#595

Dumanegyed kéne – mozduló debreceni blog

Törvény adta lehetőség, hogy bármely magyar település „vigalmi negyedet”, türelmi zónát jelölhet ki saját területén.

Ez nálunk még nem történt meg – máshol se nagyon, emlékezetem szerint a miskolciak voltak oly bátrak, hogy az országban legelőször megjelölték a nyilvános kurválkodás legális terepét, aztán ők is visszakoztak. Szóval nincs ilyen Debrecenben, mert a polgármesteri hivatal szerint a prostitúció nem oly mértékű a városban, hogy szükségessé tenné, bár hetente tucatjával állítják elő az olcsó örömhölgyeket a rendőrök a Nagyerdő széléről. Ha nem, hát nem, ettől még virágzik az üzletszerű kéjelgés cívishonban.

Kétségtelenül szemmel látható azonban, hogy feltétlenül szükség lenne egy dumálós vigalmi negyedre, egy politikai türelmi zónára. Olyasmire, mint a londoni Hyde Parkban a Speakers’ Corner, ahol bárki kifejtheti nézeteit bármiről, talán csak a királynő szidalmazása tilos. Vigalmi lenne, ahogy Londonban is többnyire szórakozni járnak oda helyiek és turisták. Türelmi lenne, mert nem sajátíthatná ki egyetlen személy, vagy csoportosulás, vagy nézet. És mivel állandó helyszín lenne, mindenféle papírmunkától megkímélné a közterület-foglalási bejelentéseket írogató utcabeszélőket. Lehetne például a Nagyerdő szélén ez a dumanegyed is, és akkor a fák hűs árnyékából oszthatnák az igazságot a szpíkerek, nem sütné őket a lenyugodni nem akaró kánikulai Nap, ahogy mostanság teszi a fátlanított-kikövezett Kossuth téren.

És még egy érv: a debreceni főtérre lecövekelt gyurcsányelleneseket nem zavarná az ott zajló többi program.

Jutott mindez eszembe Razide videóját látván, aki blogjában a fotózás mellett elkezdett mozgóképekkel is kísérletezni. Első nyilvánossá tett produkciójában a Cívis Korzó egyik koncertjét örökítette meg, de fel-feltűnnek a közvetlen közelben a hónapok óta demonstrálók is.

#594

Vizet!

 

Az első nagy magyar hőségriadó ideje alatt Debrecen legnagyobb lakótelepének több tömbjében elzárták a hideg vizet. Tegnap meg most éppen. Első az ember!

 

Nem, nem nyílt új közönségszolgálati panaszrovat a Basahalom boulevard hasábjain, ez a bejegyzés is csak arról szól, hogy a sajtó cefetül nagy nagyhatalom.

Hív reggel az ismerősöm, hogy a tömbjükben (Derék utca) tegnap és ma egész napra lekapcsolták(ják) a hideg vizet, mert valamiféle felújítás zajlik éppen. Neki – meg még sokaknak ott – kicsi gyereke van, kint közel 40 fok, a panel meg amúgy is szereti beszívni a hőséget, szóval téboly volt tegnap, lesz ma. Fordult mindenféle illetékesekhez, például a Debreceni Vízműhözahol megtudta, hogy előre betervezett karbantartásról van szó, amit egy alvállalkozójukat végez töretlen lendülettel, nem nagyon van mit tenni. Különben meg két héttel ezelőtt értesítettek minden lakót, ugye. Csak hát két hete még Aigner Szilárd sem tudott a mostanra beköszöntő afrikai kánikuláról, nemhogy a Derék utca lakossága. Ismerősöm nem restellt újabb és újabb debreceni illetékeseket telefonon zaklatni hivatalukban ma reggel, s a leghasználhatóbb tanács, amit kapott, így hangzott: forduljon a sajtóhoz, ha kimegy egy-két kamerás meg fotós és jegyzettömbös médiamunkás, akkor majd csak történik valami. Ha kimegy ebben a hőségben…

#593

El kell húzni innen!

Mármint Debrecenből. Ezt Kósa Lajos polgármester mondta a Hír TV július 6-i Péntek 8 című műsorában.

Eme – polgármester szájából igen – furcsa felszólításnak az az oka, hogy az MSZP tervei szerint leghamarabb 2009-től ingatlanadót vezetnének be. Ez a sarc azokat érinti majdan, akiknek 50 (ötven) millió forintnál nagyobb értékű ingatlan van a nevükön. Nem tudom, mekkora azon debrecenieknek a sokasága, akik érintettek lesznek. Bármely ingatlanközvetítő honlapra tekintve mindenki saccolhat. Valószínűleg nem tömegekről van szó. Egy városvezetőnek azonban nem pusztán a szegényebb vagy középosztálybeli polgárok érdekeit kell védeni, hanem a tehetősebbekét is. Sőt! Például üzleti, befektetési tanácsokkal. Húzzanak el innen Nagyváradra! (Emlékszik még valaki arra, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mutatott Szlovákia felé? Persze, persze, az teljesen más volt.)

#592

Hullafotó és blogajánló

Levelet kaptam lájf. És új hold a cívis égen.

Igen kedves kollegiális ismerősöm, név szerint Miki írt ismét. Éles szemű médiafogyasztóként már gyarapított itt tartalmat (Az emlős cápa esete a magyar médiával, Fennakadva a fán), köszönet érte. Mostani levelét szó szerint idekopírozom:

Te sem tudsz elképzelni egy vízbefulladt embert? Azt hittem, kezdem megszokni, hogy a haonon (ill. hát az Infrom Média „sejtjein”) mindent illusztrációval kell ellátni, mert a kedves olvasó másképp már el sem tud olvasni egy cikket, ezért ha pl. dinós cikk van, akkor legalább egy T-rexet a Jurassic Parkból vagy egy kedves Denver rajzfilmdinófigurát illik odabiggyeszteni, ha éppen az Inform Média fotóriportere nem tudott képeket készíteni. De könyörgöm, ha egy ember vízbefúlásáról szól a cikk, miért kell egy vízbefúlt ember képével díszíteni a hírt, de ha mégis, akkor nem kéne odaírni, hogy a „kép csak illusztráció”, de ha nem illusztráció, hanem maga a megboldogult van a képen, akkor mondjuk morbid. Én legalábbis nem szeretném mondjuk a nagyapám hulláját nézegetni.

Más. Új blog tűnt fel a debreceni égboltozaton, több is. Ma egy igen színvonalas produkcióra szeretném felhívni a Basahalom olvasóinak figyelmét. A Holdrabló stílusa igen élvezetes, bejegyzéseit finoman fanyar humor, alapos tájékozottság, mindenféle szélsőségektől mentes nyitottság jellemzi. Nem tudom, ki ő, de a blogszférában ez nem is annyira lényeges. Hosszú blogéletet, Holdrabló!

#591

Töke van a kistehénnek

Kisebb fejlemények, debreceni háztáji. 

A június 28-án felvetett kardinális kabala-kérdések (A kistehén szürke lenne?) szinte mindegyikére választ adott a városi mindenpostaládás kiadvány egy héttel későbbi száma. A marha szürke akar lenne, bikaborjú, merthogy Matyi névre keresztelték, a „sportos állat” direkte bumfordi, és egy matematika-fizika szakos tanár tervezte, akinek hobbija a plüssfigurák készítése. Na, ez is megvolt. 

 A székes fővárosig is eljutott a híre, hogy Leonardo da Vinci kapcsán „vidáman” lebuzizta az SZDSZ-t Kósa Lajos a város közgyűlésének ülésénNémi fáziskéséssel közleményben reagált a történtekre Gusztos Péter liberális országgyűlési képviselő, aki szerint a fideszes polgármester kijelentése kirekesztő és szánalmas. Már csak az a kérdés, hogy kell-e mindenre ugrania a liberálisoknak, még jobban magukba égetve a billogot. Ugyanis a vidám fiúk, a kisebb és nagyobb tahók, az üzemszerű és önkéntes provokátorok ennek örvendenek igazán. Ez készteti őket újabb és újabb mélybalkáni suttyóskodásra az Európában elfogadott, a szalonképes kommunikáció helyett. Talán többet érne egy legyintés. (UPDATE: Most találkoztam Széky Jánosnak az ÉS-ben megjelent és a témához kapcsolódó írásával. Plasztikus, elolvasandó: Hülyeségek máglyája) 

süti beállítások módosítása