Foci, nyár, SÖR

Tudod, hogy alakult ki a koncerteken az öngyújtózás?


Amikor lírai ihletésű számok alatt a közönség öngyújtót lóbálva borítja fényárba a teret? Hát az úgy volt, hogy egy koncerten az egyik fickó sörrel a kezében hallgatta a zenét, véletlenül meglökték, a doboz leesett, s hogy a lábak között megtalálja az értékes nedűt, világosságot csiholt öngyújtójával, megtalálta, felemelkedett, a tüzecske még lobogott, megtetszett ez a szomszédjának, és annak a szomszédjának, mindenkinek, és már lóbálták is az öngyújtókat. Így. Honnét tudom? Láttam egy filmecskében. Momentán reklám volt. Na és?

Talán nem kell taglalni, hogy a reklámoknak milyen hatása van az átlagpopulációra, mindannyiunkra, hogy az asszociációkat felszabadító kreativitásért mennyire hálásak vagyunk, illetve mennyire tudjuk utálni az elcseszett hirdetéseket. Az a sorozat, amire most felhívnám a figyelmet, inkább a világtermés javából válogat, s kisebb teret szán a retteneteknek.


A héten zárult – vagy csak szünetet tart? – a Reklama blog negyvenegy részes sorozata, ami kifejezetten a sörök reklámjait taglalja nagy szenzibilitással. A március elején netre került első rész óta közel kétszáz videó és számos fotó illusztrálja, hogy az ügynökségek mennyiféle úton képesek közelíteni a sörhöz, a habos itóka miként hálózza be életünket, nőkét és férfiakét egyaránt. (Ezek a reklámok az antialkoholisták és a sörgyűlölők számára is élvezetet nyújtanak!)

Mivel most éppen vasárnap van, nyár, a foci is itt türemkedik körülöttünk, minden feltétel adott, hogy belepillantsunk ebbe a Magyarországon eddig példátlan gyűjteménybe, ami magyar alkotások közül talán csak egyet vonultat fel. Ez a helyzet, sajna, a focink sincs épp az élvonalban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr61521079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Obszerver 2008.06.16. 09:06:12

"Egyre több utca járhatatlan Debrecenben. (...) Még a macskának is csak nagy ugrásokkal sikerült az utca egyik oldaláról, a másikra átjutni a Basahalom utcán."
www.dtv.hu/hir.php?id=14778

Z 2008.06.16. 12:24:39

"A több mint egy hetet tartó esőzés miatt ezek az utcák már szinte járhatatlanok. Sártenger alakult ki. Debrecenben június 4-e óta naponta több mint 10 milliméter esős esett. Ez a korábbi évekhez képest jelentős mennyiség"

Ja , így má' más...

cityhall 2008.06.16. 12:33:29

Mi más?
Szerintem nem az esőben van a poén, hanem a Basahalom utcában ugráló macskákon.

A sörös videók világbajnokok! Még nem láttam mindet, de röhög a fél munkahely.

szemtanú 2008.06.17. 13:18:47

két napja töröm a fejem, hogy ebben hol a kósa. és nem, és nem jövök rá. egyre ravaszabb ez a basa, most nagyon eldugta kósát. de valahol biztos benne van... :lol:

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.06.18. 15:32:39

a sört nem szeretni bűn. szeretni, és nem inni pedig még nagyobb. iszok is az egészségetekre egy murphy's-t. :D

Szakály György · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2008.06.19. 14:34:27

Hurrá!

Ezek szerint megint van a magyaroknak tengere. Igaz, hogy sártenger, de a mienk! Ezek szerint Kósa a debreceni sártenger ellentengernagya vagy admirálisa?

Nekem különvéleményem van a sörről.Hülye íze van. Én tonikpárti vagyok, így legalább nem leszek tőle hülyébb, mint amennyire egyébként vagyok.
süti beállítások módosítása