Kósa és/vagy Orbán

Két negyvenes és ideális családapa, mindkettő azzal kezdi a napját, hogy gyermekeit maga fuvarozza. Hisszük? Nem hisszük? A propagandafilmek ezt a képet mutatják.

Kósa Lajost és Orbán Viktort párhuzamba állítani – többnyire szembefordításuk szándékával – nem újkeletű témaválasztás a médiában. Most két, egymáshoz igen hasonlatos videóprodukció mutatja be Kósát és Orbánt családapaként, sportolóként, felelős politikusként, kedélyeskedő férfiemberként. Mintha ugyanaz a kéz írta volna a forgatókönyvet, oly kísérteties a hasonlóság.

Az Orbánról szóló „dokumentumfilm” hamarabb került a nagynyilvánosság elé, a pártelnök honlapján látható október 31. óta. A Kósát bemutató „riport” ezt követően készült, és tegnap – november 11. – adta a tv2 Napló című magazinműsora, ami kétségtelenül nagyobb nézettségű, mint az OV TV.

Kampányfilmek ezek – ugyanilyen megmosolyogtatót láthattunk tavasszal a köztévében Gyurcsány Ferencről (család, kocogás, értekezlet, parolázás a közemberrel stb.). Mintha marketingháború folyna a két fideszes vezető között. Csakhát nehéz a döntés, mert a láttatók szerint igen hasonlatos a két eladandó termék, ugyanarra a kaptafára szabott mindkettő reklámja. Pepsi vagy Coca?

Ez a két produkció nem Orbán Viktorról és Kósa Lajosról szól, összetettebb és bonyolultabb emberek ők annál, mint a hollywoodi filmek jóságos amerikai elnökei. Mindkettő megérdemelné, hogy igazi dokumentumfilm készüljön róluk – amire Magyarországon sajnos semmi esély.

Ez a két produkció arról szól, hogy a marketingesek szerint miként kell szeretetreméltóan bemutatni a politikusokat. Arról szól, hogy marketingeseik mennyire hülyének nézik a magyar népet.

Aki nem látta, most bepótolhatja, elvégezheti saját hülyeség-tesztjét:

Orbán Viktor – 24

A Kósa-titok

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr87237913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása