Pártállami módszerekkel nem lehet megrendszabályozni a nyilvánosságot 2010-ben.
Nem lenéző, inkább elnéző mosollyal tekintsünk mindazon próbálkozásokra, amelyek ókádárista módon, a szovjet-típusú gondolkodás mentén kívánják megrendszabályozni a nekik nem tetsző nyilvánosságot.
Legújabban arról szóltak a hírek, hogy a majdani kormányzati igyekezet egy akolba hajtja a Magyar Távirati Irodát a közszolgálati televíziós és rádió csatornákkal, egy felügyeletet gyakorolva fölöttük, egy diktátum kívánalmai szerint működtetve az eddigi zavaros sokaságot. A „közszolgálat” azonban elébe siet a várható történéseknek, s jövőbeni pozícióját megalapozandó egyre több szerkesztő már most várható urainak szolgál: összekacsintó elfogultságokat néz el nagyvonalúan, elkötelezett pártszimpatizáns műsorvezetőt emel vissza heti rendszerességgel élőadásba, kivételez és diszkriminál – régebben ide, újabban oda. Teszik ezt egyedülálló fontosságuk tudatában, mintha még mindig egyetlen tévéje és rádiója lenne az országnak, mint volt két évtizeddel ezelőtt.
Ám az azóta megszületett kereskedelmi média sem másabb, közéleti műsorpolitikája és laza hírszerkesztése mögött kitapinthatóan az a törekvés munkál, hogy lehetőleg minél jobb viszonyt tartson fenn a hatalomban lévőkkel, hatalomváltás közeledtével pedig az új várományosokkal.
És árnyaljunk tovább! Nagyot tévednek mindazok, akik úgy gondolják: ha uralják a legfőbb országos médiumokat, akkor véleménydiktátorai lehetnek az egész országnak. Mostanság Magyarországon többen tájékozódnak a helyi orgánumokból, többen olvasnak települési, város(rész)i lapokat, mint amennyien országos és regionális (megyei) újságokat együttvéve. A törekvő hatalom számára csak félmegoldás, hogy üzleti alapon – közpénzekből fizetett hirdetéseivel – befogja a megyei sajtó száját, annak a megyei sajtónak, amelyik külföldi tulajdonosait csak a profit maximalizálása érdekli, semmi egyéb, sem az olvasói, sem az újságírás erkölcsi kötelességei és szakmai minimumai, sem a régió érdekei, sem a nyelv vagy a kultúra védelme.
A totális pártalapú manipulációra törekvő önkormányzati vezetők persze ezen is továbblépnek, át, keresztül. Települési sajtót működtetnek, a szegényebbek csak újságot adnak ki, a saját polgáraikat jobban sarcoló tehetősebbeknek már van tévéjük, rádiójuk, több honlapjuk is. Ne felejtsük: közpénzből! És pusztán azzal a feladattal megbízva, hogy az adott település lakóit minél alaposabban félrevezetve dicsőítsék a polgármestert és pártját, legyen az akár vörös, akár narancssárga.
Az országos és helyi pártos, ám közpénzből finanszírozott média költségeit összeadva százmilliárdos summáról beszélhetünk évente. Ám 2010-ben már mindez kevés, hiábavaló. Minél erőszakosabban nyomul a hatalmi véleménydiktatúra, annál több civil, állampolgári, önkéntes és öntudatos fórum tűnik fel, hallatja hangját. Minél durvább és alantasabb eszközökkel dolgozik a monopóliumra törekvő politikai egyszólamúság, annál nagyobb lakossági igény mutatkozik az alternatív nyilvánosságra.
Ám legyen! Zúgjatok, csörömpöljetek leporolt stencilgépek, nyíljatok fórumok, virágozzanak a világháló új hajtásai!
(Ezennel köszöntöm a Debbenet néven megszületett új közösségi blogot.)
