Gyurcsány-fütyü

Transzban vagyunk, a várakozás transzában, mi mind a kevesen.

Egykoron, még az átkos komenizmus előtt, amikor a városba tévedt az aktuális miniszterelnök, akkor nagy volt a lelkesültség. Az urak kikeféltették a cilinderüket, a cseléd a folttisztító üvegével ügyködött az ünnepi felöltőn fél délután, a dámák meg úgy variálták toalettjüket, mintha bálra igazítanák még látványosabbá született szépségüket. A püspök már napokkal előtte magolta két üdvözlő mondatát, a kivezénylendő kisiskolásokat – mert már akkor is voltak ilyenek – pedig hosszan trenírozták a nemzeti trikoloros zászlócskák lankadatlan lobogtatására. Mennyi hülyeség!

Most frissiben két kocsma közönségét is teszteltem, hogy mit szólnak a miniszterelnök debreceni látogatásához és tervezett tiltakozó fogadtatásához. Nem reprezentatív közvélemény-firtató felmérésem szerint: semmit. Rohadtul nem érdekli őket se Gyurcsány, se az ellene szerveződő demonstráció. Pedig volt ott turulosjobbos középiskolai tanár, keménybalos munkanélküli és se balos, se jobbos, egyszerűen csak csámpás pincelakó is. Magasról ejtették a témát, ellenben komoly vitába bonyolódtak a globális felmelegedést illetően. El is szégyeltem magam, hogy én miféle aktuálpolitikai témát forszírozok, miközben ők a világ sorsa miatt aggódnak a sörragacsos pultra könyökölvén.

Kinek ügye a cívisek városában az ide látogató miniszterelnök? A tudatosan flegmán viselkedő fideszes polgármesteré, a kötelességszerűen lelkes szocialista vezetőpolitikusoké, a tiltakozóan demonstráló debrecenieké? És hányan is fognak tüntetni ellene a debreceni kétszázezerből? Százan, kétszázan, ezren, kétezren? Kétezer az itt egy százalék. Nagy tömeg, de kevés ember. Ellenben ha csak húsz ember tiltakozna a jelenlegi városvezetés helyi drasztikus áremelései ellen, az már jelentős sokaságnak számítana. Pedig csekélység számban, de nagy erő bátorságban. Lenne, de nem van.

Amikor hajnalban e sorok íródnak, a szervezők már pontosan tudják, hogy hányan fognak tüntetni, a polgármester már áldását adta az akcióra. Vagy azt mondta a polgármester, hogy ezennel nem lesz cirkusz Debrecenben, és akkor nem is lesz. Ezt momentán mi még nem tudhatjuk, csak abban vagyunk biztosak, hogy az lesz, amit a polgármester akar, amit jóváhagyott. Mert utasító szavára szűntek meg Debrecenben a szocialisták pártháza elleni őszi dobálódzások, mert – közvetve és közvetlenül – vele egyeztet a B-közép keménymagja a kántálandó rigmusokról, mert ő az ura a városnak, határozott mozdulatokkal irányítja, mert az ő akarata érvényesül. Mert ez van – akár tetszik, akár nem.

Ha a polgármester felmérte városának általános hangulatát, a mélységes irtózást a pártpolitikától, az ódzkodást a hangos szótól, a sok gond közepette nyugalom iránti vágyakozást, akkor nem lesz köztéri kakaskodás még az oly sokszor elátkozott Gyurcsánnyal szemben sem. Ha a polgármestert mindez nem érdekli, és lelkében inkább pártkarriert melengető, Debrecenből felemelkedni igyekvő gyarló ember, akkor lesz mutatvány, lesz ricsaj. Nem nagy, éppen csak kis ricsaj, annyira elegendő, hogy az arra fogékony sajtó megemelje.

A miniszterelnököt nem kell szeretni, lehet őt akár utálni is ezerrel, mindenkinek szíve joga. Azt azonban tudjuk, hogy ami ma itt történni fog, az nem Gyurcsányról szól, hanem Kósáról.

Sok okom nincs rá, de én adok esélyt annak, hogy ma – vagy akaratosan méltóságteljes, vagy lenézően flegmatikus, vagy közönyösen érdektelen – csend lesz Debrecenben.