Hangulatjelentés 3.
Nem danolunk - Jönnek a románok - Győzike-fan - Ahogy bort csavarjuk a témában - Honnan szedjünk héját a krumplihoz?
Ma délután karácsonyfa-vásárlási igyekezettől inspirálva útközben betértem a sarkiba. Mivel hideg nincs – utoljára Orbán alatt volt itt rendes tél, azóta semmi – csak sört kértem, de még ki sem kértem, Lajos már rám rontott a pultnál. Nem az egyszeri Lajos, hanem az általános.
Lajos amúgy nem vad, csak most fel volt ajzva, egyszer használatos borotva iránt érdeklődött, de hát ki hord a zsebében egyszereset csak úgy. Gyorsan el is hadarta, minek a borotva, mert holnap szenteste, és meghívta őt egy képviselő, mert ő egyébként egy hajléktalan, de tagadja, ámbátor nyilvántartják, ugyanis bejelentkezett, kéne egy cipő neki, a korábbi kilyukadt. A talpán.
Lajosnak van szakképzettsége, harmincegynehány éves, minden felmenője meghalt, saját családja még nem volt, most egy pincében lakik egy kazán mellett, télen arra figyel, nyáron a kerttel bíbelődik, napközben vagy a könyvtárban olvasgat, vagy a sarkiban fejt keresztrejtvény, kívánságra elszalad a piacra, a gyógyszertárba, a postára, akárhová, és cserében elfogad egy fröccsöt. Kisfröccsöt.
Lajost most kiközvetítette az erre hivatott káháté, hogy egy gazdag embernél legyen, amikor Jézuska megpöcköli a csengőt, hogy már szabad a karácsonyfa alá szabadulni. Előtte persze vacsora.
Az egész kezdeményezés-sorozat abból indult ki, hogy a polgármester (vagy a neje) kitalálta, a karácsonyi asztalhoz meghívnak egy hajléktalan családot. Megetetik, megfürdetik őket, még ajándékot is kapnak. Mindezt úgy teszik, hogy nincs ott a városi tévé. Mivel így kezdeményezett a polgármester, hát ugyanígy követték példáját az alpolgármesterek, aztán meg az egész debreceni Fidesz-frakció minden egyes tagja. Hajléktalanokat invitáltak a karácsonyi asztal mellé, a családba, a fa közelébe, otthonra.
Miután értesült a kezdeményezésről az MSZP, úgy döntött, hogy a Szenteste éjszakájára megnyitja pártházát a hajléktalanok előtt. Bográcsgulyást főz nekik és hálózsákot oszt örökbe. A helyi harmadik legerősebb párt, az MDF közös ájtatosságra hívta őket, ahol mindannyian elmondanak egy imát a két évvel ezelőtti népszavazással a nagyhazából kizárt határon túli hajléktalanokért, majd mindenki magyar vörösből fűszerezett forralt bort iszik. Az SZDSZ egy közeli csárdában egy kisebb disznót ölet le, s tudtul adja a világ számára, hogy míg egy fideszes egy hajléktalant lát vendégül, addig két liberális önkormányzati képviselő már hatot, tehát a szadi háromszor jobb a Fidesznél, ami ebből is nyilvánvaló. Kozlok képviselő úr szalonnasütést rendez a portáján (pisi a kerítés mellett), Gondola képviselő úr pedig felhívja a hajléktalanok figyelmét arra, hogy a Cívis Háznak miféle rejtett és meleg lépcsőházai és kapualjai vannak még, ahol éjszaka meg lehet húzódni. A városvédők szórólapokkal támogatottan egy nagyobb – bár takarózásra alkalmatlan – leporellóval lepik meg a hajléktalanokat, amiben külön kiemelik azokat a régi házakat, amelyek amúgy is salétromosak, tehát oldalba vizelésük lehetőleg kerülendő.
Mindent összevetve: a debreceni képviselő-testület tagjai a szentestén közel 80-100 debreceni hajléktalant tesznek néhány órára emberré. Ahogy az – legalább a – közpénzből honorált emberektől elvárható.
(Amit fentebb leírtam, abból szinte egy szó sem igaz. Egyedül általános Lajos a valós személy, akit amúgy Attilának hívnak, pincében lakik, szívesen segít bárkinek, mert ráérős hajléktalan, és nem kér érte pénzt. Neki belefér.)
Hogy arcát ne felejtsük.
A város nevét viselő mindenpostaládás ingyenes kiadvány eheti számában öt fotó jelent meg Kósa Lajos polgármesterről (ellenzéki politikusokról egyetlen sem). Az önkormányzati televízió tegnapi híradójának három anyagában is szerepelt a városvezető.
A türkménbasi, az ottani helyi isten meg elhunyt.
Ez azért gáz.
Ja, és aki úgy gondolja, hogy csak szerintem vannak KL fideszes politikusnak orbitális szereptévesztései, jó ízlést feledő médianyomulásai, az olvasson bele Parazsurnálba.
(Karácsonyra való tekintettel az elkövetkező négy napban itt nem lesz szó a polgármester úrról. Kivéve, ha ő játssza el Jézuskát is a debreceni szentségben.)
A „Csodaszarvas” és az „Aranytükör” szertartások utalnak rá, hogy népünk, nemzetünk lelkülete már jóval a kereszténység hivatalos felvétele előtt is át volt itatva a szépség, a jóság, a nemesség iránti szeretettel. A „Világ Világosságát” - ahogy Jézus Krisztus is nevezte önmagát - már ősidők óta szent ünneppel köszöntötte a magyarság. A Kerecseny (-sólyom), vagy ahogy később nevezték, a Karácsony ünnepe a téli napforduló, a Fény-születés ünnepe is.
Ezt nem én írtam, hanem az önkormányzati tulajdonú portál, ami töretlenül propagálja a kormányellenes tüntetők újabb és újabb produkcióit.
A mostani cikkből arra is lehetne következtetni, hogy valami gondja van a tüntetőknek a kereszténységgel, Krisztus születésével, a karácsonnyal. Pedig, pedig… Emlékezzünk csak, Bölcskei Gusztávtól Tőkés Lászlóig hány pap, tiszteletes, püspök sorakozott fel, hogy megkaphassa a mikrofont néhány percre, hogy beszélhessen a kormányellenes demonstrálókhoz! Na, ezek a demonstrálók most szóváltásba keveredtek a békés karácsony közeledtét ünneplőkkel, akik feltehetően nem a balliber felbérelt provokátorai voltak spirituálékat éneklő kórusnak álcázva magukat. Hogy volt? Idézzük megint az önkormányzati tulajdonú orgánumot:
„A főtéren tapasztalható karácsonyi forgatag és hangzavar kellemetlenségeket is jelent a rendőrségi engedély ellenére a demonstrálóknak, akik igyekeznek a különböző rendezvényeket tiszteletben tartani. 17-én például a vásár zeneszolgáltatása mellett a hétvégi betlehemes találkozó fellépői és az egyik áruháznak a karácsonyfa melletti hangszóróin túl közvetlen a demonstrálók elé színpadot állított egy közösség, ahol kórusuk szintén 18 órakor spirituálékat és egyéb dalokat adott elő. A tüntetők toleranciájuk jeleként 40 percet vártak a nagy hidegben, de mivel a megállapodást nem tartották be 50 perc múlva elkezdték műsorukat. A közösség tagjai hangosan sérelmezték mindezt, melyből kisebb szóváltás kerekedett. Ágoston Tibor a demonstrációk szervezője elmondta, hogy eddig mindig csak meghátrált ez a nemzet mindennel és mindenkivel szemben, de most már nincs hova hátrálni, így ennek a jegyében ekkor is megtartották demonstrációjukat.”A nemzet nem hátrálhat tovább, ezért lenyomja a spirituálés kórusokat! Mennyből az angyal eljön-e hozzánk az idén?
Van még mit keresni itt? Minden bizonnyal van, csak nem ezzel, nem így.
A blogging.com magyar hangja a blogging.hu. Powered by HAON, BOON, SZON. Vagy nem? Ez van odaírva. Kicsit fapados, szolgáltatás-szegény, jelenlegi állapotában versenyképtelen. Belekezdtek a marketingjébe az Inform Média három megyei portálján. Eddig kevés sikerrel. Olybá tűnik az eddigi posztolók alapján, hogy az Inform kötelékébe tartozó Észak-Magyarország című borsodi napilap munkatársaira és egyéb miskolci alkalmazottjaira lett ráparancsolva, hogy boldog-boldogtalan kezdjen blogolni.
Bár van más is. Bakura kolléga itt is feltűnt.
Utolsó kommentek