Színházi unisono

Szüksége van egy teátrum honlapjának fórumra? És közönségre a színháznak?

A debreceni Csokonai Színház honlapjának pezsgő fórumát tavaly áprilisban igazgatói utasításra kikapcsoltákAz „átmeneti időre” szóló megszüntetés ma is tart. S bár úgy tűnik, a színházi vezetéssel akkor elégedetlenkedőknek mára kiszáradt a torka, talán már a város közelében sincsenek, a színháztól minden bizonnyal távolra kerültek, ki testben is, ki csak lélekben, és a helyi nyilvánosság sem tartja fontosnak a debreceni teátrum furcsaságaival való foglalatoskodást – a fórum zárva tart, nyoma sem maradt a honlapon.

Új évad – új honlap! Ezzel a hírrel örvendeztette meg kitartó látogatóit a Csokonai Színház internetes megjelenése. Örvendünk. Első ránézésre csak egyetlen igazi nóvumot látunk: a színház.tv szolgáltatásainak beépítését, és továbbra sem találjuk a fórumot, pedig az átalakítás munkálatai során szép csendben vissza lehetett volna csempészni a honlapra – különösebb presztízscsorbulás nélkül. Kár. Az interaktivitás eme módja nem azoknak hiányzik a legjobban, akik az itteni megszólalásokkal is keresték a színház vezetésével szembeni nyilvános megszólalás lehetőségét, hiszen azok megtalálták/megteremtették a maguk kritikai fórumait az interneten. Ez a kitartóan „átmeneti” intézkedés a színházról és produkcióiról csevegni kívánó publikumot is némaságra kárhoztatja.

Talán meg kellene fontolnia a színház irányítóinak egy – előzetesen – moderált fórum újraindítását, hátha lassacskán hozzászoknának a nem irányított nyilvánossághoz, a véleménnyel rendelkező közönséghez. Nem kellene félni tőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr96662767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

User1 2008.09.14. 13:44:24

Ez a baj. Egy előzetesen moderált fórum. Tapasztalataim szerint egy átlagfórumon ugyanaz a 8 ember vitatkozik, ebből négy alapvetően fikázik, mert ennek, vagy annak a haverja, a másik kettő meg a másik haverja. Egy színház, örül ha lapot csinál, nem hogy még a moderálásra is költsön. Elég gazdag tapasztalataim vannak, a fórumnak a legtöbb esetben nincs értelme. Lehessen mondjuk hírekhez hozzászólni, éppen lehet mondjuk színész, vagy színdarabblog ha már interaktív, de egy lapnak nem az a célja, hogy saját költségen pár embernek játszóteret nyújtson, ráadásul központi eleme legyen a fórum.

csikasz 2008.09.14. 14:09:17

A színház fórumát nem emberhiány vagy pénzhiány miatt szüntették meg, és nem is emiatt nem indítják újra.
Politika!

Dr Kangörény 2008.09.14. 14:29:34

Akkor ne moderálják, ha nincs rá pénz. Ha csak pár ember játszótere, akkor hagyni kell őket szórakozni, különösen, hogy egy fórum fenntartása kb. nulla forintba kerül.

SZK 2008.09.14. 15:10:53

Jó volt a régi színházi fórum, meg lehetett vitatni az előadásokat, beszélgetni a többi nézővel. Szerintem jót tett a közönség és a színház kötődésének. Vissza kell állítani.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.09.14. 15:13:32

a fórumozókról:
coruscus.hu/lokalis/forumosok
amúgy lehet érdemesebb lenne valami vendégkönyv-szerű beszólogatóst csinálni, captcha-val, és azon lehetne fikázni.

lórum 2008.09.14. 15:16:52

milyen színház (előadás) az, amit nem lehet kritizálni?
debrecenben nincs vége a pártállamnak?

Lőricz Katalin 2008.09.14. 16:16:14

Van egy nagy tévedés! A Csokonai Színház forumának teljesen más volt a közönsége, mint egyes indexes blogoknak. A színházi fórumon nem volt trágárkodás és pártpolitizálási ízléstelenségek sem. Intelligens fórumozók beszélgettek és vitatkoztak egymással, de sajnos egyes vezetők nem tudták elviselni, hogy a tevékenységük visszásságai is szóba kerültek. A fórum megszüntetésének csak cenzurális okai voltak sajnos.

Z 2008.09.14. 17:42:07

"debrecenben nincs vége a pártállamnak?"

Nincs!:) Hihetetlenül nehéz csinálni egy blogot, ahol lehet kritizálni.
Öngondoskodás kedveskéim, kevesebb állam ,több civil kezdeményezés...

Kácsor Zsolt 2008.09.14. 18:17:46


Léteznek olyan színházi honlapok, ahol van fórum, s léteznek olyanok is, ahol nincs. A Nemzetinek, a Katonának, a Miskolci Nemzetinek vagy az egri Gárdonyinak jó kis fórumuk van (vendégkönyvnek hívják).

Ellenben a Vígszínház honlapján az olvasható: „Kedves látogatóink! Vendégkönyvünk bejegyzéseit minden esetben fogadja és olvassa a Művészeti titkárság, a jövőben viszont nem lesz publikus a tartalma. Színművészeinknek címzett üzeneteiket továbbítjuk, illetve a faliújságra kitesszük.”

Vicces.

Érdekes megoldást talált ki a párizsi Comédie-Francaise is: van ugyan fórum, de a színház fenntartja magának a jogot, hogy a kommenteket rövidítve vagy részletekben közölje...

Pogány Gábor 2008.09.15. 05:31:34

Érdekes lenne visszatekinteni, milyen körülmények közepette szűnt meg a fórum. Úgy rémlik, talán Basa kolléga is ejtett erről akkoriban nehány szót.
süti beállítások módosítása