 09:02:09

Éljen Rákosi!
Párdon. Miket mondok má'.
Éljen Kósa!

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.03.07. 09:04:12

Ezt tényleg nem értem, minek égetik ezzel magukat. Arányérzék-vesztés?

sprenczl 2008.03.07. 09:09:49

Hajrá Kósa!
Vesszen Demszky!

Szabóbé 2008.03.07. 09:12:21

Eszembe jutott az az 1990-es Fidesz választási plakát, amin Brezsnyev et. csókolózott valamelyik másik pártvezérrel, talán Honeckerrel. Régi szép idők.
Hol vagyunk már ettől?!

szalmaegér 2008.03.07. 09:23:43

Szívem szerint kicsit nyavalyognék, de inkább sutba dobom a tárgyilagosságom akkor is, ha közben azt gondolom: ez tényleg kínos.
Na szóval szarom le és inkább látom, hogy a Kósáék plaketteket osztogatnak, mint azt, amikor a kormánytagok milliárdokon mutyizgatnak.

hajdubiharugra 2008.03.07. 09:30:56

Azt már évek óta tudjuk, hogy Kósa nagyon szereti ha dícsérik és hajbókolnak neki, de Rácz Róbertet eddig komolyabb embernek ismertem. Remélem, hogy ő többet tud megőrizni régi önmagából.
(Halász János pedig mindig a háta mögött tartja a kést és alig várja, hogy egyszer Kósába döfhesse.)

Oguz 2008.03.07. 09:38:03

Emléklap - nem kitüntetés.

Ami meg a Tolerancia díjat illeti: az lett volna a szép, ha visszautasítják. Akkor visítana még csak a Basahalom.

Újfent megkérdezem: egy blognak, amely elvileg Magyarország második legnagyobb városáról szól, miért nincs más témája Kósa Lajos és a Fidesz permanens fikázásán kívül?

KLaci 2008.03.07. 09:47:34

Oguz te, van itt más téma is bőven, előbb nézzél körül.

Kósa pedig köztudottan ugye nem mutyizik pénzzel, csak köszönettel elfogadja azt a mindenkori tíz százalékot, ami jár neki Debrecenben mindenféle beruházások, engedélyeztetések, építkezések, biznicek ügyében. Úgy is hívják: Mr. 10%

tanár úr 2008.03.07. 09:50:25

Na emberek! Nem elfelejteni "Lali király" a kiskakas a debreceni szemétdombon! --magasabb" pozicióra" vár. A seggnyalók meg már most ígyekszenejk, hogy elérjék a segg lyukát....pedig még nem tudják, hogy csak Narancsos Buktából kaphatnak még sok sok évig:))))))

tanár úr 2008.03.07. 09:51:49

AZ ORSZÁG LEGKORRUPTABB VÁROSA!!! DEBRECEN......--egyszer azé lelövik a kiskakast!:))

nembután 2008.03.07. 09:57:01

Volt anno egy vicc Brezsnyevről,amely szerint élete folyamán minden létező szovjet kitüntetést megkapott,kivéve kettőt.A Hős Anya és a Hős Város volt e kettő.

renesis 2008.03.07. 10:04:00

Kecskemét volt polgármestere is érdekes ember. Szegény kis akadémikus volt. Aztán mióta nem polgármester A8assal járkál. vajon miből? Volt orosz laktanyák felújítási, átalakítási munkáinak megszerzése= lakás a belvárosban. persze ez biztos nem igaz........

kobretti 2008.03.07. 10:18:53

Na, a sok okostojás!
Elárulom, ez gyakorlatilag mindenhol így megy: ha egy önkormányzat csinál/elér/épít... valamit, akkor utána szépen vállonveregetik egymást. Hogy példával is szolgáljak és a narancsbuktázók szája is kisebb legyen: szoci vezetésű megyei önkormányzatnál dolgozva 2005-ben, köztiszt. napon szépen megköszönték egymásnak a kitűnő munkát elnök, alelnök, főjegyző, stb. és osztogatták egymásnak a borítékokat...! Szóval nem kell úgy odalenni kedves elvtársak!

cityhall 2008.03.07. 10:22:17

Nem mondod?!
A fideszék is ugyanolyanok mint a szocik?
Szerintem is, kösz.

tanár úr 2008.03.07. 10:41:48

Hétfőtől új sláger lesz! IGEN IGEN (mert sok volt a NEM :))))

kobretti 2008.03.07. 10:57:42

Csak szeretnéd...
(és mielőtt a "gonosz törpével" folytatandó orális együttlétre kapnék bíztatást: nekem tökmindegy ki lesz, mi lesz, de Ezek a szarháziak takarodjanak! UFF.)

tanár úr 2008.03.07. 11:01:41

Inkább a Lucifer, mint az ORsós Orbán és bandája!!!!

kobretti 2008.03.07. 11:04:56

...és bármelyik inkább, mint Ferkó. Szerintem. De elég ránézni az országra...
(hogy a cigánysággal ki ápol szorosabb kapcsolatot, ezügyben pedig a keleti végeken érdemes körülnézni)

tanár úr 2008.03.07. 11:06:32

Lungodrom?:))))weheheheh Fityisz kft?:)

tanár úr 2008.03.07. 11:07:29

Orsós Orbán maga a fő Vajda! (csak szégyelli)

kobretti 2008.03.07. 11:12:42

Nem te írod az Igazságos Gy.F. blogját véletlenül? Azoknak szokott mindenről a Zorbán eszükbe jutni...
Ostoba provokátor.

tanár úr 2008.03.07. 11:23:24

Fáj az igazság narancsszínű kiscsibe??:))))

Likőr 2008.03.07. 12:44:35

A 10 százalék tény, személyes tapasztalat, már nem dolgozik Debrecenben a cégem, elég volt a vezéreknek.

tanár úr 2008.03.07. 12:52:06

elég olcsón "lop" a Lala király.)))

pap rika 2008.03.08. 12:30:56

-Kurvaorbán!
-Mocskoskommunistagyurcsány!
-Fasisztaviktor!
-Zsidóferi!
-Orsosorbán!

Színvonalas társaság vagytok! És igen, ti vagytok a nép! Ti fogtok holnap rólam és az országról dönteni. Lassan szégyelem, hogy magyar vagyok!

puliszka 2008.03.11. 12:36:46

el lehet menni! paprika! akinek nem tetszik, fogja a sátorfáját, s meg se álljon a duna deltáig!csótányod intelmeit fogadd meg!

cityhall 2008.03.11. 13:00:55

puliszka, téged is kitüntettek? :)
akkor ne legyél ennyire haragos mindig.
arra emlékszel, amikor lalikirály mondta, hogy el kell menni ebből az országból és ki kell vinni innét a vagyonát?
nagyon magyar:
süti beállítások módosítása