Fehérebb az ÉS-nél

Tiltakoznak? Titkolóznak. Képviselői kommunikáció.

Két hónapja, október harmadikán voltak a helyhatósági választások. Azóta már három alkalommal ülésezett Debrecen képviselő-testülete. Dolgoznak tehát. Vagy legalábbis szavaznak, szavazgatnak.

Két hónap után a választópolgár úgy gondolja, hogy megkeresné az önkormányzati képviselőjét, elbeszélgetne vele a kampányígéretekről, megkérdezné erről-arról, figyelmébe ajánlaná, hogy mit is tegyen a közgyűlésben, ha már megválasztotta képviselőjének, hát csak van joga hozzá. Hiszi.

Ahogy azt is hiszi: a város hivatalosa honlapja elsősorban azért van, hogy tájékoztassa őt meg az összes többi választópolgárt az őket érintő közügyekről – közhasznú információkat adjon a köznek a közpénzen működő városi közportál.

Rosszul hiszi ezt is, azt is.

A képviselő nem azért van, hogy zaklassa őt a lakosság, a városi honlapon meg csak azt kell olvasni, hogy már megint mennyit szépült a város. Ennyi. Miből gondolhatjuk mindezt? Ha két hónappal a választások után Debrecen város hivatalos honlapjának közgyűlési rovatából azt szeretnénk megtudni az „Elérhetőségek, fogadóórák” gombra kattintva, hogy választott helyi politikusainknak mikor és miként férhetünk a közelébe, akkor ezt láthatjuk most.


Az általunk keresett információkra kijelölt felület érintetlen, szűz, tiszta. Fehérebb, mint az ÉS vagy a Magyar Narancs eheti számának címoldala. Azt tudjuk, hogy mi ellen tiltakoznak hetilapjaink üres nyitóoldalukkal. De az rejtély, miért titkolóznak a városháziak.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr172493957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása