Szemérmesen a százezrekről

Nem oly nagyok ezek a fizetések, hogy ennyire el kellene dugni a róluk szóló információkat. Az önkormányzati média pedig ismételten kínosnak ítélte, hogy szóljon arról, ami a lakosságot érdekli.

Miért kellett erre húsz évet várni? Nem is érti az ember, hogy eddig miért voltak titkosak azoknak a járandóságai, akik köztulajdonban lévő cégeket, intézményeket vezetnek. Nem a mások zsebében való turkálás örök vágyáról van szó, hanem arról, hogy minden, ami közpénzzel kapcsolatos információ, az a közre tartozik. Ennyi.

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló 175/2009. (VIII. 29.) Korm. rendeletet az a  közhangulat erőltette ki, amelyik újra és újra megdöbbenéssel értesül a közcégektől ki-kiszivárgó adatokról, a mindenféle vezetőknek ilyen-olyan címen kifizetett juttatásokról. A kormány rendelete szeptember 15-ig adott határidőt az információk közzétételére, tehát tegnap éjfélig kellett az érintett cégek, intézmények honlapjára feltenni. A debreceniek nem siettek a nyilvánosság tájékoztatásával, szinte már bájos a metódus, ahogy a hivatali munkaidő vége felé tették csak fel a netre a vezetői fizetéseket: aki utoljára hazamegy, az nyomja meg az entert és zárja be maga után az ajtót… Ezzel is nyertek néhány órát, nagyszerű! Az is mókás, ahogy igyekeztek minél eldugottabb helyet találni a honlapjukon, minél kisebb betűvel odaírni: „közérdekű adat”, hátha nem találja meg a linket ez a fránya lakosság, amit úgy utál minden közszolgáltató cég, mint a gyerekeket a pedagógusok.

Aki kíváncsi, annak végig kell látogatnia a debreceni cégek honlapjait, hogy nagy leleménnyel rátaláljon az adatokra. Debrecen város hivatalos honlapja nem tette meg azt a szívességet, hogy csokorba gyűjtve együttesen adja közre azokat. Az önkormányzati médiához pedig ismételten hiába fordul segítségért a debreceni polgár. Bár tegnap estére a tévéhíradókban és az online médiában ez volt a vezető hír szerte az országban, a közpénzen működő városi televízió és a város nevét viselő mindenpostaládás hetikiadvány honlapja hallgatott, hallgatott, hallgatott. (Ellenben a szintén debreceni Alföld Televízió hírműsorának első anyaga volt.)

A debreceni közmédia miért tartja kínosnak, hogy beszámoljon a város cégvezetőinek juttatásairól? Pedig ha végigtekintjük a fizetéseket, azt kell megállapítanunk, hogy többségükben nem is oly nagy összegek, amelyek miatt demagógia nélkül felháborodhatnánk. (Néhány adat: Debreceni VagyonkezelőCívis HázDebreceni VízműDKVDebreceni Hőszolgáltató, DTVDebrecen Önkormányzat LapkiadóModem 

Az örök gyanakvók és minden titkos információk tudói persze most is állítják, hogy a nyilvánosságra hozott járandóságok nem azonosak az egyes vezetők összes juttatásaival. Mi van a rokonok cégei (alapítványai) által benyújtott számlákra kifizetett pénzekkel, a személyes és korlátlan használatra adott céges autókkal, a külföldi utazásokkal…

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr421385476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.09.16. 09:21:53

teccik tudni, itt kettős mérce van. az egyik, hivatalos, megy a nyilvánosságnak, sajtónak, stb.
a másik meg a mutyi, amiről csak piszkos, alaptalan pletykák szivárognak ki, és minden valóságalapot nélkülöznek. mint kósa 10%-a.
mert ebben a városban rend van.

Bit Rot 2009.09.16. 10:47:15

Szar ez a Debrecen!

Hol vannak ezek a bérek a BKV osztályvezetőinek (prémiummal) 2 milliós havi fizetésétől!

Pláne a 3 olyan osztályvezetőé, aki alatt már nincs is osztály és alkalmazott :-)

Állítsuk meg a ......... 2009.09.16. 10:48:07

Azt ki hiszi el , hogy egy önkormányzati tulajdonú kórházvezető bruttó 400-500 ezret keres , amikor tudomásom szerint egy ott dolgozó gazdasági osztályvezető nettója annyi.
Nem látott még senki olyan egyszerű vezetőket , akik havonta 3-4 titkosított bértasakot kaptak?
Na annak a végösszegét kellett volna nyilvánosságra hozni , mert ez úgy hazugság ahogy van .
Ez a lista megtéveszti az embereket.

Bit Rot 2009.09.16. 10:51:10

Amúgy bírom ezt a van-rajta-sapka-vagy-nincs blogot :)

Itt az is negatív hír, ha rendben mennek a dolgok Debrecenben. Hihetetlen!!!

Ha Debrecen kirakta időben a normálisnak tűnő fizetéseket, ami teljesen rendben van, akkor:
- Miért kisbetűvel rakta ki? (Nem mindegy, ott van, te is megtaláltad???)
- Miért nem jelentették meg az összes debreceni médiában? (Minek??? Aki keresi, úgyis megtalálja, ráadásul nincs is hírértéke!)
- Miért nem írják oda, hogy a rokonok cégei milyen megbízásokat kaptak? (Mert ezt nem mondja a törvény, ráadásul ez képtelenség is.)

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.09.16. 11:07:08

Sziasztok!

Segítsetek, hogy újból MAGYAROK nyerjenek egy nemzetközi versenyt!

Egy barátom bejutott a Wild Wonders of Europe Augusztusi fotópályázatára

www.wild-wonders.com/photo_competition_full.asp?imgid=6978&image=109-2009827-pzs_ww_august_03.jpg&cat=EWW

www.wild-wonders.com/photo_competition_full.asp?imgid=6979&image=109-2009827-pzs_ww_august_insp_nat_03.jpg&cat=IBN

Amennyiben tetszenek a képek, szavazzatok!
Lehetőleg 5-öst adjatok a képekre:)

Naponta lehet szavazni.

Köszönöm:

Bíró Zoltán

gabcigirl 2009.09.16. 11:14:17

Nem tudom, hogy miért kell már a béradatok nyilvánossá tételétől ennyire fázni. Ha vannak a környezetemben olyan egyének, akiket én tartok el, igenis jogom van belekérdezni, hogy ugyan mire tetszik költeni a lóvét. (ld. közpénzek és az ő herdálásuk...)

Bartoki 2009.09.16. 11:22:09

Neked semmi nem elég jó. :)

A BKV és a Fővárosi Vízművek például még mostanra sem tette elérhetővé ezeket az infókat a honlapjukon. Ahhoz képest Debrecen még jó is...

Blackrock (törölt) 2009.09.16. 11:26:44

Most mindenki tudja, hogy az állami cégek vezetői éppen hány milliót tesznek zsebre havonta. Okés. A fizetéseket a fidesz "pofátlanságnak" tartja. Okés.

Ugyan kérdezze meg már valaki, hogy 1998-2002 közt ezen állami vállalatok vezető beosztottjai milyen havi javadalmat kaptak...át is lehet számolni mai árfolyamra. Tehát ki akkor a pofátlan?

BushDoctor 2009.09.16. 12:57:48

Blackrock > Sajnos pártállástól függetlenül válik mindenki pofátlanná aki a kondér közelébe kerül. 7 év -rossz törvények között megélt- hatalom után a fidesz ugyanilyen korrumpált, megfáradt, botrányoktól hemzsegő párt lesz mint ma az mszp...erre legbiztosabb jel ov 98-02 közötti uralkodása volt. Ott is volt disznóság rogyásig, csak nem volt idejük még szofisztikáltabban nekiállni kirámolni a javakat. Aki mást hisz végtelenül naiv.

magyar-magyar szótár 2009.09.16. 13:07:41

@Bartoki: Debrecen rossz. A múltkor jártam arra, azt hittem, hanyattesztem az ismert Rjepuin-képbe. A volgai hajóvontatókba. Mindenütt ejuhnyem, a Kósa terrort nyögő, rongyokban vacogó szerencsétlenek. A közlekedési lámpáknál óra számlálja a másodperveket, mikor szabad indulni, sőt, meddig lesz zöld. Mindenütt a lopás, Kósa terrorbandák fosztogatnak. Tavaly pedig az egyik autóbuszon a célfölírást elfelejtette frissíteni a sofőr.
És még ma sem tudjuk, Gerhes Gáboron kívül kik állítottak ki a procc, lopottpénzből épült és elsikkasztott kultúrházban.
DE MIÉÉÉRT????

meg én 2009.09.17. 11:08:25

... és mi van az érintett vezetők vállalkozásaival? Vajh, honnan lehet bevételük, milyen körből kerülnek ki a megrendelőik? Ámítás....

puszgyusz 2009.10.18. 16:53:48

..."úgy utálja ,mint pedagógus a gyerekeket." Barátom, benned éhen halna az agyevő bogár, az már biztos. Nagyon komoly problémáid lehetnek magaddal és az életeddel is.Próbálj meg egy kicsit másképp látni és élni. Talán a cikkeid színvonala is jobb lesz, mert nagyon nagyot akart szólni, de csak egy légy-szellentés lett belőle
Ami a fizetéseket illeti. Félreértés ne essék, nem őket védem, főleg annak fényében, hogy amíg a határozott idejű szerződéssel bíró pedagógusoknál-ahol csak lehet-, a nyári hónapokra nem fizet pénzt, addig a közgyűlés-nyáron szintén effektíven nem dolgozó tagjainak a nyári költségtérítés minden további nélkül jár. Vagy említhetném a nem teljesen tiszta-korrupciótól nem mentes üzelmeket, de minek. Csak a bolha köhög, amíg az átlag civis olyan észlény, hogy csak narancsszínben és nem objektíven hajlandó látni a közügyeket Debrecenben.
süti beállítások módosítása