Forradalom? Tükröt neki!

Mint egykori rendszerváltós sokszoros tüntetőt, nem a határozatlanság vagy a félsz tart vissza a keménykedéstől. Mint akkor volt gyakori szobortalapzat-levizelőt, nem a húgyszag riaszt. Mint minden állami erőszakot zsigerből gyűlölőnek, nem lehet szimpatikus a gumibot nekem sem. Mint mostanra aggódó embernek azzal telik napom egy része, hogy aggódom. Reggel és este, sör előtt, sör után.

Elfelejtettünk röhögni. Borotválkozás közben is úgy nézünk a tükörben a saját pofánkra, mintha nagyon komoly emberek lennénk, még grimaszolunk is, emelgetjük a szemöldökünket, ahogy egykor Brezsnyev elvtárs. Elmaradtak a lambadás seggriszálások zuhany alól kiszállva, törülköző a derékra tekerve, libbentés, csak azért, mert miért ne. Jól esik, ha leesik.

Nem tudom, maradt-e még egyetlen jelző, ami nincs lejáratva. Jelent-e még valamit például az, hogy ordas eszme. Nem véletlenül nincs kérdőjel. Kijelentünk. Kutyakemények vagyunk.

Most mindjárt jön két fotó. Tavaly csinálták, csinálta egy debreceni cég minden munkatársa, igen, 1956 félcentenáriumán, nem tisztelet híján, csak üzenve a magukét, hogy most nem 1956 van, de a haza most éppen bolond, hát tükröt neki, foncsorosat. Vidám embereket látunk lódenben, senki nem vicsorog, akarnak valamit, konkrétan: csinálni a dolgukat.

Azért kellett most előszedni ezeket az igen friss képeket, mert néhány hónap után megint hömpölyög a hülyeség a Parlament környéki utcákban és tereken, a rendőr-magyar (ezt most komolyan gondolom?) erőszak csordul ki a tévéből, ugyanazok a bunkók, csatornánként más-más kommenttel megemelve-legyalázva. Rontóbontó kordonisták idétlenkednek, idétlen rendőrök kordonoznak. És se itt, se ott nincs senki, aki kikacsintana a másikra az átlátszó pajzs mögül vagy az árpádsávos zászló árnyékából, hogy ugye ez nem komoly, ugye csak hülyéskedünk.

Azért kellett most előszedni ezeket a fotókat, hogy lehessen ismét igent és nemet mondani. Ma és holnap és végképp! Hogy is van az egyik alábbi táblán?

Többszínrendszert!