Hétker beelőz?

Bérbicikliket ígérnek ott is, nálunk már tavaly ígérték.

Abban első a cívisváros, hogy először itt lebegtették meg a Párizsban már remekül működő kölcsönbiciklis rendszer konkrét honi megvalósítását. Bár a helyi médiában nem verték nagydobra az ifjúsági olimpiához kapcsolt terveta neten még mindig fellelhető az ideáról szóló angol nyelvű sajtóközlemény.

Akkoriban arról szólt a risza, hogy az olimpia után a város lakosságát és az idelátogatókat fogja szolgálni a „green bike”. Az ifjúsági sportversengés megrendezésének jogát aztán nem nyerte el Debrecen, s ezzel el is felejtődött a 3000 bérbringát – ezzel együtt alapjaiban átalakuló városi közlekedést – ígérő lelkesedés. Pedig – a hozzá kapcsolódó fejlesztésekkel együtt – lenne rá igény ebben a biciklisbuktatós világbannem is kevés.

Most az írja az index, hogy Erzsébetváros szoci polgármestere is előállt az ötlettelünneplik is emiatt, ráadásul ott szó sem volt olimpiáról, ellenben ott már láthatók a kerékpártárolós előjelek. Most akkor mi van? Mit tegyen Debrecen vezetése, amelyik sok-sok dologban szereti, ha saját városa a legelső a hazában?

Vagy elkezd reménykedni, hogy Hunvald György polgármester is csak ígérget, és az Erzsébetvárosban sem lesz semmi az ötlet honosításából.

Vagy megembereli magát a cívis vezérkar, s valóra váltja a sajtóközleményben foglaltakat annak ellenére is, hogy nem lesznek a városban olimpikonok 2010-ben, akik amúgy is csak két hétig tekertek volna itt.

Azt a szégyent nem veheti magára Debrecen, hogy itt semmi, amott meg betartja az ígéretét egy szocialista polgármester. Hát nem? Hát de!

Hajrá, Erzsébetváros, Debrecennek (is) építetek!


A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr91456365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

méhészborz 2008.05.06. 12:54:48

énisútálomkósát

segabor 2008.05.06. 13:42:58

Várjuk ki a végét. Mint gyakorló biciklis, természetesen örülök a hírnek, de ahogy a mondás is tartja: hiszem, ha látom! Én már annak örülnék, ha több kerékpár út lenne.

Hunvald is szeret többet ígérni, mint cselekedni. Arra sosem leszek büszke, amit engedett tenni a zsidó negyeddel. De ne legyünk elfogultak és bízzunk a biciklibérlős-tárolós ötlet megvalósulásában.

Amúgy a hétkerben élek már 25 éve...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.05.06. 13:45:33

méhész: beállok én is a sorba.

PeZe 2008.05.06. 14:16:30

Igértek a 7kerben ingyen wifit is minden lakos számára, nem?

nemis... 2008.05.06. 14:19:11

nekem pedig Kósa most az egyik legszimpatikusabb politikus, kéne egy kis előrehozott választás, aztán a 2010-es választásokig Orbán szépen átcsúsztatná Kósának az ügyeket, és meg is lenne az új Fidesz vezér, ami azért 20 év után időszerűnek tűnik

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.05.06. 14:49:37

Kipróbáltam a Hajtás-Pajtás iroda előtti új bringaparkolót. Hát kottázni lehet a különbséget az, és az oszlophoz kötözés között! Bringaparkolót mindenhová!

Dzsoki 2008.05.06. 15:08:07

Azért Hunvald kijelentéseivel vigyázni kell. Ígért ő már ingyen internetet minden VII. kerületi lakónak persze semmi nem lett belőle. Szerintem most is hozza a formáját.

Senderos 2008.05.06. 15:27:21

mit elégedetlenkedtek? most lett lefestve sárga csíkkal a járda a kishegyesi úton a tócós-kertnél:)
gondolom majd úgy kerül be ez is a statisztikákba mint "kerékpárút kialakítása"

civistroll 2008.05.06. 15:30:44

Debreceniként jó ötletnek tartom, de:
a magyar mentalitáshoz ez "disznók elé gyöngyöt" tipikus esete.
Szerte-szana-széjjel fogják lopni, rongálni ezeket a kétkerekűeket.
Nem sok értelme lesz így...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.05.06. 15:43:15

majd a ciganyok atjonnek a nyockerbol...
aztan minden ciganygyerek allami bicajon fog rohangalni.

csak nehogy ezek is 250.000s bicajok legyenk, mint a postae... bar lehet hogy megint van egy haverceg, aki akar nyulni allambacsin par milliot..

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.06. 15:51:23

Basahalom elég nagyvonalú, amikor egy esetleges ifjúsági olimpia fejlesztéseinek utóhasznosítási tervéről úgy beszél, mint a sporteseménytől független ígéretről... Remélem, Hunvaldnak egyszer még el kell számolnia a zsidónegyed szétbarmolásával. Agyonzsúfolt, jellegtelen tucatmediterrán társasházépítők, szevasztok!

hát 2008.05.06. 16:16:42

sokat ígértek, volt, amit megvalósítottak, volt olyan is, amit nem

egyébként pont a sok INGYEN cucc miatt tartunk ma ott, ahol tartunk.

valóban jó dolog az ingyenes nyelvvizsga, az ingyen megszerezhető jogsi, az inygenes ECDL vizsga, az ingyen reggeli, ebéd, vacsora, stb..

csak ugye tudjuk azt is, hogy semmi sincs ingyen.
Ezt azoknak mondom, akik még az ingyen wifit is várják.

A biciklis dolog megint más téma. Legyen. Meg olyan is, aki használja.

civiske 2008.05.06. 17:05:11

A Reakció egyik vezérbloggerétől jobb szövegértést várna el az ember.
Turulstb, olvasd el a szöveget, s kiderül belőle, hogy Basa "egy esetleges ifjúsági olimpia fejlesztéseinek utóhasznosítási tervéről" NEM "úgy beszél, mint a sporteseménytől független ígéretről".
Fiúk, legyetek már okosabbak a szélsőjobbnál, csak egy kicsit!

szemtanú 2008.05.07. 08:51:11

szerintem menjenek a biciklisek a fenébe, tökkelütött ökofasiszták.akadályozzák a normális közlekedést, a kölykök fele be van állva mint az atom, azt sem tudja hol van. ne játsszon mán debrecen amsterdamot, mert mindjárt röhögőgörcsöt kapok!
ez meg már nagyon erős szellemi korai magömlés, hogy egy szokásos szoci propaganda semmit, azonnal készpénznek véve puff behúz kósa istenének, basahalom...

cityhall 2008.05.07. 10:25:17

szemtanú, Basa hol húzott be Kósának? Nem találom.
Aztán meg azt sem értem, miért gyűlölöd a debreceni biciklistákat. Tele vagy robbanás előtti indulatokkal. Relax!

szemtanú 2008.05.07. 11:22:32

Ja? ez az egész nem arról szólt, mint minden poszt, hogy a vattaöklű blogger behúz egyet kósának? :lol:

cityhall 2008.05.07. 14:58:03

Hát persze, hogy így állítják be azok, akik a témákról szeretnék elterelni a figyelmet. Jó, ha tudod, hogy van világ kósalajoson kívül is.

szemtanú 2008.05.07. 16:31:38

:lol:
naná, nekem igen, de a bloggernek is? :lol:
süti beállítások módosítása