Forradalom 50 forintért

Már nem nagyon akad bámészkodó. A demonstrálók kezdenek a városkép részévé válni. 

Péntek este, főtér (itt is Kossuth), az étterem teraszán 300 forint egy korsó Borsodi kilátással együtt, rálátni a szoborra, előtte a zászlólengetőkre. Lassan gyülekeznek, napról napra lassabban, nem csoda, az ötödik kormányellenes éjszaka következik. A terasz pultja felől nemzeti rock szól egy rádiósmagnóból. Hazám, hazám, te mindenem… Kérdezem a pincért, mi ez. Felcsapja az állát, a hangja némileg ércesebbé szigorodik. A Kárpátia együttes. Miért? Baj? Nem baj, mondom, dehogy. Tudom, most ennek van szezonja, a pincérek azért ne marconáskodjanak, elvégre még szolgálatban vannak – vendéglátás! –, majd ha letelt a műszak, átmehetnek a tér másik oldalára, ott aztán lehet szemöldököt összevonni.

A kolléga úrral kortyolgatjuk a sört, megvitatjuk a köz dolgait, mint jó polgárok a dolgos hét végeztével. Döcögősen indul a műsor a szobor előtt. Bemondják a mikrofonba, hogy ha valaki szavalni vagy énekelni szeretne, csak jöjjön bátran előre. Mi van? Ki mit tud? Megasztár? Hétfő óta elfogytak a szónokok? Pangás. Fel is tűnnek a teraszon a tévéstábok (helyiek, kereskedelmiek vidéki tudósítói, szabadúszók), összetolnak két asztalt, körbeülik, rendelnek, sör, várják, hátha történik valami, de semmi nem akar történni. Odaát visszafogott lobogás, trikolor, árpádsáv, langy ájer.

Este kilenc óra, az újabb körnél már műanyagpoharakban hozzák ki a söröket meg a feleseket, az üveget beszedi a pincér. És ezt minek köszönhetjük? A pincér rándít egyet a vállán. „Főnöki utasítás a tüntetés miatt.” Persze. Prevenció, előzetes kármentés. A tüntetésből átlépő szomjasak esetleg összetörhetik az üvegpoharakat, netalán magukkal viszik, amikor visszatérnek a szoborhoz. Vagy valami ilyesmi. Úgy tűnik, a főnöket nem nyugtatta meg, hogy a polgármester néhány napja békés tüntetésre intette népét ugyanitt, a szobor előtti szónoklatában. Az autókereskedők is lefújták a nagy őszi autókiállítást, ami két hét múlva lenne ugyanitt, a főtéren. Megmondták, féltik a drága kocsikat a zavaros légkörben. Őket sem nyugtatta meg a polgármester.

A sör már nem ízlik a műanyagból, indulni készülünk. Ekkor odasomfordál egy koldus az asztalunk mellé. Uraim, adjanak egy kis pénzt, öt napja nem ettem, forradalom van. A kolléga úr odafordul a koldushoz: kap ötven forintot, ha nincs forradalom. Nincs, kérem, nincs forradalom. Elmegy az ötven forintjával. Indulunk mi is, a tévések még maradnak, csüggedtek, sovány volt a mai nap, semmi keményebb szónoklat, se polgármester, se püspök, zászló is kevesebb, mint tegnap vagy előtte. Ma, a tüntetések ötödik napján csak vágóképek készültek.  

(Majd elfelejtettem. Kósa szombaton reggel megint volt. Na hol, na hol? Gyárfásnál a Nap-keltében.)