Kósa Lajos Erdője

„Még sokat kell menni. Kifelé.”

Demonstráció lesz ma este a sajtószabadságért a Kossuth téren. A fővárosin. A debreceni Kossuth téren nem lesz, mert itt nincs rá igény.

Ebből az alkalomból idézem ide Kósa Lajos 2005. januári vezércikkét. Kósa már akkor is igen tapasztalt politikus volt, tizenöt éve országgyűlési képviselő, hetedik éve Debrecen város polgármestere. Az alábbi mű a városáról elnevezett ingyenes, mindenpostaládás önkormányzati hetikiadvány első oldalán jelent meg. Kósa Lajos politikus egyébként nem halmozza el cikkeivel a városi médiáját. Ritkán ír cikket, de akkor olyat, hogy napokig el lehet gondolkodni az értelmén.

Erdő

Az ember türelmetlen. Csak gyorsabban, csak könnyebben, erőfeszítés nélkül. A videokamerától a fájdalomcsillapítóig, mindegy, miről van szó. Csak ma, csak most, csak neked! A tárgyak is rövidebb életűek lettek körülöttünk. Valamikor egy cipő kitartott négy évig, nagyapa télikabátja megért húsz telet. De még a kenyér is jó volt úgy egy hétig, s ma már harmadnap se bírja. És ebben az időrövidülésben végképpen kiestünk a történelemből, de még a saját magunk által megélt közelmúltból is. Nem a néhai egységes magyar nemzet van messze, meg az Árpádok, de a színvárós Zsiguli és az útlevélhez szükséges szakszervezeti jellemzés is. Mintha sose lett volna. Mindent elfelejtettünk.

Emlékszünk még rá, milyenek voltunk? Wartburg de lux (!), jugoszláv álomutazás!  Hol van az már…

Alig tizenöt éve, hogy vége. Egy tizenöt évest még gyereknek mondunk, és nem értjük, miért akarja az egész világot. Pedig mi is pont ilyenek vagyunk. Mindent akarunk, amit az előttünk járók száz éve építenek. Hol vannak a nyugati bérek? A jólét, a biztonság? A határokon túl? Az erdőn túl? Miért nem itt? Nehogy megfeledkezzünk róla, de már kifelé megyünk. Csak eltart még egy ideig. Együtt megyünk.

Azokkal is, akik eddig befelé vezettek. Most például megint ők mennek az élen. De még sokat kell menni. Kifelé. Mert az erdőbe befelé pont addig tart az út, mint kifelé.

Jó utat hozzá, Debrecen.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr632583130

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kósa Lali azt üzente 2011.01.15. 08:15:47

Debrecen város polgármestere a héten azt találta mondani a magánnyugdíj pénztárak államosításával kapcsolatban, hogy „nincs más alternatíva”.Ez egy nagyon súlyos üzenet, éppen ezért lefordítanám magyarra:Bár 8 hónapja kormányon vagyunk és 8...

Trackback: Schmitt Pál: a büntetett előélet nem kizáró ok 2011.01.14. 22:41:32

A Magyar köztársaság elnökéről kínosnak tűnő adatok láttak napvilágot pénteken: kiderült, hogy Schmitt Pállal szemben 1964-ben jogerős elmarasztaló ítélet született egy büntetőügyben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerős ítélete szerint négy hónap...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzaGyu 2011.01.16. 18:35:55

„Még sokat kell menni. Kifelé.”
Hát csak menjen Kósa és vigye magával az egész brancsot!

hms362 2011.01.16. 18:35:56

Lajos! Mindig is buta voltál. Nem kellene megszólalnod. Már 20 éve is mondtam, mondták neked, hogy ha megszólalsz, kiderül, hogy milyen buta (nem tanulatlan, buta) vagy. Ha nem szólalsz meg, mindenki elhiszi, hogy az alattvalóid bölcsessége, a nagyon kevés bölcs döntés, a tied.

2011.01.16. 18:35:56

A múlt értékeinek megőrzése mellett vágyakozik új,jobb világra.
Sajnos ez már csak illúzió,soha nem valósulhat meg. Valóban nehezen érthető főleg azoknak akik "nem éltek benne",vagy akkor.

Példaként említve a "4 évig kitartó cipőt" ,akkoriban a cipészek,szabók,stb. még arra törekedtek,hogy portékájukra ne legyen panasz,és sokáig kitartson. Ma a gazdaságnak az az érdeke,hogy a "cipő csak fél évig tartson ki",majd vegyél egy másikat,költsd el a pénzed.

Sajnos erkölcsi értékeket nem említ,pedig akkoriban az adott szó,vagy a "kezet rá" is biztosabb volt mint ma 3 aláírt szerződés.

zsebatya 2011.01.16. 18:35:56

Azért valami értelmezést csak adhatna hozzá a blgszerző, mert ez így olyan megfoghatatlan, mint az angyalfing. Csak pontosításként kérdezem: ezt tényleg kinyomtatták?

sannya 2011.01.16. 18:35:57

melyik resze nem vilagos,kis berretego???

jo cikk,ertelmezheto...
igaz,kell hozza nemi agy is...

bar azt te mar tobbszor is bebizonyitottad,hogy neked nincs...
:)))

bobbafet 2011.01.16. 18:35:57

Bölcsesség sugárzik e szavakból. Vagy nem.

debrecenikiraly 2011.01.16. 18:35:57

nem tudom, hogy amit most irok off comment-e, lehet, de le kell irnom. a debrecen ujsagrol mar a kezdetektol fogva azt gondoltam, hogy nem szukseges kiadni. es kar azokert, akik ilyen partos, ingyen lapnal dolgoznak. kar szenasi miklosert es tarsaiert, mert minden bizonnyal jo ujsagirok lennenek. mar regen azt gondoltam, hogy ezt az inform media vagy milyen kft-t regen el kellett volna zavarni vissza ausztriaba, hogy adjak ott ki a csokott szellemu lapjaikat, ne pedig itt zuzzak szet a polgarok agyat. egyebkent hogy van az, mennyi penzt fizetnek szabo miklos urnak azert, hogy egy ilyen magas szinvonalt produkalo lapegyuttesnel dolgozzon. mi is a munka ott egyebkent? a cikkeket nem nagyon kell megirni, a google fordito hasznalataval letre lehet hozni a hatoldal cikkeit, a tobbi irashoz pedig nem kell ujsagiro, az nem ujsagiras, hanem fercmunka. tk. ami a hbm-i naploban megjelenik, azt egy normalis ember jartaban-kelteben latja, ahhoz nem kell ujsag.
javaslom, hogy az inform kft menjen vissza ausztriaba, adja ki ott a bregenzi vagy a klagenfurti hireket vagy mit, itt pedig a debrecen ujsag csapata vegye at a hbm-i naplo iranyitasat. igy meg lehet sporolni a rengeteg szemetbe dobott, mindenpostaladas debrecen lap koltsegeit stb. ugye jo otlet??
egyebkent kosa ur nem olyan okos mint orban viktor, tehat nem kell megnyilatkoznia irasban. en ov-t lassan ugy hallgatom, mint egy modern magyar filozofus politikust, nekem o tobbet mond a modern, gyorsulo idorol, mint a penzehes gond-terhelt (gondcura) heller agnes. eljen a fidesz, vesszen a hbm-i naplo, es a debrecen ujsag pedig ne szennyezze mindenki postaladajat!!

isssti 2011.01.16. 18:35:57

Jó cikk. Ki sem néztem volna Kósából...már ha egyáltalán tényleg ő irta (?).

kartunboj · http://kartundoboz.blogspot.com 2011.01.16. 18:35:57

"Az erdőbe befelé pont addig tart az út, mint kifelé." Nagyon dakota. Kósa úr elméjében minden erdő kerek. Részvétem, Debrecen.

- duplagondol 2011.01.16. 18:35:58

"jött néhány fiatal gyerek a hetvenes években, olyanok, mint Halmos Béla és Sebő Feri, s látszólag a semmiből megjelent itt ez a csodálatos, elveszettnek hitt népzenei világ. Máig járok a Fonóba - ott dalolunk és totyogunk az asszonnyal az öregek táncházában. Meg persze iszom a bort. De honnan tört elő mindez? A magyar szellemből, amely jelenleg is létezik. Ez a szellem nem keleti és nem nyugati, nem kell választania. Olykor fölbuzog, mint a forrás. Nem a világos tudat és a megfogalmazható akarat mezejéről érkezik, hanem mélyről."

Ezt Makovecz Imre nyilatkozta a múltkorjában. "Kompország megindult dühösen Kelet felé újra: egy kis sarka leszakadt a kompnak, ott maradt a nyugati partok táján vagy tízezer emberrel; mi lesz ezekkel? Aranyas felét nem bánjuk, aranyuk partra veti őket valahol Nyugaton, nem kénytelenek érezni, hogy nincs hova menni. Hogy elnyeli őket a magyar tatárság, a valóság, melyre, íme, ma ébrednek szegény magyar Ripek, hogy ez elnyeli őket" - ezt meg Ady Endre írta vagy száz évvel korábban. Lehet választani: nyugalom vagy harc, István vagy Koppány, melyiket kiáltja épp a világba a cívis szittya.

lac666 2011.01.16. 18:35:58

Te jó ég, mekkora barom!

popsilyuk édes ízei 2011.01.16. 18:35:58

Valamikor egy cipő kitartott négy évig, nagyapa télikabátja megért húsz telet.

Mit is mondott pár évvel ezelőtt? Hogy neki évente Boss-féle öltöny kell, s abból is egy tucat évente?

pazola 2011.01.16. 18:35:58

Az osszes tobbi cikk is van siman ugyanilyen rossz. Ha a bonyallal valo nyalast kivesszuk az ujsagbol, akkor nem lenne rossz, viszont akkor nem lenne benne cikk sem.

Pikk 2011.01.16. 18:38:58

Még 1972-ben majdnem a főnököm lett (Astoria-szálló) de sikeresen elkerültük egymást :)

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.16. 18:38:58

Nincs ezzel gond. Bölcs ember a Polgármester Úr. Nem is való, hogy mindenféle bloggerek értsék a nagyra hivatott vezetők gondolatát. Tanuld meg te is, hol van a helyed a világban, posztoló.

Lumieres 2011.01.16. 18:38:58

Nem kell nyafogni. A Pécsiek is meg tudták szervezni a saját tüntetésüket. Bécsben is volt. Az interneten össze kell fogni azokat a debrecenieket, akik csatlakoznak az ellenálláshoz. Ha csak 10-en vannak, akkor is lehet "demonstrálni". És akkor úgy lenne a hír, hogy Bécsben, Budapesten és Debrecenben is tüntettek a sajtószabadságért. Legközelebb szedjétek össze a Debreceni Facebook közösséget. Lesz még is lehetőség a tüntetésre.

martianhellacopter 2011.01.16. 18:38:59

Nem rossz kis szösszenet ez. Klisés, de egy politikustól még ez is elfogadható.
De mintha nem lenne benne nyakig ő is hahahaha...egy mai írása milyen képet mutatna? :]

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.01.16. 18:38:59

ezbeszépvolt. lalikirályban mozog valami; mindig is mondtam. ez most vagy a tehetség, vagy a taenia saginata.

eccerüvagyok 2011.01.16. 18:38:59

Hát igen. Itt úgy látszik, tényleg nincs igény ilyesmire. Ez a mi sarunk...

eccerüvagyok 2011.01.16. 18:38:59

Sajnos igen. Úgy látszik, itt nincs igény az ilyesmire.
Esetleg 27-e magasságában valami? Mán' csak úgy demonstrative, esetleg...
Ami pedig az egyik embert illeti: tényleg érdekelt a NMKft-ben vagy csak a jobb keze?

Kandabula 2011.01.16. 18:38:59

Van az a találós kérdés a gyerekeknek: "meddig fut a nyúl az erdőbe befelé?" Válasz: "a közepéig, mert onnan már kifelé fut". Egyébként befelé miért tartana addig, mint kifelé? Meddig van a "befelé"? És ha eltéved?
Más: "Mindent akarunk, amit az előttünk járók száz éve építenek". Ezt a szart építették? Száz éven keresztül? Anyám...

CubE 2011.01.16. 18:39:00

Kedves Kósa úr!
Én nem vagyok türelmetlen! Sőt igen türelmes vagyok. Miért is? Mert hű állampolgár vagyok, szakmunkás! Fizetem az adókat, ha fúj , ha nem. Nem tudok csalni nincs rá lehetőségem, nem is lett vagyonom, 20 év alatt csak az államnak fizettem! Kósa úr Ön mennyi ingó, ingatlanra tett szert! Csak nem? még az unokája is jól fog élni, és ne, hogy azt mondja ön többet tanult! , mert én is, és mégis melós vagyok!
Türelemmel várom mikor fogok legalább annyit keresni mint az unióba, asszem soha, mig ezen a politikai eliten tengődök!

kamuUP 2011.01.16. 18:39:00

Kövezzetek meg, de nekem (egy kicsit) tetszett. Kósából ki se nézném, amilyen Blikkben lefotózva Józsán utcai harcosokat cumiztató sülthurkás.

- duplagondol 2011.01.17. 12:27:10

@kamuUP: Mondjuk, hogy írásban jobb, mint szóban...
süti beállítások módosítása