Kósa korcsolyaelnöksége

A híresztelések szerint igazán csúszós terepre készül Debrecen polgármestere.

Fővárosi jégkörökből jött a hír: a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöki székébe készül Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának tagja, Debrecen város polgármestere, a Fidesz országos alelnöke, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja és ki tudja mennyi más megtisztelő köztisztség viselője.

A MOKSZ holnap délután tartja szokásos éves közgyűlését, ami most egyben a tisztújításának is alkalma lesz, többek között a szövetség elnökét is megválasztják – a jelenlegi szabályzatuk szerint öt évre. A leköszönő elnök, Bathó Ferenc 1995 óta áll a MOKSZ élén, s legutóbb tavaly októberben foglalkoztak vele a hírek, amikor Matolcsy György miniszter menesztette őt a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkári posztjáról.

A híresztelések szerint a korcsolyázók elnökségére egyetlen jelölt pályázik: Kósa Lajos. Győzelmi esélyeit növeli a remény, a korcsolyázó sportok meghatározó személyiségeinek ama hite, miszerint Kósa Lajos sok pénzt tud majd szerezni a szövetségnek, hiszen „közel van a tűzhöz”. Ez a remény pedig – a maga általánosságában – nem alaptalan, évtizedek óta, rendszereket átívelően igazolja a késő Kádár-kor ma is érvényes gyakorlata: megéri politikust emelni a különböző sportszövetségek elnöki székeibe. Az már más kérdés, hogy konkrétan Kósa mennyi pénzt (és hogyan, és honnan) tud majd szerezni a korcsolyázó sportoknak.

Ha az előzetes híresztelések igazak a pénteki döntésről, a szövetségi elnök megválasztására jogosult sportvezetők azért is bíznak Kósában, mert polgármesterként sokat tett Debrecenben korcsolya-ügyben. És az sem titok, sőt inkább fennen hangoztatott tény, hogy Kósa Lajos családi elkötelezettsége is a korcsolyás sportok javára válhat. És a gondok is itt kezdődnek.

Nem jogi gondok vannak ugyanis, nem politikaiak vagy gazdaságiak, hanem etikaiak. Ismerős még ez a szó: etika? Ez afféle erkölcsi dolog, morális, tisztességgel kapcsolatos, becsületbeli. Megvan?


Már idén januárban, a Debrecenben megrendezett Országos Műkorcsolya Utánpótlás Vidékbajnokság kapcsán többek nemtetszését váltotta ki, hogy Kósa Lajos fővédnöke volt egy olyan versenynek, amiben gyermekei is érdekeltek, illetve egy korosztályos csoportmegosztás is gyanakvásra késztetett némelyeket (Hazai pálya, Médiákos utóvédharcok - Haza pálya 2.). A történtekkel az országos média is foglalkozott, etikai kérdéseket is hangsúlyozó publicisztikát szentelt az ügynek az Élet és Irodalom (Kűr) és a Magyar Narancs (A magyar arany) is. Az ezekben az írásokban foglalt megállapítások egy részét pedig visszautasította a Kósa-család (Tisztelt Megyesi Gusztáv!, Helyreigazítás): „Kósa Lajosnak semmilyen befolyása nem volt a korcsoportok beosztására, továbbá a verseny eredményére.”

Ha a híresztelés igaz, és pénteken megválasztják Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökének Kósa Lajost, tehetséges lányai pedig folytatják reményteljes műkorcsolyázó pályafutásukat, akkor az őket (edzőiket, egyesületeiket stb.) bármilyen módon érintő hazai és külföldi versenyek kapcsán mindenféle gyanakvások fognak megfogalmazódni – okkal vagy ok nélkül. Ha a híresztelés igaz, és megválasztják Kósa Lajost elnöknek, lányai pedig folytatják pályafutásukat, akkor a velük azonos korcsoportban lévő rivális korcsolyázó lányokat (edzőiket, egyesületeiket stb.) netalán negatív módon érintő hazai és külföldi versenyek kapcsán mindenféle gyanakvások fognak megfogalmazódni – okkal vagy ok nélkül. És majd szakmányban adhatja ki közleményeit a MOKSZ arról, hogy bár Kósa Lajos az elnök, de semmilyen befolyása nem volt, nincs és nem lesz a műkorcsolyás pénzekre, beosztásokra, kiküldetésekre, finanszírozásokra, versenyekre, semmire.

Hiányzik ez Kósa Lajosnak és a családjának?

Egyébként meg nem kell cifrázni ezt az ügyet. Tisztes politikus nem vállal vezető szerepet olyan sportszövetségnél, amelyben családtagjai érdekeltek. Oszt jónapot!

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr352861762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a végzet aszonygya 2011.04.28. 14:54:49

Ragadjon bele abba az elnöki székbe kósa.
A mi pénzünkön hízott meg a tróger.
Angliába járatja edzésre a kölykeit.
Menjen Isten hírével, sohase leljen otthonrA.

csokiájsz 2011.04.28. 14:54:52

az utolsó bekezdést kétszer sikerült leírni.

Egyébként az ember már csak fáradtan legyint egy ilyenre. Etika? Az meg milyen álat?

(álamfő)

igényes 2011.04.28. 15:06:10

Most akkor lesz egy sor utca átnevezés!

Regőczy-Sallai tér Debrecenben. Hajrá!

Kerti Öröm 2011.04.28. 15:39:03

Azért meg kell jegyezni, hogy a másik oldalon is előfordult ilyesmi:
Sífutó berkekben beszélik, hogy amikor Gyenesei Leila még a sífutó sportban csillogtatta tehetségét, akkor állami pénzből külföldről hoztak neki edzőt. Az úriember csak vele foglalkozott, a válogatott többi tagjának semmi segítséget nem adott.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2011.04.28. 15:39:03

Azt tudom mondani salajosnak, mint a jamaikai bobosoknak az edzőjük:
Jég veled!

A posztban említett debreceni verseny után volt Debrecenben egy másik, 03.19-én. Ezen összekerültek a nagy ellenfelek, és nem Kósa Eszter nyert, bár az egyik pontozó már ekkor is pofátlanul felpontozta Eszti körét. A körök pontozással együtt megtekinthetők itt: www.youtube.com/watch?v=8NqwUEo60HI
Így Kósa kénytelen volt az általa kirúgatott korcsolyásnak a nyakába rakni az érmet.
A verebek azt csiripelik, hogy az egy híján huszadik lajos jól leteremtette a pontozókat, amiért ilyen helyzetbe hozták.
Ennek meg is volt a következménye a rá következő miskolci viadalon.
Mórucz Babett hat ugrásából csak egy nem volt tökéletes, Kósa Eszter hat ugrásból 2-szer elesett, 3-ban hibázott, de az az egy ugrása marha jó lehetett, mert azzal meg is nyerte a versenyt. A miskolci közönség meg csak pislogott, mint a béka a kocsonyában.
Lehet, hogy már akkor el volt döntve, hogy ki lesz az elnök?

Vajon mit fognak gondolni külföldön a magyar korcsolyások színvonaláról, ha nemzetközi versenyen ilyen burleszkbe illően fog szerepelni Kósa lánya?

ob.szerver 2011.04.28. 15:43:05

Kósa Lajos az ország legnépszerűbb politikusa (Orbán Viktorral és Schmitt Pállal holtversenyben.)
Több tiszteletet a posztírótól! Elég volt a rágalmazásokból, inszinuációból, rosszindulatú sejtetésekből és feltételezésekből. Kósa a munkásságát Debrecen polgárainak feltétlen (na jó, 75-80%-os)támogatásával végzi, népszerűségben 39%-kal országos első, a devizahitelesek 100%-a mellette áll.
Ezt mindenki vegye tudomásul, mielőtt mocskolódásba kezd.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.04.28. 15:52:50

Vajon papíron még hány állást tud magának gründolni?

Mocsár 2011.04.28. 15:52:50

@ob.szerver: lol, és ezeket a szép kis statisztikákat honnan gyűjtötted össze nekünk? :D

gyermekeim 2011.04.28. 16:11:31

@ob.szerver: És legalább 8 vetzető pozicióban tökéleteset tud alkotni. Átlag halandónak, ha mégoly tehetséges is, a felsoroltak közül egy is bőven elég lenne. Persze lehet, Kósáéknál a nap 168 órából áll, míg másoknak csak 24 óra jut.

Alvarez 2011.04.28. 16:42:14

Na Lajos lebuktál, balosan fogod a botot.

Jackni Konzol 2011.04.28. 17:01:56

@ob.szerver: én devizahiteles vagyok, de nem szeretem a csókát amióta ennyire csúnyán kitolt a hitelesekkel...

parlamentarista 2011.04.28. 17:30:31

vajon megkérdi a lányait, hogy jó lesz ez így csajok? legalább a felesége adhatna neki tanácsot. különben a nagy népszerűségből el fogja bukni mindent, mint demszky.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2011.04.28. 22:52:33

@gyermekeim: Lehet, hogy így csinálja:

Forrás: MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR
Weöres Sándor
Bóbita
6. kiadás, Móra, Bp. 1980.
(Copyright Weöres Sándor 1955)

VÁSÁR (részlet)

Sátor alól kikiáltó szétnéz:
"Itt látható a nagyhírű bűvész!
A lábával karikázik,
A kezével citerázik,
Az orrával orgonázik,
A fülével figurázik,
A szemével gurgulázik,
A szájával vacsorázik!"

eccerüvagyok 2011.04.28. 22:52:33

Tényleg van még ember ebben a rühes országban, aki megbotránkozik ilyesmin? Van akinek a mindennapjait még nem itatta át ez a hitvány magatartás...? Én már szavakat sem igen találok arra, ami kis szemét országunkban folyik.
Mindenesetre: Lajos, eredj a kurva anyádba! És őszintén bízok benne, hogy utolér a sorsod és lányaidból- minden igyekezeted ellenére- tisztességes, gerinces emberek lesznek. Mert ha így lesz, akkor néhány év múlva szemen köpnek, amiért ilyen kis hitvány geci vagy.

basa1 2011.04.28. 22:52:33

Irigy kutya kommentelők, csak a rosszat keresitek. Kedves kétharmados vezető, Debrecen örökös polgármestere nemcsak a politikában alkotott, a magyar sport számára is biztosítja a tehetségeket. Hogy nem footballistákat nemzett, az az asszony hibája, Orbi vagy megbocsájtja neki, vagy nem.
süti beállítások módosítása