Az alternatív civil hírügynökségek lehetősége. Baj lesz?

Mi a twitter? Az, amire használjuk. Egyre növekvő népszerűségének is vélhetően ez az egyik alapvető oka, a potenciális sokcélúsága. Ha lehet például az egy szakmát művelők, azonos hobbival foglalatoskodók számára a tapasztalatok, az olvasmányélmények, a gondolatok megosztásának helye, akkor miért ne lehetne azok közös információs bázisa, akik ugyanott, ugyanabban a városban, kerületben laknak? Gyors hírelosztó, amit sokan követhetnek, maguk is gazdagítva a friss tartalmat. Hol dugult be a közlekedés, milyen érdekes programok lesznek este, hol lehet olcsón sört kapni, merre járnak a kerékbilincselők… Megannyi hasznos információ. Ki győz figyelemmel kísérni minden újságot, online híroldalt, tévécsatornát vagy rádiót, hogy írtak-e, mondtak-e valamit a falujáról? Nyilván senki. A twitteren azonban összegződhet sokak figyelme.

S ha már a sajtónál tartunk: alternatív hírügynökségként is használható a twitter, különösen olyan településeken, ahol a közpénzen működtetett önkormányzati média (újság, tévé, rádió, honlap) nem tesz eleget alapvető kötelességeinek, csak a sikerekről számol be, egyoldalúan informál, nem ad lehetőséget a hivatalostól (pártostól) eltérő álláspontok hangoztatására. Ne tagadjuk, számos ilyen helység van az országban.

Hányan használhatják rendszeresen a twittert Magyarországon? Több adat is forog a médiában, egyben azonban megegyeznek a honi állapotokról írók: folyamatosan növekszik a számuk. Debrecenben a Napi Élet kezdeményezte a helyi twitterezők felderítését, természetesen az online magazin maga is jelen van a „csiripelők” táborában. 

Az alternatív helyi hírügynökség lehetőségét magában hordozó Debihírek („Debrecen város nagyon nem hivatalos hírtwittere”) nemrégiben kezdte meg tevékenységét, s talán nem alaptalanul számíthat arra, hogy előbb-utóbb fontos szereplője lesz a cívisváros jelenleg igen egyszólamú médiakínálatának.

Az alternatív civil hírügynökségek lehetőségének hallatán a nagyobb városok nagyobb szerkesztőségeinek élén állók minden bizonnyal legyintenek most, ugyanúgy, mint néhány évvel ezelőtt a blogokra: „hányan olvassák-nézik ezeket hozzánk képest?!”. Azóta a polgármesteri hivatalok sajtósainak munkaköri kötelességévé tették, hogy folyamatosan figyeljék – különösen a nem kívánatos – blogokat, hivatásos újságíróknak lettek tájékozódási forrási a „civil újságírás” eme produkciói, önkéntesek tucatjai figyelik a helyi blogok frissülését, hogy amennyiben szükséges, azonnal beavatkozzanak romboló kommentárjaikkal.

Nem lesz ez másként a twitter esetében sem. Előbb, mint utóbb.