#590

Érkezési oldal

Újra itt.

Történt valami csúfság a nagyfaluban az elmúlt közel két hétben, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Erről azonban még tájékozódni szükségeltetik az alaposabb értékelés érdekében. Mára itt egy fotó, amit távollétemben küldött SM barátom. A debreceni Nagyállomás egy részlete, kint, a Petőfi tér felé az idegenforgalmi főszezonban. SM csak ennyit írt a képhez: „Az év kirakata verseny győztese a MÁV. Gratulálunk!”

#589

Köpet art

Téli műfaj, amikor nem párolog, hanem fagy. From New York.

#588

Kiment a ház az ablakon

Nem tudom, mi van Debrecenben.

Már egy hete nem vagyok otthon. Néhány száz kilométerrel a cívisvárostól délre nem fogható a városi tévé, de még internet sincs. Ezért hát momentán nem naprakész a Basahalom boulevard, amiért elnézést kérek. Napok óta automatikusan jelennek meg itt az előre feltöltött postok, s így lesz még a hét végéig.

Kárpótlás gyanánt következzen alább egy videó a világ másik szegletéből. Nem szabad kihagyni!

#587

Felüljáró

Etűdök Debrecenre 4.

#586

Miért Basahalom?

Ezt még debreceniek is szokták kérdezgetni tőlem.

„Akinek a kődökét nem a Basahalmán belül vágta el a bába, csak jött-ment” – tartották a debreceni cívisek. Más források szerint így tisztelték egymást: „Igaz debreceni pógár, a Basahalmán belül vágták el a kődökét.”

A Basahalom Debrecen lakott területének szélén, a Nagytemplomtól délnyugati irányban 4 kilométerre található. Eredetileg hegyes süveg alakú, mára szabályos csonkakúp, talpátmérője 60 méter, felső síkjának átmérője 10 méter, magassága 6,5 méter. Beleszédülni nem lehet. Nevét szomorú események után kapta néhány száz éve. Bartha Boldizsár krónikája szerint Rusztán török nagyvezér hordatta össze a halomtest földjét a környékbeliekkel. Bethlen Gábor e kiemelkedésen tanácskozott Murtéza basával 1629-ben. Itt táborozva kegyetlenül megsarcolta a várost 1660 tavaszán Szeidi Mehemed basa.

Zoltai Lajos 1906-os ásatásai szerint azonban a Basahalom jóval a törökidők előtt is kiemelkedés volt, Rusztán nagyvezér csak megemeltette, hogy jobban beláthasson a városba. Zoltai ugyanis 6 méter mélyen a halom alatt egy deszkával fedett sírra lelt, s a temetkezés módjából arra következtetett, hogy a halmot feltehetően a rézkor vége, a bronzkor eleje, i.e. 2000 körül építették.

A helyről Ady Endre is írt A délibáb üzenete című versében: „Basahalmától ős Péterfiáig / Ájer pezseg. Úgy hívják: Gondolat.” Ez is jó régen volt.

Hát ennyit arról, hogy miért ez a blog címe. A boulevardot is magyarázzam?

süti beállítások módosítása