#626

Csókot!

Itt az ideje, hogy a pedagógusok és a kölkök iskolába menjenek. A politikusok meg a parlamentbe vagy a városi közgyűlésbe. A polgármesteri hivatalban ne csak örökké sündörgő ingatlan-nepperekkel lehessen találkozni. Legyen ősz, a kocsmák költözzenek vissza az utcákról a falak közé, a magas kultúra legyen magas, az alacsony meg alacsony! Térjen már vissza a józanész, legyen már egy kicsit rend!

Talán ez a Kárpát-medencei klíma(változás) teszi, vagy hogy egyre több dioxin halmozódik fel a szervezetünkben, a fene se tudja. Csak az látszik, hogy nyáron erőteljesebb az idiotizmusra való hajlam, egyre többen veszik tréfás-macsósra a figurát, kényszeresen viccesek, ez a város is már tiszta Amerika, pedig Amerika rohadtul messze van.

Itt van például a Modem igazgatója, aki az indexnek nyilatkozva elmondta, miért készült üveggyapotból Leonardo Debrecenben felállított lova. Hát azért, mert „ha bronzból készült volna, itt nyilvánvalóan nem lehetett volna felállítani a mélygarázs fölött, illetve fel lehetett volna, de akkor csak a feje látszott volna ki a lónak, nyilván beleesett volna a garázsba”. Így már világos, mondhatták volna ezt korábban is, és akkor nem frusztrálódik a cívis ember! Debrecen már annyira alá van aknázva mélygarázsokkal, hogy itt komolyabb súlyú szobor fel nem állítható, s meglehet, az új módi szerint Wass Albert szobrát habszivacsból fogják kifaragtatni. Egyébként Leonardo lova kapcsán az igazgató úr is elismerte, hogy megvalósításának ebben a formájában tényleg nincs nemzetközi híre. Egészítsük ki őt azzal, hogy amennyiben mégis bronzból öntötték volna, és beszakadt volna alatta a debreceni mélygarázsvilág, és tényleg csak a ló feje látszott volna ki, akkor a város tuttira megkapta volna a régóta oly betegesen áhítozott világhírt a CNN-től az Al Jazeeráig.

Aztán itt van még a város kulturális alpolgármestere is, aki az önkormányzati televíziónak a következőket nyilatkozta: Nagyon fontos ez, jó hírét viszi a városnak az országban, és már Európában is ismerik a Virágkarneválról Debrecent. Persze nagyon sok más és fontos program van, és törekszünk is arra, hogy sok lábon álló legyen a debreceni kultúra, de a Virágkarnevál zászlóshajó marad”. Már megint ez a nemzetközi vágyakozás! Miért akarja ez a mostani vezérelit állandóan külföldön megméretni a várost, ott naggyá tenni? Itthon már fenenagyok vagyunk, tán kinőttük az országunkat? Amúgy meg fussunk, szaladjunk, lobogjon a hajunk, csak azt nem tudom, hogy az európai városok versenyében hányadik helyre számít az alpolgármester úr azzal a debreceni kultúrával, aminek szerinte a virágkarnevál a zászlóshajója. Ez ám az armada!

És végül jöjjön egy fotó e gondolatsor zárásaként. Mostanság megszaporodott leveleim egyike tartalmazta, kommentár nem volt hozzá, magam pedig nem értem, nem tudom, hogy pozitív vagy negatív szándékkal postáztatott. Tessenek eldönteni!

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr20243600

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ketogenic diet pros and cons 2018.12.04. 22:56:13

Best service emotional cello torrent kickass - insotobel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

murci 2004.09.28. 17:53:18

úgy döntöttem, ez egy jó fotó! :DD

Rezmuves 2004.09.28. 17:53:18

Meg is van a tízezeredik, bagosiék, böszörmínybűl. A fotón nem bagosiék jánya van?

Pannoca 2004.09.28. 17:53:18

ja, jó úton haladunk. :)

honeybadger 2004.09.28. 17:53:18

Azért az érdekelne, hogy máshol is így dühöng a hivatalnokhülyeség, vagy még nem kerültünk fel ájrópa kúltúrhülyeség térképére?
Az a gyanúm, hogy ha eddig nem, akkor most már sikerült felkerülni.

Szabóbé 2004.09.28. 17:53:18

Pannoca, ez hatalmas ötlet!!!
Wass Albert szobrát is felfújhatósra kéne csinálni, de csak tiszta erdélyi levegő lehetne benne a csiki havasokból.

Pannoca 2004.09.28. 17:53:18

Akkor ez most azt jelenti, hogy nem ajánlja, hogy százan a gyapot-paci körül egyszerre ugráljunk?

Ezért jó a gumikacsás ötletem, az könnyű. Ha mégis beszakadna feltöltjük vízzel a mélygarázsokat és feljön. :)

Basahalom boulevard 2004.09.28. 17:53:18

Gratulálok neked (és köszönöm)! Olvasható ez valahol a neten?

El Lobo - A farkas 2004.09.28. 17:53:18

PS.
Bocs, lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam! Nem úgy értendő, hogy én volnék a blogkalóz, hanem úgy, én vagyok, aki (szövetségben veled) a sötét oldal ellen "kardot rántott".)

El Lobo - A farkas 2004.09.28. 17:53:18

Hanem Pécsett vasárnap a Vasárnapi Dunántúli Naplóban szóba jött Debrecen, nevezetesen egy pécsi bloggerről írtak, aki hadat üzent a blogkalózoknak (rólam van szó), s említésre került, hogy "szövetségese is akadt egy debreceni blogistában, a többiek még nem ismerték fel a veszélyt."
Szóval csoda történt - Debrecenről eképp nem a Virágkarnevál, nem a foci, hanem egy tisztességes célért kűzdő blogger apropóján ejtettek szót Pécsett, a BLOG-TESTVÉRVÁROSBAN. (Vasárnapi Dunántúli Napló, Az Internet sötét oldalán, 3. o.)

Obszi 2004.09.28. 17:53:18

Várhatóan még ma, kedden délután köszönthetik a Modemben az augusztus 16-án megnyitott Leonardo-kiállítás tízezredik látogatóját, aki komoly ajándékcsomagot is átvehet Kósa Lajos polgármestertől.
A tízezredik látogatót meglepetéssel várják a galériában. A szerencsés vendég két napot tölthet másodmagával az Aquaticum Debrecen Wellness és Termál Hotelben, ahol számos frissítő, pihentető, szépítő szolgáltatást is kap. Többek között hidratáló tengeri sókristályos, valamint vörösszőlős fürdőt, illetve hidratáló masszázst vehet igénybe a 210 ezer forintot érő Spa Marine wellness csomag boldog nyertese és párja. A szerencsés látogatót várhatóan még ma délután köszöntheti Gulyás Gábor igazgató és Kósa Lajos polgármester, aki az ajándékot átadja.

Basahalom boulevard 2004.09.28. 17:53:18

Pocakos, köszönöm az infót!

Pocakos 2004.09.28. 17:53:18

Debrecen soxor szerepel a(z angol nyelvű) hírekben: pl. news.google.com/news?hl=en&ned=us&q=debrecen&ie=UTF-8&scoring=n
Legtöbbször sport (football) vonatkozásban. A Virágkarnevált csak magyar hírportálok jegyzik. Hasonló a helyzet a német nyelvű hírkeresőkkel is.
news.google.com/news?hl=de&ned=de&q=debrecen&ie=UTF-8&scoring=n

PS: A foto: (feltétlen) pozitív! ;-) Rögtön dudolni kezdtem, hogy "Debrecenbe kéne (vagy kék) menni....."
süti beállítások módosítása