Hol a stadion?

Orbán Viktor stadiont ígért a debrecenieknek. 2010 utánra. Íme az első kampányígéret, Kósa Lajos tolmácsolta az elégedetlen debreceni szurkolóknak. 

Ismét bajnokcsapat lett a DVSC, immáron negyedszer öt éven belül. Példátlan teljesítmény egy vidéki futballcsapattól. Ok az ünneplésre. Már a koreográfia is begyakorlott. A bajnokság hazai zárómeccsén aranyérmeket akasztanak a játékosok, a sportvezetők, a tulajdonos és a város polgármesterének nyakába. Aztán ováció következik Debrecen főterén, ahol a lelkes sokadalom előtt Kósa Lajos polgármester rendszeresen bejelentihogy nagyon hamarosan új stadion épül a Lokinak, mert megérdemli. A csapat is, a város is. Végül tűzijáték. Mindenki boldog. Az új stadionból meg nem lesz semmi. Így telnek éveink.

A futballszerető debreceni nép persze nem hülye, még ha annak is nézik. Előfordul hát, hogy alkalom adtán csoportosan skandálja a nagy kérdést: „Hol a stadion?” És megteszi ezt a polgármester jelenlétében is, jeles alkalmakkor is. Ahogy az most szombaton is történt.

Először a stadionban, amikor az érmek átadásakor a tulajdonos és a polgármester ünneplésére szólította fel a közönséget a szpíker. (Mindez hallható a haon.hu alább idézett videóján is, bár csak néhány másodpercig, mert aztán a szemérmes szerkesztők lekapták a hangot, s csak Szima és Kósa néma vonulása látható, miközben élőben nem lankadt a közönség kórusa a „Hol a stadion?” ordítozásában.) 

Másodszor a város főterén, amikor az illusztris vezetők is a színpadra állva részesedni akartak a bajnokcsapat ünneplésében. A civishir.hu beszámolója így idézi fel a történteket:  

„Kósa Lajos: – Meglesz a stadion, két év múlva!
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?
K. L.: – Higgyétek el, megcsináljuk! Csak előbb meg kell nyerni a választást. Nekem megígérték, hogy ha a Fidesz kerül kormányra, stadion lesz Debrecenben.
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?
K. L.: – Gyerekek, higgyétek el nekem, hogy kormányzati támogatás nélkül nem megy!
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?
K. L.: – Ha 2010-ben nyerünk, 2011-re meglesz a stadion!
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?”

Az RTL Klub tudósítása (részlet látható az alábbi videó végén) szerint Kósa azt mondta a követeledző tömegnek: „Személyes ígéretem van a leendő kormányfőtől, hogy a stadiont meg fogjuk csinálni. Nem kell hozzá csak két év maximum.”

Mint láthatjuk, az új stadion megépítéséről szóló ígéret az idén is elhangzott, annyi különbséggel, hogy a polgármester már nem mert pusztán saját személyében garanciát adni – ezt ugyanis már nem hiszik el neki –, hanem egy nagyobb tekintély idézett meg maga támogatására. A leendő kormányfőt. Vélhetően Orbán Viktorra utalhatott, aki – mint Kósa mondta – személyesen tett neki ígéretet. És újra elhangzott egy dátumféle is: maximum két év, ami 2011-et jelenthet. Ha tehát 2011-ben nem lesz új stadionja a Lokinak, akkor az már nem a polgármester sara, hanem Orbán Viktoré.

De inkább higgyük azt, hogy lesz stadion! Hogy a legkésőbb 2010-ben a munkáját megkezdő új kormányt Orbán Viktor irányítja, aki nemcsak visszaad a népnek mindent, amit az előző országrontó államvezetők elvettek tőle, nemcsak milliónyi új munkahelyet hoz létre, hanem még a debreceni stadionra is kiperkál néhány milliárdot a sanyargatott haza költségvetéséből, de nagyon gyorsan, hogy 2011-re fel is épülhessen.

Jobban fogunk élni, mint négy éve, mint hat éve, mint valaha.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr951156126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2009.06.01. 10:21:42

Ennyi.
És nem csak ide kéne, hanem még vagy 5 az országba, meg egy minimum 60ezres BP.-re.

Rókakígyó 2009.06.01. 10:23:02

Szakács Béla for president

mizie 2009.06.01. 10:25:44

Szerintem amúgy lesz stadion. amikor a Fidesz kormány volt akkor számolatlanul öntötték a pénzt a fociba. és ez most is így lesz. talán most felhasználnak egy beléptetőrendszert abból a többmilliárdos cuccból ami pihen már évek óta vhol az országban.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.06.01. 10:35:26

Tény, hogy az nem stadion, csak lelátókkal körbevett füves tér. Tény az is, hogy még magyar szinten is igénytelen, a kiszolgálórészt tekintve pedig balkáni. Minimális költségekkel és erőfeszítéssel komfortosabbá lehetne tenni az egész objektumot, említhetném többek közt azt a fantasztikus élményt, amikor hátulról közelítünk a pályához, egyszerre idéz egy elhagyott, telepisált kőbányát és a hortobágyi pusztaprogramot. Jelen pillanatban nincs szükség új stadionra, a szurkolói kívánság inkább esztétikai változást sürget. Kósa ígérgetéseivel nem foglalkoznék, akárki lenne ott, megtenné. Inkább az zavar, hogy ott díszeleg a legtöbb közös rendezvényen, ha a háttérben maradt volna, ígérgetnie se kellett volna nagy nyilvánosság előtt.

is 2009.06.01. 10:38:05

@mizie: számtalanul öntötték, de valahogy úgy sikerült, hogy az osztrákokkal közös EB-rendezésünk 1999-ben úgy fulladt kudarcba, hogy a sógorok inkább Svájccal mentek legközelebb, és meg is nyerték. vajon miért is nem még egyszer a magyarokkal pályáztak (akkor 2008-ban már meglett volna az EB Magyarországon)? ki baszta el annyira 1999-ben, hogy az osztrákok inkább a semmi focimúltas svájccal álltak össze?

de csak költsünk focistadionra, élményfürdőre, beléptetőrendszerre. gyárakat idetelepíteni továbbra is feleslges, hiszen az multi, aki csak az ember vérét szívja, meg adókedvezményt követel. az lyen úri huncutságokat hagyjuk meg a szlovákoknak, fulladjanak bele a gyáraikba meg a 7%-os gazdasági növekedésükbe, nekünk jó lesz az élményfürdős, focistadionos 1-2%-os, de MAGYAR GDP.

star77 2009.06.01. 10:51:31

két év múlva meg kiderül hogy a kommunisták ellopták az összes pénzt,úgy hogy nem lesz stadion.és akkor újra mehet a gyurcsány takarodj.
olcsó fidesz marketing,hülyének nézés ez az egész.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.06.01. 10:58:13

Ez mondjuk egy érdekes téma. Ha Kósa nem épít stadiont, akkor ezt a fejéhez fogják vágni. Ha meg épít, akkor meg sokan azon fognak rikácsolni, hogy miért a "köz pénzéből", hogy "válság van", hogy "bezzeg a bölcsődék meg az iskolák"... Ebből jól nem jöhet ki.

csiri bá 2009.06.01. 11:16:13

"kormányzati támogatás nélkül nem megy"

Lefordítva: csak és kizárólag a számolatlanul beleöntött adóforintjainkból kellene neki stadion, amivel villoghat... bár a csapata nem szokott villogni (mondjuk a többi "bajnokcsapat" sem, lásd fener - MTK)...

2007:
Debreceni VSC - Elfsborg 0-1 0-0
2006:
Debrecen - FK Rabotnicki 1-1 1-4

hagymásbab85 2009.06.01. 11:17:38

Az én adómból ne építsenek stadiont Debrecenbe!! Ott egy több 100 ezres város, egy gazdag focitulaj, fizessék ők! Viktor már építtetett több stadiont is (Sopron, Dunaújváros...), azóta ott rohadnak üresen. A milliárdos beléptetőrendszerről nem is beszélve.
Nem egy hiper szuper aréna kell oda, bőven elég a libalegelő közepére egy normálisabb 12-15.000 férőhelyes is.
Az nagyon érdekes volna, ha a válság közepén a Fidesznek egy debreceni stadionra lenne pénze!! Szerintem ez nem több, mint egy olyan választási ígéret, amire a sok marha ugrani fog.

csiri bá 2009.06.01. 11:22:17

@Kivlov: Aha... és mivel töltenéd meg? Popcornnal? Vagy a vezírt éljenző tömeggel?
Vagy esetleg már van előszerződésed velük a bohócligameccsek utáni rendszeres nagyjavításokra? :O))

dzsi85 2009.06.01. 11:23:57

@is: naív vagy ha azt hiszed, egy eb-rendezés pályázatnál a focimúlt dönt... hogy mást ne mondjak, svájcban székel az uefa, kicsit nagyobb a diplomáciai erejük, mint nekünk. megjegyzem, 99-ben egy szavazaton múlt, hogy nem mi rendeztünk... ellentétben a tavalyelőtti döntéssel, ahol sikerült nulla szavazatot összekaparni! szóval nem lett ott semmi elbaszva 99-ben, azóta annál inkább!

debrecen pedig megérdemelne végre egy rendes stadiont, bár a jelenlegi kétség kívül nagy előny az ideérkező csapatokkal szemben.. a röhögőgörcstől nehezen tudják a saját játékukat játszani.. :) viszont nem értem, hogy győri mintára szima miért nem tesz semmilyen lépést, hogy akár az állammal közösen hozzanak össze valamit!? vagy lehet vannak ilyen tervek!? mindegy, én szurkolok, hogy minél hamarabb kész legyen az új..

sunbird75 2009.06.01. 11:54:23

Nem a győriekből kéne kiindulni, az a stadion túl nagy.
Miért nem csinál Szima olyat mint Hemi papa nálunk Kispesten. Van egy 10 ezres stadionunk, gyönyörű gyeppel, normális székekkel, tiszta klotyóval, büfékkel. Fél év alatt felujitatta. Szimának nincs annyi pénze?
Majd választások után megcsináltatja az állam, miközben fél Hajdú-Bihar, meg Szabolcs megye éhezik, mert nincs munkájuk. Na abból lesz közfelháborodás, de nagy.
Sztem ha Szima összefogna a szurkolókkal, és azt mondaná, hogy van rá ennyi-meg ennyi pénz, de kell egy kis ingyen munkaerő, csináljuk meg együtt a felujítást, biztosan találna olyan szurkolókat akik a szakmájukban tudnának segíteni, úgynevezett társadalmi munkában.

borovi 2009.06.01. 11:54:30

Az utolsó bekezdés és a záró mondat zseniális!:)

Netuddki. 2009.06.01. 11:55:45

:D
Ha megnyerik a választásokat, akkor lesz stadion is. Sőt a Fidesz majd' 2 milliárdos adóssága is vissza lesz fizetve.
A nagy kérdés miből? Csak nem a mi adónkból? Amit most a pártok ellopnak, vagy még azon felül?

kispestipeti 2009.06.01. 12:00:10

Vegye fel Kósa a Stadler Józsefet az önkormányzat sportokért felelős tisztségébe, és hipp-hopp egy impozáns stadion épülne fel a semmiből rövid idő alatt. Jövendőbeli kormányfőtől ígéret Lári-fári, kedves barátaim, hölgyeim és uraim. Járt utat a járatlanért... ????

tatuman 2009.06.01. 12:15:38

na debreceniek ne nyavajogjanak, telei van a város jobbnál jobb dolgokkal. nézzetek szét kelet-mo-n, oszt örüljetek, hogy lyuk van a seggeteken nem hogy még stadiont is követeltek!:)

éjjelnap.pál 2009.06.01. 12:21:46

Inkább az a bicskanyitogató, hogy nyilvánosan lehet állami támogatásokat ígérni. Az ilyesmit nem pályázat útján kellene inézni, hogy legalább a látszat meglegyen?

Nem a debreceniektől sajnálom a stadiont, de szerintem nincs az ország olyan jó helyzetben, hogy csak a közhangulat kedvéért ilyen nagy beruházásokat közpénzből végezzenek.

Persze lehet, hogy ez lesz a magyar New Deal első lépése...

EMU 2009.06.01. 12:25:12

"Kósa Lajos öt év alatt negyedjére vette hülyére a debreceni szurkolókat." - kevés nekik, lehet újra majd rá szavazni, amúgy is egy okos ember, már a tájszólása is alig észrevehető, azt csinál, ami tetszik neki, a helyiek bólogatnak hozzá, egy kritikai észrevételük nincs, mint a zombik mennek és nem győzik megválasztani újra és újra. Tehát a stadion hiányával sem lehet semmi bajuk, meg a hülyére vételükkel sem minden bizonnyal, úgyhogy ez egy szar poszt, a debrecenieknek minden jó, ahogy van, mit kell erőlködni.

gemby 2009.06.01. 12:25:26

most mondhatnám a lokistáknak, hogy nézzék a dolog jó oldalát: alattuk legalább nem szakadt le a fedetlen, székek nélküli betonlelátó a százéves évfordulóra.

alattunk meg le fog.

img2.tar.hu/mika/size2/5829947.jpg

sunbird75 2009.06.01. 12:29:08

Semmi baj nincs azzal, hogy stadiont követelnek, hiszen már ezer éve igérik nekik, és mégiscsak az ország 2. legnagyobb városa az övék, ráadásul focijuk is van. Az a stadion tényleg trágya, voltam ott.
Viszont azt nem értem, hogy ennek miért kell állami ügynek lennie. A stadiont csináltassa meg a tulaj, vagy egy tőkeerős szponzor, ne az állam. Ne más emberek adójából legyen a debreceni stadion felépítve. Mi köze egy pesti, miskolci, szegedi adófizetőnek a loki stadionhoz. Ez a tulaj, vagy az önkormányzat dolga.

-.-.-.-.- 2009.06.01. 12:53:07

kósa for president! :D

pistii 2009.06.01. 13:10:38

Inkább vagyok egy libalegelőn, mint egy lerobbant, mocskos, koszos,igénytelen, Budapestnek csúfolt szarkupac közepén. Nem beszélve arról, hogy Debrecenben legalább nem a külföld minden szarát majmoló üresfejű emberek élnek. Viszlát!

S. Annyi 2009.06.01. 13:11:20

Valszeg másra is kell pénz Debrecenben, okostojás! Örülök annak, hogy neked az első számú problémád a stadion, de élnek ebben az országban, így gondolom Debrecenben is olyan emberek, családok, akiknek a mindennapi megélhetés a legnagyobb probléma, vagy az adósságokkal küzdők, akiknek a lakását veheti el a bank. De lehet, hogy Debrecennek van ezen kívül még számtalan más megoldatlan feladata, ami felülírja a stadionodat. Ettől még lehet Kósa az ország egyik legjobb polgármestere. Ha ott laksz, i9nkább tedd össze a két kezed, hogy nem egyemeszpés polgi által tönkregányolt kis faluban laksz, ahol minden nap betörnek hozzád a cigók!

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2009.06.01. 13:14:29

Amúgy ha a sok nagymagyar annyira pénzt akar költeni a sportra akkor miért nem olyanokra áldoznak amire van értelme? Pl hoki, kézilabda, vizilabda, úszás, vívás és még sorolhatnám. Minek a sok "focirajongónak" stadion? Legyen mit szétverni? Mert hogy a sok ballábú már évtizedek óta nem mutatott fel semmit sok milliárdos állami pénzek mellett, míg hokira kurva 100 millió sincs. Na ez az igazán szomorú!!! Aztán szavazni a Fideszre, legyen focistadion!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.01. 13:15:26

Most arról is betehetnétek valamit, hogy a szocialista Pécsen hogyan (nem( követelik a kultúrális fővároshoz kapcsolódó fejlesztéseket... mert Európa megérdemelné...

Hithű ateista 2009.06.01. 13:16:14

Ha történetesen veszít egy csapat, akkor is odaállnak a nagy vezetők a focicsapat mellé, várni a szurkolók gratulációit?
Nem?
Akkor húzzanak el a háttérbe akkor is, ha nyernek, mert az az érdem nem az övék!
Ez tök szánalmas.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.06.01. 13:21:47

@TirolSoldier: Odaálltak. Kb. tíz éve, mikor nagy bajok voltak, s majdnem másodosztályúak lettünk + anyagilag csődközelben voltunk, akkor is odaálltak.

EMU 2009.06.01. 13:22:22

@pistii: Áruld már el, ha ennyi bajod van a külfölddel, aminek csak szarja van, azt meg a budapesti üres fejűek majmolják, akkor miért van tele a csapatod ennyi külföldivel? Amúgy ha erre jársz, megmutatom szívesen, hogyan működik a mozgólépcső...

star77 2009.06.01. 13:46:46

@pistii: kérdezd már meg a fideszes vezetőktől,meg a szimpatizáns milliárdosoktól,hogy a MAGYARORSZÁGON megtermelt profitjukat azt miért menekítik külföldi OFF SHORE cégekbe???
Ezek a fene nagy magukat magyarnak,meg nemzeti érzelműnek,hírdető hölgyek és urak!!!
Megvan a stadionra a pénz,csak nem itthon.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.01. 14:07:32

Én babonás vagyok, nehogy úgy járjatok, mint a Dunaferr. Jó, pozitív példa is akad most már.

@pistii: te meg egy agresszív kismalac vagy, inkább ünnepelnél. Utálom, ha valaki vidékről úgy próbálja bebizonyítani lokálpatriotizmusát, hogy minden mondatával a fővárost gyalázza. Ezen túl kéne lépni.

Ja, és stadion 98-02 között sem épült Debrecenben.

pistii 2009.06.01. 14:15:51

Lehet, hogy van offshore cége jobboldali szimpatizánsoknak is, csak azok nem tolvaj miniszterelnökök és pénzügyminiszterek.

rh2rd8 2009.06.01. 14:25:57

"Az én adómból ne építsenek stadiont Debrecenbe!!"

Az én adómból ne építsen senki metrót pesten. 400 milliárd vs 4 milliárd...

rh2rd8 2009.06.01. 14:30:43

Eladósodott kieső csapat voltunk, azért miért járna stadion???

Magyar bajnok: 4 (2005, 2006, 2007, 2009)
Bajnoki ezüstérmes: 1 (2008)
Bajnoki bronzérmes: 3 (1995, 2003, 2004)
Magyar Kupa-győztes: 3 (1999, 2001, 2008)
Magyar Kupa-döntős: 2 (2003, 2007)
Szuperkupa-győztes: 3 (2005, 2006, 2007)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.01. 14:39:45

@rh2rd8: azért a kupagyőzelmek ott voltak - Vácon szemtanúja is voltam az elsőnek.

Plusz a nézőszámok már akkor is indokolták. De mindegy, építsék jövőre, akár "az én adómból" is, megérdemlitek.

is 2009.06.01. 19:34:42

@dzsi85: bizony, ugyanazt mondjuk, csak nem figyelsz. ha az osztrákokkal állunk össze, nyerhetünk. ha a horvátok maradnak, mert valaki elbaszta az osztrákokat, akkor nem nyerhetünk. az egyetlen kérdés, hogy 1999 után, mikor csak egy szavazaton múlott, tehát lehetett nagyjából tudni, hogy következőre meglesz (és nekik meg is lett), miért hagytak el minket mégis sógorék? erre a momentumra felejtettél el kitérni, pedig hát a logika ezt a kérdést tolja az arcunkba...

egyébként, ezt most olvastam (debreceni aktualitás). ezért az állami egészségügyért harcolunk évek óta, népszavazunk, meg minden: index.hu/velemeny/olvir/2009/06/01/inkabb_elment_romaniaba_orvoshoz/

is 2009.06.01. 19:37:38

@pistii: "Lehet, hogy van offshore cége jobboldali szimpatizánsoknak is, csak azok nem tolvaj miniszterelnökök és pénzügyminiszterek."

namost ha az offshore cég nem tesz tolvajjá, akkor miért tolvajozod le a többieket ugyanazért?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.06.01. 22:24:45

a leendő kormányfő ez a bugris paraszt kósa lesz, magának könnyű ígéretet tennie... :/

Kopi3.14 2009.06.02. 00:05:59

@Bachterman: sajna a leendő kormányfő Viktor lesz.

@pistii: mert náltaok senki nem húz fordítva baseball sapkát, egyáltalán nem visel baseball sapkát, nem énekel a stadionban olasz módra, csakis magyar drapériák vannak kinn, senki nem hord bőnadrágot, senkinek nicsn a ruháján ss jelvény, ugye?
ja, és csak a balooldal lopja szét az országot midnenfele, ugye? Még a jobbos önkormányzatokban is?
S midnenről az a kurva budapest tehet, ki is kéne vágni az országból.

@rh2rd8: a 400 misit magyar pénzből dobtuk össze kizárólag, vagy ebben az EU tőke is benne van?

@Gee Halen: ott az emberek felmérték mennyire nem lesz belőle semmi. Egyébként ha figyelmesen követted volna a belpoitikát kideürlt volna, nem szocialista, az is benarancsult.

@S. Annyi: a baja a posztnak meg a szurkolóknak is a polgi remek ígérgetése, hogy lesz stadion. Már oskadik éve, miközben ott feszít a csapat mellett ezerrel. mintha osk köze lenne hozzá, hogy megint bajnokok lettek.

Tepsifan · http://kephatas.blog.hu 2009.06.02. 22:24:35

@Tyss: gyere Debrecenbe, van itt nekünk jó kis hokistadionunk, ha korizni akarnál! Ja, hogy nemzetközi rendezvényekre nem jó, mert a tervező urak elszámolták magukat 1 méterrel? Hát ki gondolta volna, hogy a falakra, majd fél méter szigetelés kell?
Ööö, ki is a legismertebb debreceni amatőr jégkorongos?

cikoria · http://cikoria.tumblr.com 2009.06.03. 09:15:16

@rh2rd8: Ha csak ez számítana, ismerek egy tizenháromszoros bajnok, hétszeres kupagyőztes csapatot, akinek csak egy felújított/kifestett betonlépcsője van stadion néven ... Innen nézve a Debrecen még bőven ráér :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:20:10

eloszor nem magyar futball kellene, mielott milliardokat koltenek az adofizetok penzebol stadionra...?

egyaltalan..

miert kozpenzbol kell ezt csinalni? van a csapatoknak tulajdonosa, az nem az allam.

akkor...?
süti beállítások módosítása