Hitelképes képviselők

Hány havi fizetéséből tudna törleszteni, ha nem eszik, nem iszik, nem lakik, nem öltözködik?

Ma hajnaltól bárki elolvashatja az országgyűlési képviselők tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatait. Mélyebb kutakodás nélkül pusztán és tényszerűen most azt nézzük meg, hogy a debreceni honatyáknak mennyi tartozása van akkor, amikor mind az ország, mind a város, mind polgárainak többsége súlyosan el van adósodva, s újabb hitelek felvételére igen kevés esélye van.


Halász János, aki képviselősége mellett alpolgármesterként is szolgálja a közt, vagyonnyilatkozata szerint 45 millió forint lakáskölcsönnel, 1 millió forint gépkocsi lízinggel adósította el magát.

Kósa Lajos polgármester vagyonnyilatkozata több tételben is sorolja súlyos terheit: lakásvásárlási kölcsön 24,8 millió, felújítási kölcsön 39,8 millió, egyéb kölcsön 12,6 millió, magánszemélyekkel szembeni tartozás 10 millió; mindösszesen 87,2 millió forint.

Pósán László, aki egyetemi oktatóként is kap fizetést, vagyonnyilatkozata szerint csupán 7,25 millió forint lakáshitellel tartozik.

Jó egészséget és hosszú dolgos életet kívánunk nekik, hogy vissza tudják fizetni adósságaikat, ne hagyják azokat örökül gyermekeikre.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr261721793

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csökkentek a képviselők megtakarításai 2010.02.02. 13:00:02

Lendvai Ildikónak van egy 3000 Ft-os SIM-kártyája.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hanzo The Razor 2010.02.02. 08:06:51

A közismert 20%-ot pedig úgysem a magánbankszámlára kell befizetni.

Pannóca 2010.02.02. 09:17:40

Pont tegnap néztem meg a Móricz féle Rokonokat film.indavideo.hu/video/f_rokonok/, abban ismertetik az ősi trükköt, hogy lesz egy politikus hitelképes.

Basahalom boulevard · http://www.basahalom.hu 2010.02.02. 09:22:30

@Pannóca: Ez bizony szakirodalom! Kár, hogy Móricz már nem él és Mikszáth sincs közöttünk. Lenne dolguk.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.02.02. 09:58:39

valami politikus genocídium kellene már. és a mögöttük sorban állók is mehetnének a levesbe.
radikalizálódunk mi is, ahogy ők szemtelendnek.

Frank Columbo 2010.02.02. 11:11:16

Hát ha Lalinak valóban 87 milliós adósága van akkor minimum el kellene gondolkozni azon, hogy vajon alkalmas-e polgármesternek aki ennyire elképesztően felelőtlenül bánik a pénzzel :D.

Gentzen 2010.02.03. 20:54:17

@Frank Columbo:

Ezzel kapcsolatban olvasd el az alábbi postomat:

observer.nolblog.hu/archives/2009/06/11/Kosa_ingatlanadoja/

Üdv. mindenkinek Alfred Tarski.

Blackrock (törölt) 2010.02.05. 16:35:56

Most komolyan, ha valakinek - ÁLLÍTÓLAG - 87 millás adóssága van, az, hogy tud hitelesen a köz javára tenni...? 87 milliónyi sárral, én mindennel tudnék foglalkozni, csak a munkámmal nem.

A másik az, hogy nagyon szépen kell kaszálni ahhoz, hogy valaki 25 milliós kölcsönt+40 milliós felújítási kölcsönt kapjon egy banktól. A szegény éhező Kósa család...

englishteechair 2010.02.25. 22:50:24

@Blackrock: Ugye most már nem csodálkozunk Debrecen város hatalmas hitelállományán sem? Cdak azt tudnám, hogy akkor miért harsogják fennhangon, hogy micsoda csőd, eladósodik az ország! Én közalkalmazotti fizuból "élek", de még nem vettem feé hitelt. Igaz nincs is kacsalábon forgó palotám stb!
süti beállítások módosítása