#500

Farkasházy-Demcsák-Stohl

 

Ez a boulevard nem az a bulvár. Nem annak van szánva. Kerültem a Demcsák-féle szappanoperát, pukkasztgatták elegen a buborékokat, kerültem Stohl András morbid (ön)fényezését, mert ízléstelen ripacskodásban már nincs ennél alább, de ez a Farkasházy-saga már egyenesen gyomorforgató. Hányás.

 

Farkasházy Tivadar állítólag szocialista politikusoknak ír beszédeketFarkasházy Tivadar rövid kiruccanást tett a baracskai börtönbenTegnap az egyik kereskedelmi tévé beszámolt börtönbeli víg napjáról: hosszú snitt mutatta, amint Farkasházy a rácsos börtönablakból vágyakozva tekint a szabad világ felé.

A műsorajánlók szerint ma (szerda) reggel a frissen szabadult Farkasházy ellátogat a köztévé reggeli sávját bitorló Nap-keltébe, majd a tv2 Mokkájába, vagy fordítva, aztán a Heti hetes is nyilván bő terjedelemben fogja heroizálni, meg az egész honi bulvár, a Hócipőnek talán még különszáma is megjelenik börtönélményeiről.

Elég! Akkor inkább Kiszel Tünde! Ő legalább nem gondolja magát az igazság és a becsület művelt bajnokának, országos etalonnak. Ő nem kapta meg sem a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, sem a Pulitzer-emlékdíjat.

A magyar média romokban.

#498

Kultúrfrontok

 

Csányi Jánosnak mennie kell! Pécs cincogtatása téma marad.

 

Derült égből villámcsapás. Így tálalta a média a Csokonai Színház direktorának, az alig egy esztendeje regnáló Csányi Jánosnak lemondatását. A nagyközönség számára az is volt, a bennfentesek azonban már jó ideje duruzsolgatták, hogy megromlott a kapcsolat Csányi és a város vezetése között, s ennek nem lesz jó vége. Nem lett.

Az egyik sajtóinformáció szerint Kósa Lajos polgármester szólította fel a direktort távozásraa másik – Halász János kulturális alpolgármestertől – úgy tudja, hogy Csányi kezdeményezte saját távozásátAz önkormányzati média 50 millió forint feletti hiányról beszél, az MTI tudósítása meg arról, hogy 36 millióval lépte túl tavalyi költségvetését a színházAbban megegyeznek, hogy pusztán anyagi természetű a lemondatás-lemondás oka. Így lenne? Csányi János nagy ívű, szerteágazó koncepcióval pályázott a debreceni színház élére, erre kapta meg a bizalmat a város vezetőitől. A teátrum tavalyi költségvetésének főösszege 1,1 milliárd forint volt, a hírekben olvasható túlköltekezés tehát 3-5 százalékos. Ha eddig ennyiért menesztettek volna önkormányzati fennhatóságú intézmény- vagy cégvezetőket, akkor nagy lett volna a fluktuáció a népes városi igazgatótáborban. Meglehet, Csányi eltávolításával kezdi látványos szigorkodását az a városvezetés, amelyik saját költségvetésével is gondban van, hiszen hosszú évek óta most kényszerült először Debrecen arra, hogy működési hitelt vegyen fel. (Polgármesteri vagy alpolgármesteri lemondások várható bekövetkeztéről nem szólnak a hírek még kocsmaszinten sem.)

Úgy tűnik tehát, hogy a hiány csak apropó, s talán sosem derül ki: a direktor és a városvezetés kapcsolatának megromlásában ki-mi az eredendő hunyó. Győr és Kaposvár minapi példája után nem jó hír, hogy komiszár csízmák kopognak a vidéki teátrumok folyosóin. Lesz-e majd oly bátor kvalitás, aki efféle eseteket követően direktorságra vállalkozik a perifériák teátrumaiban?

(UPDATE – Ajánlott olvasmány: Pardon - Aláaknázott kultúra

 

Pécs 2010-es európai kulturális fővárosságáról csak annyit, hogy a Demokrata című hetilapban Halász János folytatja a pécsiek elleni érvelést, a debreceni türemkedést. Halászról tudni kell, hogy ő nem pusztán a cívis város kulturális alpolgármestere, hanem az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke is, természetesen pártja jelöltjeként, támogatásával került erre a posztra.

A Fidesz európai parlamenti képviselője, De Blasio pedig nemzetközi szinten lobbizik Pécsért, a pécsi EKF sikeréért. 

Van-e a Fidesznek véleménye arról, hogy akkor Pécs vagy Debrecen lenne jobb kulturális főváros 2010-ben? Erről ne lenne véleménye? De mi az? A Kósa-Halász-féle nyomulás, vagy De Blasio igyekezete?  

#496

Tisztogatás-kommunikáció

 

Mai időutazásunk a pártállami évekre repít vissza bennünket, amikor az elvtársak úgy váltottak le – szakmai okkal vagy ok nélkül – elvtársakat, hogy azt mondták: érdemei elismerése mellett más, fontos vezetőbeosztásba helyezik.

 

Nosztalgiázgatunk? Felelevenítjük azokat az időket, amikor a lakosságnak semmi köze nem lehetett ahhoz, hogy a feje felett mit csinálnak az urai? Úgy tűnik.

Ma postaládákba került a város nevét viselő ingyenes önkormányzati kiadvány legfrissebb száma, aminek 8. oldalán zökkenőmentes tájékoztatási kommunikáció történik a cívis polgárok irányába a jólinformáltságuk végett.

 

   

Ebből tehát közvetve megtudtuk azt, hogy a 2004-ben pályázattal városi főépítésszé lett Tóth Sándor helyébe pályázat nélkül(?) Kováts Ákos kerül, aki az önkormányzat ingatlanvagyonával sáfárkodó Cívis Ház vezérigazgatója volt, Kováts Ákos helyébe Nyíri László lép, aki pedig a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. élén vitte az ügyeket. Mivel három igen sikeres, a maga területén – és az önkormányzati sajtóban – csak elismeréssel illetett személyről van szó, ezért nagy a talány, hogy mi az oka a többszörös lefokozásoknak.

A városi tévé három hete már néhány órára feldobta a hír egy részét a honlapjára, aztán gyorsan le is kaptaAzóta csak a kocsmákban lehet hallani a tisztogatások okairól. (Egy sörért megmondom...)

Kedves helyi lakosság, aki kíváncsi arra, hogy mostanság mi történhet a debreceni közcégek és közhivatalok környékén, az menjen kocsmába, mert az önkormányzati sajtó – mint látjuk – nem fog valós válaszokkal szolgálni.

(Ajánlott irodalom a teljesen közelmúltból: Kósa Lajos polgármester március 15-i ünnepi beszédének a szabad sajtóra és annak hatalomellenőrzési kötelezettségére vonatkozó passzusai.) 

süti beállítások módosítása