A főtéren nem szabad „tüzelni” a polgárokat kampány idején.

Levelet kaptam lájf. Köszönöm küldőjének. Íme csonkítás nélkül:

„Kívülálló számára is eléggé furcsa dolgot tapasztaltam múltkor Debrecen városának főterén. Kb. 10 napja a helyi LMP-sek tartottak valamiféle előadást a Kossuth téren,  nem mondom, hogy 100 %-ig értettem, hogy mi zajlik ott, de valami népies farsangi mulatságot imitáltak az előadás keretében, aminek során elűzték a korrupciót, a klímaváltozást, meg még egyéb, politikailag hangzatos dolgokat.
Éppen a gyerekeimmel sétáltam arrafelé, és én is mint sokan mások, felfigyeltem az ott lévő gólyalábosokra, a gyerekek is mondták, hogy nézzük meg mi zajlik ott.
Az előadáshoz vittek magukkal díszleteket is, és akartak egy kis tüzet gyújtani, ehhez volt valamilyen szerkezetük, amit állítólag a tűzoltóktól kaptak, hogy abban legyen a tűz, meg úgy láttam, hogy van porral oltójuk is.
A lényeg, hogy mikor az egészet - elmondásuk szerint mint választási gyűlést - el akarták kezdeni, megjelentek a már addig is őket vizslató közterület-felügyelők, és nem akarták hagyni, hogy a rendezvényt megtartsák. Úgy láttam, hogy ekkor elkezdtek alkudozni, magyarázták az LMP-sek, hogy választási időszakban ilyet lehet - megjegyzem, én is így tudom, emiatt is háborított fel nagyon az eset -, ennek ellenére a közterületesek elkezdtek intézkedni és telefonálgatni.
Végül arra jutottak, hogy az előadást megtarthatják, de a tűz meggyújtását nem engedték meg az egyenruhások.
Nem értem, hogy jönnek ahhoz ezek a közterület-felügyelők, hogy egy ilyen rendezvénybe beleüssék az orrukat?
Én ugyan nem szimpatizálok különösebben az LMP-vel, de ez már akkor is több a soknál. Nem azért van a közterület, hogy azt mindenki használhassa? Nem lenne színesebb ez a város, ha minél több féle-fajta ember ott kinyilváníthatná szabadon a véleményét?
Később hallottam, amint az egyik szimpatizánsuk éppen mondja a megjelent sajtósnak, hogy volt engedélyük is a tűzoltóságtól, nem értik, hogy ha a tűzoltók szerint lehet tüzet gyújtani, akkor a közterületesek szerint miért nem?
Felteszem a kérdést, ha ki akarok menni mondjuk a Nagyerdőre vagy valamelyik kirándulóhelyre szalonnát sütni, ahhoz is kell a közterületesek engedélye?
Üdvözlettel:
Egy felháborodott polgár”

(A levél elolvasása után rákerestem az LMP honlapján, van-e ott nyoma az incidensnek. Találtam egy rövid beszámolót (Farsangfarki Mutyiűző Debrecenben), ami bár nem ír a közterületesekkel történt összetűzésről, de képgalériájában megörökíti azt. Megnéztem, miként számolt be az eseményről az önkormányzati televízió. Ők arról tudósítottak, hogy volt jelképes elégetés, de a videón nem látszik a tűz, csak az előkészületek. Végül is akár égett, akár nem, tényként állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi évtized választási kampányai során nem ez volt ez első, második, harmadik… alkalom, amikor a közterület kemény őrei megzavarták olyan pártok rendezvényeit, amely pártok nem azonosak a Debrecen közgyűlésének többségét adó politikai erőkkel.

Aki pedig tüzet akar látni a város főterén, nem egyet, hanem sokat, az látogasson el az immáron hagyományos nyári gasztronómiai sokadalomra, a pulykanapokra, amikor bográcsok tucatjainak alját nyaldossák a nyílt lángnyelvek. Persze, azok a hivatal által kedvelt nyelvek.)

A forradalom nem elbukott, április tizenegyedikét pedig a mamelukok akarták ünnepelni.

Kétszer is elmondta ma nagyjából ugyanazt az ünnepi kampánybeszédet Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz országos alelnöke. Először otthon, aztán a fővárosban. Nem belemenvén a szónoklatok részletes elemzésébe, s nem is értékelve azokat, sem a rétort, pusztán két – aprónak egyáltalán nem mondható – történelmi kérdésre hívnám itt fel az ünneplő közönség figyelmét.

1. Kósa Lajos azt mondta, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elbukott. Sokan mondják ezt, nemcsak ő – helytelenül. Nem utólag cizellált nemzeti eufémizmus, hanem történelmi tény: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nem elbukott, hanem leverték – méghozzá nagyon komoly orosz segítséggel, mert egyedül nem ment az osztrákoknak. Már az átkosban, a kádári pártállami időkben is megbukott az a történelem szakos hallgató az egyetemi vizsgáján, aki elbukottnak nyilvánította 1848-49-es küzdelmünket. Akármennyire is jeles volt feleletének többi része, ezért repülnie kellett, hogy örökre jegyezze meg, nehogy hülyeséget tanítson majdani diákjainak.

Nem elbukott, hanem leverték! – ismételgessük, hogy rögzüljön végre. És ez nem pusztán 1848-49-re érvényes, hanem 1956-ra is. Nemzetének szabadságküzdelmeire hivatkozó, azokról büszkén szónokló politikusnak illendő ezt megjegyezni.

Fotó: Cívishír

2. Kósa Lajos április tizenegyedikét helyezte március tizenötödikei beszédének középpontjába. Értjük, ugye, április tizenegyedikét, mert ahogy 1848-ban, úgy 2010-ben is április tizenegyedike a fontos nap, ugye – kacsintott ki közönségére, kapott is érte tapsot. A szónok az áprilisi törvények V. Ferdinánd általi szentesítésének napjára utalt, a radikalizmussal (nyilvánvaló utalás a Jobbikra) szemben a törvényességre és az alkotmányos rendre fókuszálva a figyelmet. Értjük ugyan a véletlen dátumegyezésből fogant szónoki kényszert, mégis erőteljes túlzás épp március idusának ünnepén az uralkodói aláírás napját piedesztálra emelni. Ha ezt Petőfi hallotta volna…

Történelmünk során más is próbálkozott már április 11. magasztalásával március 15. ellenében, és kudarcot is vallott. Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc 1897-ben azt javasolta a parlamentben, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünneppé, addig ugyanis (közel ötven év!) nem volt hivatalos ünnepnapja a forradalomnak és szabadságharcnak. Mivel a nemzeti küzdelmünket leverető Ferenc József még javában élt, Bánffy Dezső miniszterelnök az uralkodó számára is elfogadható áthidaló megoldásként azt javasolta, hogy március 15. helyett április 11-ét, vagyis a 48-as alaptörvények uralkodói szentesítési napját emeljék nemzeti ünneppé. A kormánypárti többség (a mamelukok) ezt fogadták el, de hiába, a magyar nép emlékezetében március idusa volt és maradt a szent nap. Mái napig.

És így lesz ez a jövőben is, akármilyen eredményeket hoznak a 2010. április 11-i választások.

(Ajánlott olvasmány a megújult Holdrabló összefoglalója - Pacsulis ünnep - és a Debbenet lírai tudósítása - Szürkület.)

Búcsúcédulát a magyarnak! Nem megszüntetni kellene a kopogtatócédula intézményét, hanem permanensé tenni gyűjtésüket.

Csaknem 32 ezer ajánlószelvény gyűlt össze eddig a Fidesz–KDNP debreceni képviselőjelöltjeinek – jelentette be tegnap sajtótájékoztatón a párt három helyi képviselőjelöltje. Szép szám. Nagy szám ahhoz képest, hogy egy hónappal ezelőtt húszezer ajánlószelvény begyűjtését tűzték ki célul. Ellenben kis szám, ha az országosan elérni kívánt mennyiséghez, a kétmillióhoz arányosítjuk. Múltkori számításunkban kikalkuláltuk, mennyinek is kellene lennie: Ha a tízmilliós országban kétmillió szelvény a cél, akkor a kétszázezres Debrecenben 40 ezret kell összeszedni. Minimum! De mivel Debrecen fideszes él- és mintaváros, és nem holmi ipari vagy bányász balosfészek, ezért cívishonban többet kell begyűjteni az arányosan ide számítható résznél. Azaz nem 40, hanem inkább 50 vagy 60 ezret.

Persze, van még remény a jelenlegi 32 ezer némi növelésére, mert fideszék nem hagyják abba a gyűjtést, hanem folytatják egészen a törvényes határidőig, március 19-ig. Hogy miért? Nem, nem azért, hogy más pártok elől beszedjék a még a lakosságnál lévő ajánlószelvényeket, hanem azért, hogy minél több polgárral elbeszélgethessenek aktivistáik és jelöltjeik. (Ennek a kijelentésüknek némileg ellentmond, hogy Debrecenben nem nagyon látták sem Kósa Lajost, sem Halász Jánost, se Pósán Lászlót, amint a klasszikus „door to door” kereskedelmi-eladási módszerrel végigkopogtatják választókerületük lakásainak ajtajait. Másrészt aktivistáik sem pazarolták az időt lakossági elbeszélgetéssel. Egyszerűen csak kérték a szelvényt, s ha nem kapták meg, akkor nekiszegezték a lakosságnak a kérdést, hogy „De miért nem?”)

Tehát a Fidesz folytatja a gyűjtést, s kár lenne abbahagynia március 19-én. Igaz, akkortól kezdve már nem szabad kopogtatni ajánlószelvényért, de lehetne másért. Például egy modernkori búcsúcéduláért. Félévezrede a római katolikus egyház elengedte azoknak a túlvilági büntetését, akik búcsúcédulát vásároltak. Jó biznisz volt akkor a bűnbocsánatot venni pénzért, mindenki boldog volt, a bűnös delikvensek megváltották a belépést a Paradicsomba, a pápai kincstár meg gazdagodott cefetül.

A modernkori magyar búcsúcédula nem ilyen közvetlen kufárkodással működne. Egyszerűen mindenki állampolgári jogon kapna egy szelvényt, amit személyes adataival kitöltve odaadhatna a házaló aktivistáknak, amennyiben támogatja a majdani kormányt. Ha nem, akkor meg nem. A begyűjtött szelvények alapján készülne egy adatbázis (ahogy állítólag a választási kopogtatócédulák információiból is, bár ez törvénytelen cselekedet, és tagadja is minden párt, hogy efféle csúnyaságot művelne). Az adatbázis segítségével egy gombnyomásra kiderülhetne, hogy az adott állampolgár jó polgár vagy nem jó polgár, érdemes-e támogatásra, állásra, karrierre, gyereke óvodai férőhelyre, szülője szociális otthonra, vagy nem érdemes.

A modernkori magyar búcsúcédula nemcsak azért lenne jobb, mint az ötszáz évvel ezelőtti, mert nem kérnének érte pénzt a lakosságtól, hanem azért is, mert a jobb sorsot nem a túlvilágban ígérné, hanem már ebben a világban megadná az arra érdemeseknek.

Ha Kósa Lajos a korrupcióról beszél, arra oda kell figyelni.

A Fidesz alelnökének, Debrecen polgármesterének a válaszaiból kicsippentett idézet segítségével adott ütős címet a politikussal készített tegnapi interjújának az fn.hu: Kósa: tömegsírt hagynak maguk mögött a szocialisták.

A hosszú beszélgetésből most mi is kiragadunk egy részletet, azt, amikor a korrupcióról beszél Kósa:

A korrupcióellenes harc összetett dolog. A normakövetést, a szabályok betartását ösztönözni kell, leginkább értelmes szabályozással. Minek pótizzókészletet tartani a kocsiban, ha a gyártók többsége nem enged hozzányúlni az első fényszóróhoz? Azért, hogy a rendőr kötözködhessen? Most az állam szinte kínosan ügyel arra, hogy olyan jogszabályokat hozzon, amit nem lehet betartani.

Ismerősnek tűnt ez a szöveg, ezért kutakodtunk egy kicsit a közelmúltban, s rátaláltunk Kósa Lajos 2007-es Fidesz-kongresszusi beszédének szó szerinti leiratára. Idézzük (a jegyzőkönyvi hibákkal együtt):

Abszolút igaz az országra, az ami a Kádár-korban végig igaz volt, mindenki tudja, ti is tudjátok, mi is tudjuk, olyan szabályaink vannak, amit nem lehet betartani. Nem baj, mert békén hagyunk, de ha nem tetszik a képed, akkor jön az APEH, a rendőrség, a különböző hatóságok és elővesznek. Vagy jön a vagyonvizsgálat, ha nem tetszik az arcod. Túl sokat mosolyogsz. Mint ahogy az átlagrendőrnél is tudják, ha akkor, ki tudja, amikor a rendőrnek nincs igaza, akkor azt mondja, hogy na jó napot kívánok, akkor lássuk a pót-izzókészletet. Mert valamit mindig lehet találni. Azt már senki nem vizsgálja, hogy a pót-izzó ostobaság. A sofőrök 90 %-a nem tud cserélni izzót az autójában, az autók egy részében meg nem is szabad. Mert csak szakszervízben lehet. De pót-izzókészletet le lehet rajtunk verni. Abszolút ez a hatalomgyakorlás módja, ez egy virulens posztkádári korszak, a létező szocializmus itt van közöttünk.

Mint látható, az izzókészlet praktikus dolog. Ha úgy hozza a szükség, akkor a posztkádári világra lehet rávilágítani segítségével, ha az államnak a korrupciót gerjesztő értelmetlen jogszabályalkotását kell illusztrálni, akkor meg arra is jó az izzókészlet.

Egy apróságra azért érdemes odafigyelni Kósa példázatait illetően. Immáron nem kötelező az autókban izzókészletet tartani, tehát a rendőr sem kérheti, hiányát nem büntetheti. A buta rendeleten nem az egykori Fidesz-kormány változtatott. De mindegy, hogy kié is az érdem, egy a lényeg: nem kell izzókészlet, ha Kósa az ellenkezőjét mondja, akkor sem kell.

Nem kell! Tehát ezen a területen már nincs szükség a majdani Fidesz-kormány hathatós intézkedésére. Ellenben a korrupcióellenes küzdelem terén mind kormányzatilag, mind önkormányzatilag sok ám a teendő, s az „összetett” harchoz hiteles arcok szükségeltetnének. Olyanok, akikről elhisszük, hogy nem csak mondják, hanem teszik is. És abban is bízunk, hogy az APEH, a rendőrség és különböző hatóságok majd nem azokat fogják elővenni, akiknek nem tetszik az arca a hatalomnak. Ahogy ez korábban már megtörtént. Mikor is? Akkor is.

A páncélszekrényből az internetre kellene feltenni a vagyonnyilatkozatokat.

Volt idő, mikor legtehetősebb polgárai irányították a várost, olyanok cívisekből állt a magisztrátus, akik szorgos munkájukkal, tehetségükkel jelentős vagyont halmoztak fel, így a debreceniek joggal gondolhatták róluk: ha magánemberként jól sáfárkodnak a saját pénzükkel, akkor a köz szolgálatában sem tesznek másként a város javaival. Ellenben ha valaki mérhetetlenül el volt adósodva, ha kifolyt kezei közül a pénz, akkor abban a személyben nem bíztak a jó debreceni polgárok; tartva attól is, hogy a rosszul gazdálkodó illető megszorultságában esetleg a város vagyonához nyúl, nem számíthatott vezetői tisztségre. Volt ilyen idő.

Manapság már nem magisztrátus és főbíró irányítja Debrecent, hanem képviselőtestület és polgármester. A helyi polgárokat azonban most ugyanúgy érdekelheti vezetőik vagyoni helyzete, mint egykoron. Nem zsebturkáló irigykedésből, hanem higgadt megfontolásból. Az embereknek joguk van tudni arról, hogy megválasztott képviselőik tevékenységüket valóban a köz érdekében végzik, vagy saját életkörülményeik javítására, vagyonuk gyarapítására használják tisztségüket, befolyásukat.

Ifjú demokráciánk törvényalkotói jogosnak tartották ezt az igényt, ezért rendelkeztek mind az országgyűlési képviselők, mind az önkormányzati képviselők éves vagyonnyilatkozati kötelezettségéről, azok nyilvánosságáról, csak míg a honatyák vagyonnyilatkozatait közszemlére teszik az interneten (minap rá is tekintettünk a debreceni illetőségűek sanyarú anyagi helyzetére), addig a városatyák adatlapjai a legtöbb helyen páncélszekrényben pihennek, csak hosszas procedúrák után tekinthetnek beléjük az egyszerű polgárok. Ha veszik a bátorságot, hogy kérni merészeljék.

Vannak persze kivételek, olyan városok vagy fővárosi kerületek, amelyek képviselőtestületei úgy döntöttek: a helyi vagyonnyilatkozatok is legyenek bárki számára elérhetőek, ezért kipakolták az internetre, visszamenőleg is, hogy évről évre látható legyen a képviselők vagyoni helyzetének változása. Így van ez a fideszes irányítású Hódmezővásárhelyen és a szocialista vezetésű Újbudán. Miért nincs így az országos mintavárosban, Debrecenben?

Jóri András adatvédelmi biztos egy tavalyi állásfoglalásában az önkormányzati képviselőkre vonatkozóan kifejtette: „A vagyonnyilatkozatok honlapon történő közzététele a nyilvánosság biztosításának egyik lehetséges módja, de nem jogszabályban előírt kötelezettség. Mivel a vagyonnyilatkozat az ellenőrzéshez szolgáltatott azonosító adatok kivételével nyilvános, az internetes közzététel nem sérti a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. A vagyonnyilatkozat internetes közzétételéhez ebből következően nem szükséges az érintett hozzájárulása.”

Nosza, kedves debreceni képviselők (különös tekintettel a mindent egyedül eldönteni képes többségre), hozzák meg helyi rendeletüket arról, hogy vagyonnyilatkozataik – visszamenőleg is – felkerüljenek az internetre, a város hivatalos honlapjára! Ha már mintát nem tudott mutatni a mintaváros, legalább kövesse mások példáját! Nem a következő ciklusban, nem majd, most.