Két hete, a város napján ünnepi közgyűlés keretében kiosztotta szokásos díjait az önkormányzat közgyűlése, ez már hagyomány. Ilyenkor szokás adományozni a Debrecen Város Mecénása Díjat is, ami „adományozható a város gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként” – ahogy a hivatalos megfogalmazás hangzik. Idén ebben a díjban részesült Pocsai József Attila vállalkozó, a „város gyarapodásban szerepet vállaló üzleti tevékenysége, valamint a női kézilabda- és több sportág támogatásának elismeréseként”. Alig telt el két hét, s most attól hangos a DVSC női kézicsapatának környéke, hogy Pocsai feladja a „mecenatúráját”. A sajtónak többek között azzal indokolta távozását a kitüntetett vállalkozó, hogy „amíg mi minden kötelezettségünket teljesítettük, addig a DVSC az elvárt hirdetési kvótát nem hozta, ezáltal nem azt kaptuk, amit a pénzügyi beruházásunk elvárt”.
Egyenes beszéd ez. Joga is van hozzá Pocsai József Attilának, hiszen a pénzével mindenki azt tesz, amit akar, adja vagy nem adja, befektet a sportba vagy sem. Pusztán csak az nem világos, hogy az efféle üzleti vállalkozást miért tartja mecenatúrának a város vezetése, mire fel tehát a kitüntető díj. Pedig annyi okos ember van a városházán, nyilván csak van köztük egy, aki tudja, mi a különbség a mecénás, a szponzor, a reklámozó és a befektető között, mert ez bizony négy különböző dolog. Vagy talán más munkált a fejekben az díj adományozásakor?
Mivel távolodunk az ünnepi eseménytől, talán már nem számít illetlenségnek megemlíteni egy igazi keserűséget is az idei városnapi díjosztás kapcsán. Méltán lett Debrecen díszpolgára Orosz István történész professzor, sokunk tisztelt és szeretett tanára. Bár az önkormányzat mindenpostaládás médiaprodukciója azt írta, hogy „egy jobboldali vezetésű város volt baloldali képviselőjeként nem politikai állásfoglalását, hanem teljesítményét értékelték”, Orosz professzor úr sajnos azóta „bezzeg ember” lett a városvezetés kommunikációjában. Na ugye, hogy nem pártszimpátia alapján osztjuk a kitüntetéseket, itt van például ez a szocialista volt önkormányzati és országgyűlési képviselő, ebből is díszpolgárt csináltunk, na ugye! Kár ezért a kisstílűségért, kár, hogy ilyen érveléssel egyetlen politikus is fel merte venni a telefont, a „bezzeg”-téma megírására unszolva országos újságírót, kár, hogy még eme elismerő döntés mögött is az munkált, hogyan lehet beforgatni a politikai promócióba.Ez van most, évtizedek múltán már senki sem fog emlékezni erre a bárdolatlanságra, Orosz István neve azonban ott lesz akkor is a díszpolgárok listáján. Isten éltesse, professzor úr!