Két provinciális médiabagatell
Sok a hordaléka az idei augusztus húsznak – vihar nélkül is. A tegnapihoz még két apróság.
1. A Debreceni Városi Televízió oly gyenge produkciót nyújtott az év – akár tetszik, akár nem, de kétségtelenül – leglátványosabb eseményéről, hogy azt még a szintén önkormányzati tulajdonban lévő deol.hu sem hagyhatta szó nélkül. Az olvasható az Újra virágköntösbe bújt a Korona című beszámolóban, hogy „A helybeliek közül – akik nem unják még a karneválokat, és nem menekülnek el ilyenkor – talán sokan a városi tévé kényelmes, otthonról nézhető közvetítését választották, de ők pórul jártak, mert hosszas közvetítési hiba és a reklám bevágások miatt több mindenről is lemaradtak. Az esti ismétlés is komoly gondokkal indult, hosszú ideig csak egy műholdvevő hibaüzenete volt látható, s utána is akadozva indult a műsor.”
Őszintén örvendek, hogy ezt nem nekem kellett legelőször leírnom, mert az nyilván az ellenség rosszindulatának ítéltetett volna. A közpénzes társmédium azonban ilyesmivel nem vádolható – remélhetően emiatt nem éri atrocitás sem a beszámoló szerzőjét, sem az anyagot felpakoló szerkesztőt.
A DTV híradójában ugyan beolvastak a közvetítés másnapján egy közleményt, de az csak az adáskimaradást magyarázza, az általános színvonaltalanságot nem. Az operatőröket rosszul irányították, a közvetítés rendezőjének képváltásai finoman szólva sikerületlenek és következetlenek voltak, a két szpíker össze-vissza beszélt, jópofizva ízetlenkedett, amikor eltért a leírt szövegtől… Nagy volt a kabát, nagy lett a bukta. Nincs ezzel gond, legyen tanulság, ha nem megy az élő közvetítés, akkor nem kell erőltetni.
2. A tragikus fővárosi tűzijáték iránti felfokozott közérdeklődésre számítva a megyei napilap (és annak online lenyomata) azt kutatta, mi lett volna, ha a gyilkos vihar Debrecent ostromolja. Mint megtudhatjuk, itt természetesen nem lett volna semmi gond, az a város ugye nem Budapest. A rendezvényszervező a felelős című adalékanyag a következőket tudatja: „Ha a több millió forintba került debreceni tűzijátékot – a pontos összeg üzleti titok – le kellett volna mondani, úgy a rendezvényszervezőknek például a rakéták telepítési költségét „fájdalomdíjként” ki kellett volna fizetni.”
Minden bizonnyal így van, de nem is ez a lényeg, hanem az odavetett információcska: „a pontos összeg üzleti titok”. Aztán miért titok? Firtatná az újságíró, ha firtathatná, ha lenne. Ahhoz senkinek semmi köze nincs, hogy újgazdagék mennyiért rendeztetnek tűzijátékot a gyerekük óvodavizsgájára, ahhoz azonban minden debreceninek köze van, hogy a város cége (Főnix Rendezvényszervező Kht.) hány millió forintot lődöz el a levegőégbe.
Az üvegzseb-törvény szerint „közvagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát az üzleti titok védelme nem korlátozhatja”. (A témáról legutóbb Halmai Gábor értekezett az ÉS egyik közeli számában.) Ha ez a törvény, akkor pedig ne tessenek összejátszani, se káhátés a rakétagyártóval, se újságíró és újságja mindenkivel, csak olvasóival nem.
Vége az ünnepnek, vége a tűzijátéknak, nem kéne tovább vakítani a népet.
