Reptéri kótyavetye

Nagyot álmodtak, most haszon nélküli eladásra készülnek. Privatizál a Fidesz. 

Ha a közgyűlés holnap rábólint – polgármesteri előterjesztésekre rá szokott –, akkor Debrecen gyakorlatilag annyiért adja el repülőterét és az azt üzemeltető cégét, mint amennyibe eddig került a városnak – vagy még annál is kevesebbért. Ez egy nagyon rossz üzlet. De kezdjük az elején!

Tavaly augusztusban nagy megdöbbenés és értetlenség övezte Kósa Lajos polgármester bejelentését: eladják a reptéri vagyont. A hivatalos indoklás arról szólt, hogy Debrecen repterét és az azt üzemeltető önkormányzati céget a „nagyobb forgalom generálása” érdekében kell kiárusítani, félhivatalosan meg azt lehetett tudni, hogy a város szorult költségvetési helyzete miatt szükséges a privatizációból származó bevétel. 

„A vételárral kapcsolatban a polgármester csak annyit árult el, hogy az értékesítésnek olyan összeget kell hoznia, ami jó befektetésként is értelmezheti a repülőtér egykori megvásárlását és fejlesztését. Ehhez adalékként: az önkormányzat kimutatása szerint eddig 4 milliárd 733 millió 158 ezer forintjába került a városnak a légikikötő. Az ennél valószínűleg lényegesen nagyobb vételárból befolyt összeget az önkormányzat fejlesztésekre, illetve egyes hitelkonstrukciók kedvezőbbé tételére fordítaná” – számolt be a reményekről az önkormányzati sajtóVárosházához igen közeli források szerint 8-10 milliárd forintos bevételre számítottak, s úgy gondolták, 2007-ben már előleget kaphat a város a reptér értékesítéséből, az adásvétel pedig 2008 elején történhet meg. Ebből semmi nem valósult meg.

Időközben a városvezetés módosított a bizniszt övező kommunikációján, mivel igen sokan felháborodtak Debrecenben, hogy míg korábban a magyar köztulajdon elsődlegessége mellett érvelt a Fidesz, most épp ennek ellenkezőjére készül: privatizálni akar, ráadásul külföldieknek. Kósa Lajos idén februárban már azt nyilatkozta a hvg-nekhogy „amikor a repülőteret az önkormányzat privatizálni akarta, időben rájöttünk, hogy szándékunkat a városlakók többsége nem helyesli, ezért a tartós bérbeadás mellett döntöttünk”. A polgármester ugyanebben az interjúban annak a hitének is hangot adott, hogy „Lehet egy várost, sőt egy országot is úgy vezetni, hogy figyelembe vesszük, mit gondolnak a választók. A demokrácia nem felvilágosult abszolutizmus, amelyben én mondom meg, mi lesz jó nektek, és aszerint cselekszem, akár akarjátok, akár nem.” Mint ma már ismeretes, holnap a közgyűlés nem tartós bérbeadásról, hanem eladásról dönt, tehát ezek szerint mégsem lehet egy várost úgy vezetni, hogy figyelembe veszik, mit gondolnak a választók.

A tizenötödik hónapja húzódó ügyletet végig a titkolódzás jellemezte. Volt már itt hiszti a pályázók – és nem a pályázatok! – nyilvánosságra kerülése miatt, s holnap ismét zárt ülésen kívánja tárgyaltatni a Fidesz a titkosított előterjesztéstS ha úgy kívánja, úgy is fogja. A lakosság és a nyilvánosság előli bujkálás indokaként két dolgot emlegetnek a debreceniek: 1. csodák csodája, azzal a céggel akarja nyélbeütni az üzletet a városvezetés, amelyiknek nevét már tavasszal borítékolták a jól értesültek, amikor még négy potenciális vevőről volt szó; 2. a vételár csak a fele a remélt összegnek, nemhogy nyereség nem lesz a privatizáción, hanem veszteséggel zárja a kótyavetyét Debrecen.

Nézzük a számokat!

Tavaly nyáron azt nyilatkozták az illetékesek, hogy addig 4,73 milliárd forintjába került a városnak a repülőtér. Ma megtudtukhogy csak az idén 450 millió forintot vitt el az üzemeltetése. Ha csak ezt a két – önkormányzati információ alapján megismerhető – számot összeadjuk, akkor 5,18 milliárd forintot kapunk. Miről fog holnap dönteni a közgyűlés? A repülőteret üzemeltető céget 700 millió forintért adja el a város, a területet pedig 4,41 milliárd forintért. A kettő összege 5,11 milliárd forint. Akárhogy is nézzük, ez kevesebb bevétel, mint amennyi kiadás volt. Ha még azt is tudjuk, hogy a vételár kifizetése több menetben történik, s az utolsó részletet 2014-re perkálja le a vevő, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy a privatizáció ötletének nyilvánosságra került indokai közül semmi nem valósul meg. Nem szakmai befektető kezére kerül a debreceni reptér, nincs semmiféle – nemhogy jelentős! – anyagi haszon a privatizáción.

Mit tehet ilyenkor egy városvezetés?

1. Beismeri, hogy korábban tévesen ítélték meg az eladandó cég és ingatlan értékét, a piacon nem ér annyit, mint amennyit reméltek belőle, ezért jobb időkre várva egyelőre nem herdálják el, s tisztelettel kérik választópolgáraikat, hogy a veszteséges üzemeltetést továbbra is a lakossági hődíjból meg a vízdíjból finanszírozhassák.

2. Beismeri, hogy a reméltnél sokkal rosszabb üzletet kötnek, de nem tudják tovább finanszírozni a kiadásokat, ráadásul az önkormányzatnak sürgősen bevételekre van szüksége, mert el van adósodva a város, s kérik ennek megértését a tisztelt választópolgároktól.

3. Azt állítja a nyilvánvalóan rossz üzletről, hogy nagyon jó, s azt kéri a tisztelt választópolgároktól, hogy nyilvánosan örüljenek a titkosan előkészített és zárt ülésen hozott döntésnek.

Na, mi lesz holnap?

 

BLOGSZEMLE:

- Leonardo visszavett az arcából – Kóbor Ló

- Közös moslék – Holdrabló

- Piff-puff – A vajszínű árnyalat 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr41751687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megvezetnek minket 2009.11.02. 15:10:05

Az ember hisz abban, hogy vannak dolgok, amelyeket szentek. Hogy a politikai bohóckodás, cirkusz és szájtépés bizonyos szinten még akár működhet is, de vannak dolgok, amikben jobb egységes lenni, vagy legalábbis törekedni arra. Fontos dolog a politika,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.11.05. 16:38:41

Butítani! xanga!xanga
Butítani! Nána!nána.

Butítunk most rögtön, indul a' IQ-vákuum,
Többé nem mondunk ki olyan szót, hogy "haiku" meg "fátum",
Nem lesz akció, se fikció, se kontradikció,
Csak olyan szavak lesznek, amiket ordítani jó.

e' lesz a dal.

bela3 2008.11.05. 17:30:43

Akkor most ki is nyomorítja meg a debreceni családokat és nyugdíjasokat?
Természetesen GYF mert elhozta idáig az autópályát! A szemét. Monnyon le!

csigekert 2008.11.05. 17:54:08

Ez nagyon gáz.
Világos, hogy ennyi pénzért nem szabad eladni a repülőteret, akárkinek a zsebébe csorog a csúszópénz.
Remélem, lesz már végre egy-két Fideszes önkormányzati képviselő, aki legalább tartózkodni mer ebben a nagyon csúnya korrupciós ügyben.

Sz.K. 2008.11.05. 18:06:07

Nyilvánvalóan vagyonvesztésről van szó.
Aki ezt megszavazza, az tudatosan okoz kárt a városnak.
Kósa úr vonja vissza!

Szabóbé 2008.11.05. 18:58:28

2014-re fizetik ki a vételárat?! Hat év múlva?!
Nem hiszem, hogy egy ilyen szerződést be lehet adni a debrecenieknek.
Kedves képviselők, ne nézzék le a saját városuk lakóit!

Kukurusnyák Rémus 2008.11.05. 19:08:41

Ami az egyik oldalon csokitorta, az a másik oldalon csirkeszar.
Persze ez jellemző az összes parlamenti és nem ott lebzselő pártra...

asola 2008.11.05. 19:11:53

Kósa úr, ez így nem fog menni! Mindenkinek az lenne a legjobb ha maga szépen ...

Konegafi (törölt) 2008.11.05. 19:34:38

Rühellem Kósát, de spec. ez a post tele van "téves" információkkal, valamint "véletlen" félreértelmezésekkel.

Persze mi mást is várjunk mi magyarok egy neoliberálistól, mint basa, mint a szokásos hazudzást?

Lajos 2008.11.05. 19:36:26

Én bízom a debreceniekben! Szerintem beveszik! :)

civiske 2008.11.05. 19:38:54

A privatizációt támogatom, az elherdálást nem.
Veszélyes terepen jár a Fidesz, én óvatos lennék, mert ez nagyon súlyos ügy.

hahaha 2008.11.05. 19:53:13

nem vagyok fideszes, de szerintem azt, hogy mi mennyit er, egyaltalan nem az hatarozza meg, hogy eddig mennyi penz ment bele. a demokracia pedig de, felvilagosult abszolutizmus. igy is szar a politika, na de ha meg az ecceru emberek is beleszolhatnana, akkor aztan lenne nemulass!

TD223 2008.11.05. 19:59:51

Meghallgatnám Kósát. Főleg a valós számok érdekelnének, mert kétlem, hogy azok csak így megíródnak egy blogban.

jama 2008.11.05. 20:09:45

A repülőtér eladásakor bizonyára írtó kemény tárgyalásokat folytatott a Polgármester Úr. A Xanga Holding tanácsadója az Airport Debrecen éléről a Kenézy Kórház fejlesztésével kapcsolatban elkövetett bűncselekménye miatt kényszerűen eltávolított Virág László volt! A Fidesz érdeke, tehát mindkét oldalon maximálisan képviselve volt!És a miénk?

cityhall 2008.11.05. 20:09:58

Ez van, kéremszépen, ennyiért eladó a pakk, ezek a számok valósak, holnap már hivatalosan is nyilvánosságra hozzuk.
Azokkal a számokkal kapcsolatban vannak kétségeim, amelyek szerint eddig mennyibe került a reptér. Ezek ennél nagyobb számok, mint amik itt vannak, vagyis Basa még rózsásabb képet írt le a valóságosnál.

beleszolok 2008.11.05. 20:21:40

Kár, hogy nem a szockóféle privatizáció lesz, mert akkor a 1/10-ért venné meg a magáncég, és még tíz évre garantálná neki az önkormányzat a hasznot. Valami lélegeztetőgép kalkuláció volt már?

mohsen 2008.11.05. 20:23:23

Látom, itt vannak a közeli barátaid, gondolom nekik hírlevélként is mennek a bejegyzések.
Egyébként meg, a reptér kérdése nem tegnap meg 2007-ben vetődött fel. A kérdés az, hogy kell-e valódi nemzetközi reptér: a rendes debreceni helyesel, naná, a mi városunknak ez dukál, közben a piac meg esetleg mást gondol erről az egészről. Tök jó, hogy van egy repterem, de ha nem hoz nyereséget, akkor azért annyira nem nagy buli. A város és annak lakói (de jóóóóóóó, hogy ezen a blogon mindig a "debreceniek" egyöntetű, Kósát súlyosan elítélő véleményét emlegetik, nyilván csak a szavazóurnáknál fogtak pisztolyt a fejükhöz- például debreceniként én is másként látom a polgármestert, mint te) arról kell(ene) álmodozzanak, hogy értelmes dolog-e a debreceni reptér. Akár kis veszteséggel eladni, hogy veszteségből már ne legyen több, de legyen működés. De ez így szélkalapálás, amíg nincs meg az a bizonyos döntés, amiből ismertek lehetnének a számok.

2008.11.05. 20:23:28

Szerinted minél többször tankolsz és viszed az autód szervizbe annál többet ér? :)

Akkor felhívnám a figyelmedet, hogy a beruházás ára és az üzemeltetési költség két különböző dolog, butaság összeadni a kettőt.

cityhall 2008.11.05. 20:30:26

hö!
Polgármester úrék érvelésében volt az, hogy az összes reptérrel kapcsolatos (tehát összeadandó) költség térül meg nagy-nagy haszonnal. Akkor tehát a butaság náluk van. :)

civistroll 2008.11.05. 20:37:11

Ez a folyamatos partizánharc szerintem fárasztó lehet.
Légből kapott adatokkal, "biztos forrásokkal" akarod manipulálni a blogod olvasóit.
Kár, hogy nem születtél korábban, hű pártkatonája lettél volna az ÁVH-nak.

Rá Dios 2008.11.05. 20:37:30

Kósa Lajos monnyonle...

Tunguzka 2008.11.05. 20:43:30

Ebben az a nevetséges, hogy annak idején a Fidesz ezerrel hisztizett Ferihegy eladása ellen, pedig Ferihegyért brutálisan jó árat kapott állam.

Bezzeg ha a saját irányításuk alatt álló város repteréről van szó, azt el lehet adni szarért-hugyért is, el lehet adni zárt korű pályázaton is, akkor bezzeg nem kell sipákolni, hogy kiárúsítják az országot, nem szerveznek egyből reptérvédőket, hogy védjék meg a közvagyont a mocskos karvalytőkétől. Nem, ha a Fidesz privatizál, akkor minden rendben van. Muhaha!

Ennyit ér ez az egész banda, meg az a sok hülye is aki hisz nekik.

Arzén Vendel (törölt) 2008.11.05. 20:47:07

Jó ez a basahalom, meg az is jó hogy mindig főoldalas. A következő posztból kiderül hogy Kósa miatt dőlt be a Lehman, és januártól Debrecent faluvá minősíti vissza a Meryl Lich.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.11.05. 20:52:47

mohsennek üzenem, hogy van rss is a világon.

kecsege endre 2008.11.05. 20:57:50

szaré -hugyé...
valamikor a múlt században nánáson tanítottam.Az ottani piacon ütötte meg a fülemet a fent említett kifejezés...akkor momentán tojásra vonatkozott(mármint a vevő annyira agresszívan alkudott, és az eladó annyira meg volt szorulva,hogy az eladó ezzel próbált időt nyerni-de végül eladta:szaré-hugyé!!!) NA EZ VAN MOST A DEBRECENI REPÜLŐTÉRREL!!!!!!!!!!!SZARÉ-HUGYÉ ADJA EL A VÁROS!Basa számai valósak.Aki nem hiszi kérdezze meg a fideszes képviselőjét)))))))))))az a baj ettől sokkal szomorúbb a történet.Ráadásul titkolóznak,mint a komancsok....

boka · http://csaszu 2008.11.05. 20:57:53

Én minden állami vagyont eladnék vagy kilencven évre bérbeadnék ! Az államnál/önkormányzatnál nincs rosszabb gazda. A kapott pénzt államkötvénybe raknám, a kamatait pedig a városra költeném ( persze először a rokonoknak adnék megbízást ). Ezek a nagy állami mogulok csak viszik a pénzt, ellenőrizhetetlenek. Kósa nem hülye, csak a fölötte lévők álltak át a marxizmusba.

Sz.K. 2008.11.05. 20:57:58

Tetszik, ahogy a Kósa-fanok és hű párthívek azt mondják, hogy ezek légbőlkapott és manipulált adatok, mert maguk sem akarják elhinni, hogy ezt tényleg meg lehet csinálni Debrecenben.
Nagy koppanás lesz holnap, amikor kiderül a közgyűlésen, hogy tényleg ezek az eladási adatok, amit tikosított a Fidesz.
(Én sem akartam elhinni, de felhívtam egy tűzközeli ismerősömet, aztán azt mondta, hogy tényleg ennyi az ár. Oszt jónapot.)

Kopi3.14 2008.11.05. 20:58:48

mohsen: nem tudom, Békéscsabán senki nem sírt érte, hogy jajj, nemzetközi repterünk lett, pedig sokkal kevésbé gazdag település, mégy gyulával közösen is, mint Debrecen. És értékelik az itteniek, hogy van ilyen, lett vele útfejlesztés, lett vele a repülő sportéletnek fejlesztése, stb.

civistroll 2008.11.05. 21:13:45

Sz.K.

Kár, hogy a blogokba íroknak nincs Mea Culpája.

Sz.K. 2008.11.05. 21:18:41

civistroll - Te mit tudsz, holnap mennyiért adják el a repteret?

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2008.11.05. 21:24:49

Mellesleg, én úgy tudom, hogy uniós támogatásból számolták fel a kerozinszennyezést és nem is lehetne eladni, mert azt általában tiltják támogatás igénybevétele esetén. Úgy tűnik, ez sem érdekli őket.

Konegafi (törölt) 2008.11.05. 21:29:33

Bár az előzős bejegyzésem se került be, mert sérti a világról kialakított hamis világképedet, azért megjegyzem, hogy érdekes, hogy miközben arról rizsáztok, hogy az állam, önkormányzat így meg úgy rossz gazda és mindent eladtok, aközben ha valamit nem ti privatizáltok, akkor az egyből kótyavetye.

Hoppá, itt a lényeg, savanyú a szőlő: nem TI adjátok el, hanem egy tisztességes párt vezette önkormányzat - no, így aztán tényleg üzleti befektetőhöz kerül, aki nem haveri szoci-szadi csókos cég, mint a ti privatizációitoknál, ugye, amikor tocsikolással a csókos szoci-szadi cég visszajuttatja a pártkasszába a pénz nagyrészét. Fizikailag nem bírjátok ti ballibek a becsületességet, tisztességet, ez a ti bajotok Kósával és a Fidesszel. Ezért gyűlölitek őket.

Konegafi (törölt) 2008.11.05. 21:31:50

Felkerültél a cenzúrázó/hamis információkat közlő bloggerek közé. További sok sikert a munkádhoz.

Zotya 2008.11.05. 21:34:11

Nincs ebben semmi különös. Hogy mi lesz holnap? Eladják... Fordítva ülünk a lovon! Ami működött a főtér kiépítésénél (előbb elkerülő kellett volna) az itt nem működik.
Egy Debrecen méretű városban repülőtér regionális közlekedési kapcsolat nélkül életképtelen, akár önkormányzati, akár magántulajdonban van...

csigekert 2008.11.05. 21:35:05

Becsületesség, tisztesség...
Miért is ítélték el jogerősen Sásdi Andrást, a reptér eladást levezénylő holding igazgató-elnökét? Talán nem csalás miatt?
Miért is ítélték el jogerősen Virág Lászlót, aki a vásárló céget képviseli? Nem tán valami közpénz eltűntetése miatt?

csigekert 2008.11.05. 21:38:21

Konegafi, mondd már meg, hogy mik itt a hamis információk, hogy mi is tudjuk!

civistroll 2008.11.05. 21:39:28

Relax!
Holnap még nem lesz ELADÁS.

pupak 2008.11.05. 21:42:07

Repülőtér? Csak azt nem értem ki akarja Debrecent repülőn megközelíteni. A turisták talán? Nagy lehet a forgalom arrafelé. A reptér kiadásait talán fedezzék a turizmus bevételeiből és kész.
Szal ez már jó üzlet eleve nem lehet

Sz.K. 2008.11.05. 21:44:17

civistroll - Akkor megint hazudott a városi tévé? Az van a honlapjukon is, hogy "holnap döntés".
Szóval mit tudsz, hány forintról szól holnap a nem eladási döntés? Mennyit kérnek a reptérért fideszék? Mik a te nem légből kapott adataid? Kíváncsian várom.

KaTs 2008.11.05. 21:47:16

NANANANANA! Azért álljon meg a menet! Nézzetek már köre az országunkban! Találtok még egy, minden szempontból nézve "csúcs" várost, mint Debrecen?
Én nem vagyok debreceni, de ez a város az egyetlen, ahol jól érzem magam! Van neki mindene, nem koszos, büdös, nem omladozó, fiatalos, és mindemellett gazdag. Minden szempontból. A Kósáék valamit jól csinálnak, mert még egy ilyen város nem létezik ma Magyarországon!
És még valami! a Ferihegyi repülőtérről csak annyit, hogy az eladás óta a magyar főpilótákat kikényszerítik a székükből, mehetnek amerre látnak, vagy mehetnek másodpilótának. Oké, hogy ez jó pénz volt a városnak, de az ott dolgozó embereknek, és családjaiknak - akik azért nem kevesen vannak - már nem annyira. Nektek melyik a fontosabb: megélhetés, vagy a közödségi érdek. Dönthettek. Debrecen döntött, ha megnézitek ott látni az összhangot. Debrecen jó, és nem akarják Kósáék elrontani, legfeljebb folyamatosan alakítani, ami természetes.

boka · http://csaszu 2008.11.05. 21:49:45

"becsületességet, tisztességet, ez a ti bajotok Kósával és a Fidesszel"

Ez barokkos túlzás !

boka · http://csaszu 2008.11.05. 21:53:02

A repteret csak nem viszi ki a külföldi az országból ????? Annyi billencs nincs az országban, amennyi a földet ki tudná hordani mondjuk ukrajnába vagy ausztriába !

jobbik 2008.11.05. 21:56:58

Fideszes szavazóként nagyon elszomorodnék és elgondolkodnék azon, hogy a választott képviselőim és polgármesterem titkosítanak előttem információkat egy köztulajdon eladásáról, és egy vacak blogból kell megtudnom az árat meg a többi sunyiságot.
Lejtőn a Fidesz! Szebb jövőt!

captaincook 2008.11.05. 22:02:07

Az egyetlen jól menedzselt város jelen pillanatban az országban.Irigyek vagytok mi?Végre jól bele rughattok a Kósába.Mióta vártátok a pillanatot?

pupak 2008.11.05. 22:07:35

ja még csak az érdekelne a végén ki fizeti majd a számlát?

C10H12O6 2008.11.05. 22:07:56

Gyerekek. Pofáztok, pofáztok.
Miért nem mentek transzparenssel a kézben a Városháza elé.
Ott kéne ugatni, nem itt.
Addig semmi nem lesz, amíg nem csináltok valamit.
Holnap én ott leszek 15.00-kor.
Addig is, minden jót!

boka · http://csaszu 2008.11.05. 22:10:39

"végén ki fizeti majd a számlát? "

A vevő, nem ?

kecsege endre 2008.11.05. 22:12:46

airdace: azt a részt nem adják el,csak az új működtető cég őrzésére bízzák...ez jó megoldás!Ezért tart 2014-ig a pénzügyi tranzakció.
De nem ezzel van a baj.Ráadásul a szemét kormány ,a kármentesítéssel már megint hozzájárult Debrecen fejleaztéséhez....a baj az , hogy ez sem jelenik meg az árban.
És mi van a tervezett ESS (Európai Spallációs Központ)fejlesztésével.Ezt figyelembe vették.Ez egy 250 milliárdos lehetőség(már megint a tetű szoclib kormány jelölte ki a wassalbertista Debrecent)Ha egyilyen épül a szomsztédba akkor az csökkenti, vagy növeli az árat???????Vagy mi van a görénykormány másik döntésével? A Közop (Közlekedési Operatív Program)szerint 20011-ig autópálya-csatlakozása lesz a repülőtérnek!!!Ez most csökkent, vagy növeli az értékét????

pupak 2008.11.05. 22:26:03

könyörgöm azt magyarázza már el valaki, ki utazik debrecenbe repülőn?

számla alatt a hitelköltségeket értem, melyek a fejlesztésekre lettek felvéve.
vagy a kötvénytulajdonosok kamatait stb.

bélapu 2008.11.05. 22:37:24

Azért a sok nyámmogó most fel van háborodva, de az elmúlt hat és fél év lopásait természetesnek veszi. Igaz gyurcsán csöcsén (pöcsén)nevelkedett barátaim?

Kossuttér 2008.11.05. 22:39:13

Kedves Fidesz!

Esetleg előkeríthetnétek soraitokból azt a képviselőt, aki információkkal látja el az ilyen bloggolót. Aztán jól valagon billenteni.
Vagy én mondjam meg, ki az?

Mit szólna ehhez Wass Albert?!

beleszolok 2008.11.05. 22:49:17

kecsege, nem lehet, hogy azért, mert a "saját" városaik olyan állapotban vannak, hogy körberöhögnék őket, ha azokba akarnák vinni az általad említett ojjektumokat?

Kérem, kaccsojja ki!

East69 2008.11.05. 23:13:42

KaTs !
"Van neki mindene, nem koszos, büdös, nem omladozó,..."
Ugyanabban a Debrecenben élünk?
Debrecennek az egyik legrosszabb a levegője az országban.
Persze nem a Vekerire gondolok, ahol csak a vadlibák - vagy Vadkakasok? :) - laknak.

Titan 2008.11.05. 23:41:06

Debreceni viszonylatban iszonyatos pénzeket költöttek rá, és így sem voltak képesek jelentősen növelni a forgalmat. Mivel nincs meg a megfelelő tőke, és lehetőségek, el kell adni, ez tényleg olyan meglepő? Ráadásul veszteséges, és, hogy emlékeztessek mindenkit, ez nem ugyanaz, mint a mikor a budapesti repteret adták el, az nyereséges volt... 10md évente... Blogíró barátunk biztos kurvajól megmagyarázná, hogy az milyen fasza döntés volt. Ez is már régi vita, a város ad is, vesz is. Nem csak elad és felszámol, mint a kormány.

gramercy (törölt) 2008.11.06. 00:58:00

titan, a kormány vett 500 kilométer autópályát, 70 motorvonatot..

Ejoy 2008.11.06. 01:22:27

A szerző egy dolgot elfelejtett!!!

A vételárból közel 1 milliárd a Nagymester Kft. területi jogának kivásárlására fordítandó.
A Nagymester Kft. bontotta le az épületek jó részét a repülőtéren, és mivel olyan jó szívű volt, nem kért pénzt, csupán bérleti(haszonélvezeti) jogot vagy 90 évre. Igazán rendes húzás volt tőle, mivel a városnak nem kellett fizetnie a bontásárt pár tíz millió forintot, és mit adott érte? egy kis zöld mezőt.
Na ennek a bérletijognak a megváltása lesz több mint 900millió forint!
Na és kinek a barátja a tulaj???
Na ezért titkos az egész, mert egy Kft. kap több mint 900milliót, a város pedig bukuk az üzleten ugyanennyit.
Tiszta?

Rá Dios 2008.11.06. 01:31:16

Ugyanaz a dolog negatív, ha a kormány, pozitív,ha az ellenzék teszi? Hülyeség. Van ami bejön, van ami nem.
De még az adott ügy sem egynemű. Így vagyok én a távoli de sok mindenért kedvelt Debrecennel. CSAK szeretnem szabadna, mert református a család zöme, vagy utálnom kéne, mert - oh, irgalom atyja ne hagyj el! - magam liberális (szabadelvű :-)) vagyok?
Amúgy pedig az kétélű érv, hogy a repteret elszabad adni, mert a területet nem vihetik az országból. Miért, a termőföldet igen? Nem elég előírni, hogy márpedig itt repülni, ott pedig szántani-vetni kell, különben vissza az egész?

Tunguzka 2008.11.06. 03:18:08

Titan: Nem érted a lényeget, vagy csak nem akarod érteni. Nagyon helyes, hogy eladták, ami nem helyes, hogy szarét-hugyért adták el, zárt pályázaton, azt követően, hogy egy valag pénzt ráköltöttek. Érdemes lenne megnézned mondjuk a Sármelléki példát, ott egy fokkal értelmesebben sikerült ugyanezt a helyzetet megoldani.

Ami pedig különösen szánalmas az egészben, az az agymosás, aminek az eredményét te is prezentálod. Ha a Fideszes önkormányzat ad el valamit akkor az teljesen természetes, logikus és helyes lépés, ha a kormány akkor az felszámolás, nemzetrontás, hazaárulás. Az pedig teljesen lényegtelen, hogy egyébként mit adnak el és mennyiért, csak az számít, hogy ki adja el és pusztán ez alapján ítéled meg. Ennyi a lényeg és egyben a szomomrú egy bites magyar valóság.

KaTs: "És még valami! a Ferihegyi repülőtérről csak annyit, hogy az eladás óta a magyar főpilótákat kikényszerítik a székükből,"

Nem kellene a légügyi szakértőnek lenned ahhoz, hogy ráébredj, mekkora ordas baromságot írtál. Legalább a Malévet és a Budapest Airport-ot tudjad már megkülönböztetni egymástól ha már ilyen témában osztod az észt. Ha nem megy segítek: Ferihegy egy reptér a Malév meg egy légitársaság, pilótái csak az utóbbinak vannak, a kettő pedig két külön cég, semmi közük egymáshoz. A magyar pilótákról meg csak annyit, hogy a Malév se ott tartna most ahol, ha az általad oly nagyra tartott Fidesz nem vétózta volna meg az eladását a British Airwaysnek amikor kormányra került és a Fidesz által oda ültett vezetőség nem azt tartotta volna legfőbb feladatának, hogy egy csőd szélén lavírozó cég számára új gépparkot lízingeljen. De ez már más tészta...

borzzz 2008.11.06. 06:05:34

A dolog valszeg egyszerűbb, mint látszik: egy városi önkormányzat nem arra van, hogy repteret működtessen. Ha valamiért ez a fixa ideája, akkor számítson rá és ismerje el, hogy ezt csak veszteséggel tudja megtenni. A lakosságot ne arról kérdezze, hogy el-e adjuk-e a közös vagyont a karvalytőkének-e, mer arra a lakosság aztat fogja válaszolni jó eséllyel, hogy "nem, nem, soha".
Hanem azt kérdezze, akarunk-e repteret fenntartani azon az áron, hogy ez nektek személyre/adófizetőre vetítve x forintba kerül. Ha lakosság azt feleli, igen, fizetünk, mert kell a saját reptér az önbecsülésünkhöz, akkor OK.
Gyanítom, hogy erről, így még nem kérdezték meg Debrecen népét, viszont Kósáék most próbálják menteni, ami menthető: a haszon az lesz, hogy nem termel további veszteséget. És egy cucc ára soha nem annyi, ami a főkönyvben áll, hanem annyi, amennyit a fizetőképes vevők hajlandók megadni érte.

Rá Dios 2008.11.06. 07:22:27

"Megjegyzésed csak előzetes moderációt követően fog megjelenni."
Hát igen, Ti szóltatok. Azt nem tudtam, hogy a moderálás teljes cenzúrát jelent nálatok.
Nem írtam semmi nagyon fontosat, kicsit egyrészt-másrészt alapon fogalmaztam, nem anyáztam, nem szidtam a kormányt (ezt kellett volna tennem?), sem a kétlelkű, mert otthon okos, itt, Pesten viszont gyakran "kossutht-téries" megfogalmazásokkal élő polgármestereteket.
Ennyi, take care, viszlát Debrecen!

Meinheld 2008.11.06. 08:01:47

A leírtak nem tárgyszerűek, bár annak tűnhetnek. Volt egy alapkoncepciója a blogírónak "Kósa lop", arra fűzte fel e tényeket. Pl. a szöveg végén a "Mit tehet a városvezetés?" részen felsorolt 3 lehetőségen kívül más is lehet, nem csak az író által kiválasztott, Kósára hátrányos 3 változat.
Ez kb. olyan minhta az írnám hogy a blogíró vagy 1. homoszexuális 2. hazudik 3. UFO. Ez nyilván téves és rosszindulatú felsorolás, számokkal kiegészítve egyesek számára objektívnak tűnhet.

Néhány dolgot nem árt figyelembe venni:
1. Az eddigiek alapján úgy látszik, a polgármester általában a város érdekeit képviselte.
2. A repülőtér megvétele talán nem volt a legjobb üzlet, vélhetően jó szándékból született. Budapesten kívül igazából egyik repülőtér sem "hasít" Magyarországon, mivel nem tud elegendő utasforgalmat generálni. Magasabb életszínvonal mellett talán többet utaznánk.
3. A blogíró szerint évi 450 millió Ft veszteséget termel a reptér. Meg kell nézni miért van ez. Ha nem azért van ekkora veszteség, mert Kósa lopja ki a pénzt, hanem azért mert nincs elég utas Debrecenben, akkor el kell dönteni, hogy tovább állja-e a város a veszteséget.

Szerintem ez a befektetés nem jött be, jobb ha a város megszabadul tőle. Ha valaki akar tegyen ajánlatot rá 10 mrd forintért (a blogíró számaira hagyatkozom), ha teljesíti a polgármester elvárásait (ezek gondolom a további működtetésre, fejlesztésre vonatkoznak) szerintem meg fogja kapni.

A blogíró mennyiért venné meg az évi 450 millió veszteséget termelő repteret?

Van arról információja, hogy direkt veszteséges a reptér, hogy olcsón lehessen eladni? (ilyet mintha máshol láttunk volna)


Egyébként meg valamiért szívesebben élnék egy Kósa vagy hozzá hasonló fazon által vezetett városban mint egy jellegzetes mszp/szdsz vezette városban (bár ott is lehetnek pozitív kivételek).

Meinheld

eszkep 2008.11.06. 08:16:59

Úgy látom a blogíró elég alacsony értelmi színvonallal rendelkezik, hogy képes legyen leírni ennyi elfogult sületlenséget. Egy szoci szavazó csökevényes agyával sohase fogja felfogni az alábbiakat:
Amint blogban idézett számokból kiderülne egy értelmes ember számára a reptér üzemeltetése veszteséges. (Hányan utaznak Debrecenbe repülővel??) Ha valaki rákeres a repülőtér előtörténetére, nem nagyon vette bérbe semmi??? A buta szocik szerint persze nem szabadna eladni, bravo...
A z értelmi fogyatékos szocikat az persze nem zavarja, hogy a NYERESÉGES repteret Medgyessü ügynök áron alul eladta???
A szocik alapvetően hazudozással tudnak csak operálni, nincs ez másként a blogíróval sem! Mint az KÖZISMERT, Debrecen az egyik legprosperálóbb magyarországi település!

portal.debrecen.hu/varoshaza/onkormanyzat/kozgyules/koncepcio_kozgyules.html?page=0

Gondolom, a szocik szelektív memóriájából már kiesett, amikor a dilettáns miskolci mszp-s vezetés el akarta adni a vízművet, amit Debrecen akart megvenni...

www.boon.hu/engine.aspx/page/article-detail/cn/boon-news-ed06-20051227-033552/dc/im:boon:news_special-borsod/ag/im-eszak

Az agymosott szoci szavazók sem hiányozhatnak a hozzászólok közül, pl. bela3
„Akkor most ki is nyomorítja meg a debreceni családokat és nyugdíjasokat?”
Mi köze Kósának a nyugdíjakhoz, és a fogyasztói árindexhez??? Talán Gyurcsánytól kellene kérdezni nemde???

Tunguzka meg szimplán idióta:
"Ebben az a nevetséges, hogy annak idején a Fidesz ezerrel hisztizett Ferihegy eladása ellen, pedig Ferihegyért brutálisan jó árat kapott állam."
Már egy 70 IQ feletti ember is rendelkezik annyi ésszel, hogy ilyen hülyeséget ne írjon le. 2005-ben a reptér nyeresége 10 milliárd Forint volt, a szocik, 464 milliárdért adták el, 75 ÉVRE. Mindenki, akinek IQ-ja 70 felett van szorozza be a 75 évet 10 milliárddal... (A forgalomnövekedést ne is vegyük figyelembe) Ez aztán a remek ár!!! Buta szoci!!!

mno.hu/portal/325769?searchtext=ferihegy%20privatizáció%20baa

mtv.hu/magazin/cikk.php?id=137936

Fedeto 2008.11.06. 08:26:49

Gazdasági zsenik, nyilván, és országot fognak majd irányítani. Gangszterek, és tehetségtelenek...

Veres nővér 2008.11.06. 08:52:51

A dolog nagyon egyszerű!
Kósa Lajos polgármester úr azt mondta egy éve, hogy jó üzlet volt a városnak a repülőtér fejlesztésére költeni, mert
- nagy nyereséggel lehet eladni,
- a vásárló szakmai befektető lesz, aki hozzáértésével felvirágoztatja a debreceni repteret.
Most se nyereség, se szakmai befektető.
Megoldás?
Azonnal le kell venni napirendről ezt a privatizációt.

eszkep 2008.11.06. 08:55:55

"Most se nyereség, se szakmai befektető."

A számokat nézve hozzátehetjük, hogy: "se veszteség". Figyelembe véve hogy a reptér veszteséges, mi a probléma???

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.11.06. 08:56:14

soha a büdös életben nem fogom megérteni, hogy míg a pöttömnyi kis szlovákiának legalább három működő nemzetközi repülőtere van, pozsony mellett kassáról és poprádról is napi rendszerességgel indulnak menetrendszerinti nagygépek európa számos nagyvárosába, mi mi a francért nem vagyunk képesek ezt itt debrecenben összehozni.

mert az nevetséges, hogy "nincs fizetőképes kereslet".. baromság! a városban, ahol 50ezer forintos bort árulnak a metróban, amit valaki nyilván meg is vesz, ahol 350 ft egy kávé a belvárosban, ahol annyi fekete audi, merci és bmw mászkál (és pöffeszkedik rokkantkártyával a parkolókban), nem hiszem el, hogy ne lenne kereslet a repülésre, ha azt normálisan csinálnák.

volt persze pl. deb-bud járat, gyakorlatilag menetrend szerint, ki is fizettem volna érte 10ezret (úgy emlékszem kb. annyi volt a jegy), de arra már nem voltam hajlandó, hogy még egyszer ugyanennyit fizessek repülőtéri illetékért! gondolom ezzel u.így voltak mások is. meg persze ezer más oka is volt.. reggel hatkor indult, fél hétkor leszállt ferihegyen.. aztán ott lehetett pislogni, hogy merre tovább.. hát még szép, hogy a paraszt inkább bevágta magaát az audijába és inkább felment másfél óra alatt az m3-ason, akkor, amikor neki kénylemes volt.

mindenesetre szlovákiában utaztam kassa-pozsony belföldi járaton, skyeurope 737-essel. teltházas járat volt. naponta 4-6 járat ingázik a két város között. érdekes, hogy ott működik a dolog. biztos vagyok benne, hogy normálisabban megszervezve itt is működne.

szakemberek kellenének ide, de hát ez itt a szarbazüllött korrupt magyaroroszág, itt MINDEN pozícióba a főnök unokaöcsikéit ültetik minden helyen és szinten.. így nem lehet, így pontosan ez a végeredmény. amíg mindenki a saját zsebére dolgozik (lop), addig itt semmi sem fog változni. én meg itthon ülök munka nélkül debrecenben repülőmérnökként, kereskedelmi pilótaként mindenféle jogosítással és persze folyékony angol nyelvtudással. nagyon szívesen dolgoztam volna itthon, de ha nem kellek, hát fogom magam és elhúzok a francba, valami élhetőbb helyre, ahol az emberek értékrendje egy kicsit közelebb van a normálishoz. debrecen meg belefulladhat a porba felőlem.

kiszes 2008.11.06. 08:59:51

Olyan megható, amikor a kiszes tolvajok aggódnak a közvagyonért... Mennyiért is adták el Ferihegyet? Mennyivel kevesebbért, mint amennyi állami pénzt nyomtak bel? Na, mennyivel? 10 milliárdokkal kevesebbért. És akkor mi volt a duma: nagyon jó üzletet csinált a kis Bajnai gyerek. A tolvajok fejedelme meg, alias Gyurcsány Feri, aki saját bevallása szerint 10 milliós pécsi ingatlannal rendelkezett az 1990-es évek elején (mi került akkortájt 10 millióba? egy kastély talán...), szóval Feri hogyan vett 10 millió forintocskájából 600 millióba kerülő állami céget. Meg a "visszabérelt" V. kerületi ingatlan... Olyan megható, amikor ezek aggódnak...

Tunyó · http://www.index.hu 2008.11.06. 09:02:21

ezért is gyurcsányahibás!

kiszes 2008.11.06. 09:04:53

Gyurcsány mondjon le, ennyi. Nem tudok mást mondani, Gyurcsány mondjon le.

eszkep 2008.11.06. 09:09:14

"nevetséges, hogy "nincs fizetőképes kereslet"

Emberek! Ki hányszor utazott eddig belföldön repülővel??? Jelentkezzen, aki igen!

smidgen 2008.11.06. 09:16:31

Debrecenből charterek is indulnak nem?

füligjimmy77 2008.11.06. 09:17:39

Aki azt írja, az adatok hamisak, írja már le a valósat? Ha pedig csak úgy érzed az igazságtalalnságot,akkor kuss. Ha pedig azért kell eladni, mert veszteséges, miért kellett megépíteni? Hogy repülővel mehessünk Budapestre? Vicc. A Ferihegy bérbeadása, és eldaás aközött pedig azért ne vonjkatok párhuzamot, mert az egyik ELadás, a másik Bérbeadás. Lehetett volna jobb áron is, az tuti, de valószínűnek tartom, az árbe belekalkulálták az esetleges fejlesztések költségét. Az meg engem kurvára nem vigasztal, hogy az maszoposok lopnak! Akkor már lehet mindenkinek? Én úgy gonfolom, minden egyes esetnél jogos a felháborodás. Ha te fidesz szavazó vagy, és csak a vállad vonogatod a nyílvánvaló korrupcióra, akkor semmi jogod mást lehülyézni, ráadásul ilyen vérlázító arroganciával. Akinek inge, vegye nyugodtan magára.

Bit Rot 2008.11.06. 09:21:51

Gratulálok a postoló naivságához, vagy hozzá nem értéséhez!

Találós kérdés:
Ha én veszek egy 7 éves autót 100 ezer Forintért, majd 5 év alatt ráköltök 500 ezer-1 millió Forintot (biztosítás, benzin, szervíz), akkor mennyiért akarjam eladni?

A postoló szerint a válasz 1 millió.
Szerintem pedig kb. 100 ezer, vagy semmi. Miért? Csak azért, mert valamire költöttem (üzemeltetés, fenntartás), még nem jelenti azt, hogy növekszik az értéke!

em 2008.11.06. 09:22:18

basa, ha akkora jó biznisz a reptér, vedd meg 10, vagy akár 20 millárdért. ne nyavajogj, mint egy ovis.

legalább a városod jól jár és persze te is. hiszen te lokálpatrióta vagy, azért ekézed itt a vezetést. te jobban üzemeltetnéd a reptered az elvtárssakal, hát vegyétek meg, legyen MSZP pártvagyon. Hiszen ez egy porfi párt, tele tőkeerős vállalkozókkal. Maga a pártelnök is sokszoros milliárdos. Feri lazán kiköhögné ezt a pénzt.

Lacus 2008.11.06. 09:25:13

Az már aztán nagyon mulatságos, hogy a blogíró idemásolja Kósáék érvelését, erre lehülyézitek a blogírót.
Ennyire nem megy az értő szövegolvasás Fidesz-körökben?

eztEgyed 2008.11.06. 09:28:29

Mindenki, akinek IQ-ja 70 felett van szorozza be a 75 évet 10 milliárddal... (A forgalomnövekedést ne is vegyük figyelembe) Ez aztán a remek ár!!! Buta szoci!!!

Akinek meg 71 felett, az meg
számolja hozzá az egyösszegben befizett vételerár 10 évi kamatait is... meg a kötelező fejlesztéseket stb.

A sok hülye bankár meg az év privatizációjának választotta...

Mindegy hitvita lett ebből is. A fideszes zombik szerint az év privatizációja volt szar, a szocik szerint meg ez.

indapasssucks 2008.11.06. 09:30:12

A magyarok erőtlenek és gyengék, különösen a debreceniek. Képtelenek felfüggeszteni a polgármesterüket, hogy megakadályozzák a saját vagyonuk elkótyavetyélését.

Szeirintem az ottlakók megérdemlik a sorsukat, mert még most sem tudják, mit kéne csinálniuk.

ben2 2008.11.06. 09:36:29

Ez sem más mint egy újabb MSZP-s kampányblog.
Ha már becsődölt az amőba klubb, most itt fröcsögnek.

khomeini 2008.11.06. 09:46:15

Bukowszky: Szlovákia, Pozsony-Kassa eset: nem tudom, megnézted-e már egyszer is Szlovákia térképét. Meg hogy a két legnagyobb és legfontosabb város között mekkora a távolság. És mennyi mondjuk a vonat menetideje a kettő között. Ha megteszed, akkor nagyjából már adódik is a válasz a kérdésedre. Másrészt a szlovák repülőteek, amelyek ma is léteznek, nem váltak áldozataivá egy elbaszott közlekedési koncepciónak 1968-ban, hanem folyamatosan üzemelnek-üzemeltek és folyamatosan költöttek is rájuk.

lokomotiva 2008.11.06. 09:55:47

Ez egy sima lenyúlás,amit Kósa most csinál a reptérrel.Nem véletlenül 2014 a kifizetés végső dátuma,először a jattot kell kitermelni.Brutális pénz megy zsebbe..

eurocat 2008.11.06. 09:58:37

nincs ezzel itt semmi baj. egyszer ezt mondjuk, egyszer azt. egy fideszes sosem fog mast mondani annal amit a szocsoveikbol hall - a masik oldal ugyanigy. de teny - mint ahogy tenyvolt akkor is amikor a BUD-ot arultak -, hogy 2001 utan megszakadt a legikozlekedest addig jellemzo konjunktura. ezt nem ovi, es nem gusanyi dontottek el. erre mennek ra sorra a komoly multu, vagy kevesbe nagy multtal rendelkezo vallalatok a szakmaban. erre nem kevesen felhivtak _azemberek_ figyelmet. (a befektetok is _azemberek_, meg a bankarok is). megis a helyi gore ugy velte elorelato modon - hasonloan nagy lajos keptelen termeszetrajzaban a hangyahoz -, hogy jo lesz ez a varosnak. vagy valakinek. mert hogy osszessegeben senkinek sem jo az szerintem napnal vilagosabb.

nem az a gaz a fityesz kommunikacioban, hogy - az egyik oldalrol nezve - kisse irritaloan demagog, hanem az leginkabb, hogy amikor valtozik a szelirany es mar az is szembe fujja a szart nemcsak az ellenseg szellentese kavarja, akkor is keptelenek _beismerni_, hogy holgyeim es uraim, tevedtunk. az az igazsag, hogy nem hittunk a joslatoknak, a mi igazsagunkban hittunk. (ettol meg az lehet egyfajta igazsag, de a kudarc be nem ismerese sokkal nagyobb karokat okoz, mint azt egyesek odaat a fityesz felsobb koreiben hiszik.)

kipukkadni latszik az a lufi, ami 2005 ota fuvodott.

Ejoy 2008.11.06. 10:03:17

Úgy látom senki sem értette meg azt amit írtam, tehát mégegyszer:
A vételárból közel 1 milliárd a Nagymester Kft. területi jogának kivásárlására fordítandó.
"A repülőteret üzemeltető Airport Debrecen Kft. üzemeltetési szerződést kötött D.M.J.V. Önkormányzatával, melyben a repülőtér üzemeltetésén túl lehetősége volt a repülőtéri intézményfejlesztési ingatlanok hasznosítására is. Ezzel a jogával a cég oly mértékig élt, hogy az önkormányzat külön tudta és engedélye nélkül többszáz-millió forintos szerződést kötött az önkormányzati tulajdonú területek romos épületeinek bontására és kármentesítésére. Azon túlmenően, hogy egyértelműen látszik, hogy ilyen szerződés kötésére a Kft-nek felhatalmazása nem volt, még azt a bátorságot is vették maguknak, hogy a pályázat tárgyát képező ingatlanok közül a legértékesebb részekre 60 éves használati jogot biztosítottak az általuk kiválasztott Nagymester Kft-nek. Ma úgy néz ki, hogy ez a szabálytalanul biztosított használati jog összességében mintegy egymilliárd forinttal terheli a repülőtér intézményfejlesztési területeinek ingatlanjait, csökkenti annak értékét, s nehezíti hasznosítását. Mindezeket annak ellenére, hogy az Airport Kft. a hasznosítás jogát kizárólagosan kapta meg, azt el nem idegeníthette volna, másra át nem ruházhatta - az MSZP szerint.
Szemmel láthatóan több százmillió forintos vagyonértéki joggal és annak átruházásával kell elszámolnia az Airport Kft. akkori vezetőinek, és az ügyletet valószínűsítetten engedélyező Vagyonkezelő Rt. Igazgatóságának. Amennyiben bebizonyosodik, hogy kár érte az önkormányzatot, akkor kénytelenek vagyunk büntető feljelentést tenni különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt."
"Mészáros József, a DV Zrt. általános és stratégiai igazgatója viszautasította az alaptalan és igaztalan vádakat, melyek szerinte rossz színben tüntetik fel, és gazdasági hátrányt is okozhatnak a holdingnak. A repülőtér kármentesítésével kapcsolatban Zámbori Péter marketing és kommunikációs igazgató összegezte, hogy a 2007-es év egyik legnagyobb reptéri fejlesztésként 72 hektárnyi területen 208 ezer tonna hulladéktól szabadította meg a vállalkozó a légikikötőt. Így több mint egy évig tartó munka során elbontottak tizenegy 450 négyzetméteres hangárt és 106 laktanya objektumot. A cég tíz éves garanciát is vállalt a megtisztított területre.

"Mészáros József szerint mindez a repülőtér értékét növeli. Az elvégzett munkáért a vállalkozó nem készpénzt kapott, hanem értékarányosan egy 16,5 hektáros terület bérleti jogát. Ezzel készpénzkímélő beruházás és egyben fejlesztés is megvalósult, vagyis gazdaságilag előnyös szerződést kötött az önkormányzati cég, melyet szabályos pályázat előzött meg."

És a lényeg:
"...Az önkormányzat fideszes többsége tetszését egyelőre Lotfiék ajánlata nyerte el. Velük kezdték meg a tárgyalásokat, jóllehet az ellenzék kifogásolta, hogy a végül is a repülőtér területének csak 40 százalékára szóló, hírek szerint 5,3 milliárd forintos ajánlat jóval alatta marad a városvezetők által várt 10 milliárd forintnak. A privatizációs tender pikantériája, hogy az ellenzék, amely a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. egyes tagvállalatainak az ügyeibe már nem lát bele, a pályázatok elbírálására létrehozott munkacsoportban szembesült azzal, hogy az önkormányzatnak nincs korlátlan rendelkezési joga a légikikötő területe felett. Tavaly decemberben a Nagymester Kft. nyilvános pályázati eljárás keretében hatvan évre bérleti jogot kapott ugyanis 16,5 hektárra, miután vállalta a régi katonai repülőtér omladozó épületeinek lebontását és a kármentesítést. Ez csupán abból derült ki a számukra, hogy a Xanga 5,3 milliárd forintos ajánlatából 1 milliárd a Nagymester Kft. kivásárlását szolgálja..."

Szóval uraim gratulálhattok a városvezetésnek! Tiszta?

mikula 2008.11.06. 10:03:26

Igen hitvita. Legyetek büszkék magatokra.
MEINHELD tűnik elfogulatlanak, őt érdemes volt olvasni.
Az a baj, hogy ha valaki kicsit választékosabban ír, arról már elhisszük, hogy nem hülye, pedig lehet hogy "csak" művelt. Olvastam valakinél, hogy a Bp-i reptér eladása után elküldték a pilótákat. A pilótákat a Malév alkalmazza, nem a Budapest Airport. Pont annyira küldheti el a Malévos pilótákat, mint az Air France-osokat. A szövegben sehol nem volt egy "valószínű" "úgy hallottam" "gondolom".

Menheldnek azért annyit üzennék, hogy én is úgy látom, hogy ez a város az ország legdinamikusabban fejlődő városa. De Kína is nagyon fejlődik, mégse szeretnék ott élni.:) A viccet félretéve, vállalkozóként nembiztos, hogy ilyen szépnek látnád Debrecent. Persze a Holdingon belülről másképp látszik.
Az a baj, hogy ha eladják haveroknak, ráadásul olcsón, akkor mi van. Ez a két ember, akit, ahogy valaki fentebb írta, elítéltek, még mindig a város elitjéhez tartozik. Dehát mit várunk az Öszödi-beszéd országában. És, ha kicsit kintebb nézünk, a konzervatív Angliában sem kellett senkinek lemondani, azért mert behazudták az Iraki háborút. Kivesztek az Erkölcsök a társadalomból.
Ahogy TGM mondta egyszer, "...ha Angliában kiderül egy baloldali pol-ról, hogy magániskolába járatja a gyerekét, akkor azt az embert többet nem hívják meg bizonyos társaságokba. Nálunk keress baloldalit, aki nem magániskolába járatja a gyerekét!" Ez a baj. Nálunk mi az,amiért nem hívnak meg egy társaságba. Ha elég nagy autód van, nincs olyan.

Majd elfelejtettem, a reptér...

Igen, a szerzőnek válaszolnia kellene arra, hogy mitől olyan jó üzlet, ez, ha ekkora a veszteség.
A számokat vitatóknak meg, más számokat kéne mondani, de valamiért nem tszik.
Megjegyzem, ha idekerül az ESS, az 2000 külföldit jelent. Aki majd hétvégeken látni szeretné a családját. Meghívott kutatók, konferenciák, teherforgalom...
Másfelől meg ha Nagyváradon lesz reptér, onnan meg autópálya...

atlbilbaoo 2008.11.06. 10:04:22

Vitatkoztok, jobbról, balról, csakhogy az igazság középen van. Az egyik kutya, a másik eb!
Kaya Ibrahim meg Tocsik Márta kézen fogva vezeti félre az embereket.
Mi meg az helyett, hogy összefognánk és elsepernénk a szemetet, egymással veszekszünk. Mert összetartás az ország érdekében nincs!!
Addig nem is lesz rend, amíg csak e két förmedvény pártból választunk, mert ezek ott fent csak a fizetésükben és a juttatásaikban értenek egyet, az ország ügyében meg csak vitatkoznak! Műcirkuszt csinálva az Országházból!!

Ejoy 2008.11.06. 10:06:27

Csak hogy még érthetőbb legyen azoknak akik még mindíg nem látják, hogy mi történik:

"HVG:


Lotfi Farbod és családja a fő esélyese annak a pályázatnak, amelyet tavaly októberben írtak ki a debreceni repülőtér területének hasznosítására és a légikikötőt üzemeltető önkormányzati cég, az Airport-Debrecen Kft. értékesítésére. Az egyik pályázó, a Xanga Holding Kft. egyik tulajdonosa ugyanis a Loft Line Kft., amely a magyar állampolgárságú üzletember feleségének, Lotfiné Rakovszky Melindának és két gyermeküknek az érdekeltsége. Lotfi Farbod 1992 szeptembere és 1993 áprilisa között a Budapesti Értéktőzsde megbízott ügyvezetője, majd 1998-ban fél évig annak ügyvezető alelnöke volt. Az extőzsdevezető tavaly novembertől ingatlanban utazik, miután a Deutsche Bank Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját felváltva a bankcsoporthoz tartozó befektetési alapnak, a Walker and Williams Investment Groupnak az elnöke. E csoport egyik megaberuházása a Biatorbágy és Törökbálint között összesen 180 hektáros területen létesítendő Tópark-projekt.

A Xanga tavaly március óta üzlettársa volt a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. egyik cégének, a Debreceni Regionális Innovációs és Ipari Park Kft.-nek, márciustól pedig már 100 százalékos tulajdonosa a Debreceni Ipari Park Akadémia Ingatlanforgalmazó Kft.-nek. Lotfiék ennek ellenére nem bízták a véletlenre a reptér megszerzését: a Xanga tulajdonában lévő, 2006 decemberében létrehozott Debreceni Cargo és Logisztikai Kft.-ben 2008. január 28-ától az Airport-Debrecen Kft. korábbi igazgatóját, Virág Lászlót alkalmazzák ügyvezetőként. Virág terepismerete annak ellenére megéri Lotfiéknak, hogy a fideszes politikust tavaly decemberben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, miután a megyei önkormányzat alelnökeként 2002-ben hozzájárult egy 36 millió forintos túlszámlázáshoz. Lotfi Farbod számára ugyanakkor nem ismeretlen a debreceni tender másik pályázója sem: a Crossroads Capital Hungary Piackutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője ugyanis történetesen az a Szalai Zsolt, akivel 2001 és 2005 között együtt ült a Deutsche Bank igazgatótanácsában.

Az önkormányzat fideszes többsége tetszését egyelőre Lotfiék ajánlata nyerte el. Velük kezdték meg a tárgyalásokat, jóllehet az ellenzék kifogásolta, hogy a végül is a repülőtér területének csak 40 százalékára szóló, hírek szerint 5,3 milliárd forintos ajánlat jóval alatta marad a városvezetők által várt 10 milliárd forintnak. A privatizációs tender pikantériája, hogy az ellenzék, amely a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. egyes tagvállalatainak az ügyeibe már nem lát bele, a pályázatok elbírálására létrehozott munkacsoportban szembesült azzal, hogy az önkormányzatnak nincs korlátlan rendelkezési joga a légikikötő területe felett. Tavaly decemberben a Nagymester Kft. nyilvános pályázati eljárás keretében hatvan évre bérleti jogot kapott ugyanis 16,5 hektárra, miután vállalta a régi katonai repülőtér omladozó épületeinek lebontását és a kármentesítést. Ez csupán abból derült ki a számukra, hogy a Xanga 5,3 milliárd forintos ajánlatából 1 milliárd a Nagymester Kft. kivásárlását szolgálja.

Üdv

Netuddki. 2008.11.06. 10:13:38

Ez elég egyoldalú számítás. Valahogy hiányolom belőle azt, hogy mennyi bevétele volt a reptérből a városnak. Mert ha csak a pénzt viszi akkor nem eladni kell hanem ledózerolni.

Azt is hiányolom, hogy ezekből a kiadásokból és bevételekből mennyi csorgott a pártkasszába. Mert, hogy ilyen oldala is volt a dolognak az hóttziher. Figyi, szerintem majd a választások után fogják eladni, előbb nem. Akkor majd ha nyer a Fidesz lesz más, nagyobb bevételi forrása is. :(((

Wuff 2008.11.06. 10:27:25

A szerzőnek nincs gazdasági ismerete, minimális sem. Éljen a korrektség!

A bevételeket miért nem írod le?
Ugyanis, ha valamit felépítesz 100 forintért, és utána a profit (bevétel mínusz költség) -10 évente, és öt év után el akarod adni, akkor NEM 150-ért fogod tudni eladni!!! Nem is 100-ért!! Tudod mennyiért? 0 Ft-ért. Ha másra is lehet hasznosítani, vagy van szakmai befektető, akkor 30-60-ért. Világos?

Lacus 2008.11.06. 10:31:54

Roa! Te is Kósáékkal vitatkozol, ezt nem a blogíró találta ki, hanem az ő érvelésüket idézi.
Nem tudtok olvasni.

domboroczky sándor · http://domboroczky 2008.11.06. 10:34:01

pártfinanszírozás, pártfinanszírozás, pártfinanszírozás

Szerintetek miből fogja fizetni a Fidesz a tízmilliárdos kampányát 2010-ben? Aki pedig a pártjának lop annak előbb-utóbb eszébe jut a saját zsebét is megtömni.
Erről szól a magyar önkormányzatok 18 éves története Debrecentől Budapestig, Fidesztől MSZP-ig mindenki mindenhol ezt csinálja.

Tunyó · http://www.index.hu 2008.11.06. 10:34:44

gyerekek, szerintem itt nem a pénzről van szó!
a fidesz 2002 óta azon van, hogy a "nemzeti vagyont" (értsd: állami tulajdon - a magyar kézben lévő vagyon ezek szerint nemzetietlen.:) ne herdálja el azemeszpé, mert fillérekért kiárusíccsák, és egyébként is csak lenyúlásról szól az egész.
ha veszteséges (lásd MÁV évi kb. 80 milliárd veszteség) akkor a vezetéssel van a baj, azon kell javítani, nem eladni rögtön.
és szerintem az a baj, hogy akkor miért mondtot ijeneket a zorbánviktor?
vizet iszik és bort prédikál.. vagy hogyisvót..
:D

Wuff 2008.11.06. 10:45:42

Lacus!

Kósáék érvelése persze, hogy sántít, látszik, hogy bukta volt a beruházás, de akkor ne várja el senki, hogy megtérüljenek a költségek, mert nem fognak. a legrosszabb döntés lenne tartani az ingatlant az adósságállománytól függetlenül.

Lacus 2008.11.06. 10:49:27

Roa, kösz, respect!
Mit írt Basa második megoldásként?
"2. Beismeri, hogy a reméltnél sokkal rosszabb üzletet kötnek, de nem tudják tovább finanszírozni a kiadásokat, ráadásul az önkormányzatnak sürgősen bevételekre van szüksége, mert el van adósodva a város, s kérik ennek megértését a tisztelt választópolgároktól."
Szerintem is ezt kellene tenni, ehelyett a közgyűlési többség a harmadikat csinálja.

cityhall 2008.11.06. 10:56:09

A fideszesek megszavazták a tárt ülés tartását, az ellenzék kivonult.
Hajrá, Debrecen!

Wuff 2008.11.06. 10:56:15

Lacus 2008.11.06. 10:49:27;

Tudod, mert önkormányzat. Ott ez a divat, és nem a korrektség. De annak azért örülök, hogy az eladást meg merik lépni, mert máshol van rá példa, hogy a hibás beruházást lassan már 10 éve tartják óriási mínusszal.

füligjimmy77 2008.11.06. 11:01:04

A pártfinanszírozásról nekem mindig a Maffiózók egy jelenete jut eszembe, mikor Tony kiosztja a beosztottait: "..itt a pénz felfelé, a szar lefelé megy!". Csak az a baj, hogy a pöcegödör alján mi állunk, akik fizetik az irreálisan magas közüzemi díjakat, a 300Ft/óra parkolást, súlyadót, stb. Nem éri meg kombinált DKV bérletet venni, még ilyen benzinárak mellett sem annak, akinek van kocsija. A hibás döntések levét mi isszuk, és bejön nekik ez a titkolózás. Egész biztos vagyok benne, hogy a debreceniek nagy része semmit nem tud ezekről az üzelmekről.

lokomotiva 2008.11.06. 11:21:22

Sok pénz megy zsebbe,csak semmi közgazdasági fejtegetést!!

vakszemmel 2008.11.06. 12:28:59

Esetleg az nem lehet, hogy a 6 éve regnáló komunista-zsidó kormány, egyre több feladatott testál az Önkormányzatokra, és egyre kevesebb pénzt ad hozzá, ezért nem tudja fennttartani a városvezetés a repteret?

csárli hárper 2008.11.06. 12:32:45

nahát! csak nem szar került a palacsintába a "csodavárosban"! és ráadásul a "csodapolgármester" által? jó reggelt hurkások!

Szabóbé 2008.11.06. 12:40:01

vakszemmel - Gratulálok! Csak ez hiányzott innét, egy kis finom zsidózás. Tényleg ennyire telik szellemi képességeitekből?

hülyeazértnemvagyok 2008.11.06. 14:19:58

Egyáltalán , van e ennek a fideszes vezetésü városnak viszonylag tisztességes és a város -közösség számára előnyös szerződése .

Én csak az autóbuszal történő helyi menetrendsazerinti tömegközlekedésének tervezetére utalnék, ami a többihez képest is kirívó, értesüléseim szerint, vagy nem jól tudom?


Vagy még a kedves polgármesterünk " az eredeti tőke felhalmozásnál" tart, hol a köz érdek, a város érdeke?

pinkerton 2008.11.06. 18:32:37

Tudnotok kell, hogy Lotfi Farbod és családja debreceni érdekeltségű, itt jártak az agráregyetemre, itt kezdték a karriert. Valami kapcsolat van Kósával, lehet, hogy együtt söröztek? Szóval, bizalom, az van.Ja, és a Virág Laci is oda járt. A fontos: egymásban megbízni. Hogy le tudják játszani a titkos játszmát, semmi se szivárogjon ki.

lokomotiva 2008.11.07. 07:56:47

700 milláért eladni a repteret üzemeltető kft-t,2.5 milliárd az eszközértéke a cégnek.nem semmi.nagymester 100 millás munkáját 60 ha 1 milliárdért kiváltani,vajon hová ugrik el 900 millió? Na Kósa,erre mit találsz ki?

koldus 2008.11.07. 10:14:30

Lám-lám: valakiknek megéri megvenni a repteret, akik ráadásul munkahelyek özönét is ígérik. Számomra ez azt jelenti, hogy vannak, akik értenek hozzá, hogyan kell működtetni, és ha ez igaz, akkor ennek a ténynek a Holding vezetésére, és az ott tüsténkedő ifjú medendzserekre nézve is következményekkel kell járnia, tudniillik: bizonyított lesz, hogy fabatkát sem érnek, és eddigi próbálkozásaik nemhogy haszonnal nem jártak, de költségeiknél fogva súlyos kárt okoztak a köznek. Felvetődhet itt még büntetőjogi felelősség is tetőtől a talpáig. A morális oldalát fölösleges hangsúlyozni, hiszen mint minden magyar "fellegvárban", így Debrecenben sem az a morál a mérvadó, ami ebből a fenti következtetésből sugallik, hanem másféle...
Lajos király most egy hatalmas öngólt rúgott, de neki ezt is szabad, hiszen sohasem öngólként írják jóvá baklövéseit. A lóvátevés jóvátevő gépezet máris beindult, és sűrű seggnyalások közepette élteti a zseniális ingatlanbrókert...

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Obszerver 2008.11.08. 09:00:54

Újabb számítások arról, hogy valójában mennyit költöttek a reptérre, jó-e a megkötött üzlet. Ahány nyilatkozó, annyi variáció:
nol.hu/belfold/folytatodik_a_szamhaboru_a_debreceni_repuloter_ugyeben

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.11.18. 12:29:44

sajnos meg kell erősítenem, teljesen igaza van annak, aki azt mondja, hogy:

-debrecenben egészségtelen a politikai paletta egyszínűsége (pedig vastagon jobboldali, antikommunista vagyok!)

-a debreceni felső ezer tagjai bőven túl sokat megengednek maguknak annak biztos tudatában, hogy halhatatlanok, mindenhatók és senki sem vonja felelősségre, bármit csinálnak

-horribilis, brutális árakon üzérkedő rabló a taxisok 99%-a

-a taxisofőröknél már csak a buszsofőrök nagyobb parasztok (nem nyitná ki szakadó esőben az ajtókat, fapofával olvassa a megállótól 3 méterre megállva zárt ajtók mellett az újságját negyed óráig, stb, stb)

-az autósok közlekedési kultúrája nulla. negatív.

-a közlekedési lámpák ész nélkül vannak beállítva

-és ami a legrosszabb: máshol is, de itt aztán tényleg csak valakinek a valakijeként kerülhet az ember bármilyen pozícióba. még egy takarítói álláshoz is kapcsolat és szívességek kellenek! rémálom! ebből következően mindenhol dilettáns idióták ülnek, nagyon nagy a duma mindig, de alig történik valami.

-ha mégis történik valami előre (?) lépés, az rendszerint valami kirakatberuházás, hitelből, egy szűk réteg számára, mindenki más csak a hatalmas mellet döngető dumát kapja.

-a repülőtér, és amit művelnek vele, egy vicc. egy nagyon rossz vicc.

-Isten ments, hogy a gazember szocialisták nagyobb szerepet kapjanak, de akkor is vérátömlesztésre lenne szüksége a városnak. elsősorban a beteges összefonódások és a megkerülhetetlen korrupció miatt.


én szeretem Debrecent, bár mivel itt nem kapok munkát a szakmámban (repüléssel kapcsolatos --khm....) , hamarosan el kell majd költöznöm, és ezt sajnálom, mert szívesen maradnék itt, és minden rosszat, amit mondok a városról, azért mondom, mert abban bízom, hogy valaki talán elolvassa és elgondolkodik és talán, talán, egyszer valaki tesz is valamit. (tennék én is, ha hatalmamban állna tenni bármit is)

mert hát a fentieken túl, azért mégiscsak röhej, hogy a város környéke tele van disznóhizlaldákkal és hasonló mezőgazdasági telepekkel, és ha kedvezőtlen a széljárás (elég gyakran az), a fél város (mikor melyik fele..) úszik disznószarszagban.. ugyanez van amikor a földeket trágyázzák.. hát azért ez röhej! nem igaz, hogy több, mint 200.000 ember érdeke nem írja felül egy-két válallkozó érdekét és nem lehet szabályozni (pl. nagyváros mellett x km-re nem lehet ilyen jellegű tevékenységet folytatni - pontosan ugyanazért, amiért a belvárosban nem lehet disznót tartani)

ugyanígy a szánalmasan színvonaltalan, átgondolatlan mezőgazdasági tevékenység miatt az egész környék (mondjuk ez az egész országra igaz, sajnos) úszik a porban.

debrecennek amúgy is borzalmasan rossz a levegője, szerintem ennek az elsődleges oka a közlekedés dilettáns szervezése és például az, hogy a belváros szívétől pár méterre ott füstölög valami erőmű. (nagyállomás mögött)., stb. stb.

szóval mindezek tükrében én vastagon leszarom, hogy hány új plázát építenek. az emberek elsősorban ugyanis nem flancos boltokat akarnak, hanem:

1. MUNKAHELYET, ahol emberi körülmények vannak és emberhez méltó fizetés (amit aztán majd frankón el lehet költeni a menő plázákban), és ahol nem a főnök dilettáns, inkompetens unokaöccse dirigál és veszi el előlünk a karrier lehetőségét

2. ÉLHETŐ KÖRNYEZETET, por- és bűzmentes levegőt, zöldet (az önkormányzat őrült spanyol módjára irtja a fákat mostanában!), rendezett városképet, ami alatt nem giccses díszburkolatot és hitvány de látványos kirakatberuházásokat értek

3. NORMÁLIS KÖZLEKEDÉST, ami hatékony, és amibe a parkolási káosz megolását is beleértem (ott kezdődne a dolog, hogy bevonnám a több ezer jogosulatlanul használt rokkantkártyát)

4. EGY ÉLHETŐ JÖVŐ LEHETŐSÉGÉT, amely alatt az oktatás színvonalának növelését értem elsősorban - nem rosszak a debreceni iskolák, de itt is az van, mint mindenhol máshol: valakinek a valakijei ülnek a poziciókban - és ez elkerülhetetül színvonaleséshez vezet. No meg nem kellene nyakig eladósodni. Nem az unokámnak kellene kifizetnie azt, hogy mi most flancos plázákba járunk verni a nyálunk.

és még sorolhatnám, de talán nem ez a legmegfelelőbb hely :) csak úgy hirtelen ennyi eszembe jutott.

pinkerton 2008.11.19. 10:18:45

Kedves Bukowsky, teljese egyetértek. Magam is tőzsgy.db-i vagyok, és végzős lányommal együtt másfelé veszem az irányt. A gyomrom fordul fel ugyanis attól, hogy nimandok, velem egy gimis évfolyamba járó közepes vagy rosszabb képességű emberek átformálják, uralják irányítsák ezt a várost, politikai és civil kontroll nélkül. Sztem ezért, az alpári színvonaluk miatt van ez a rossz érzés bennünk, "értelmiségiekben". Pedig csak élni szerettünk volna "porfészkünkben", de nem lehet. Az életért, megélhetésedért is harcolnod kell ezekkel, és baráti körükkel, vagy pedig veszed a kalapod... Mert egy dolog nem megy és nem is ment soha: ezekkel a szemetekkel megalkudni, seggüket nyalni. Jó, tudom, máshol sem jobb csak ott nem gyermekkorom emlékeit teszik tönkre (pl. nagyerdő,) és nem látok bele az "elitbe".
süti beállítások módosítása