Dombi magasából

Művészeti tanácsadó lett a jobboldali középpályás focista. 

Ma felettébb örömteli információt szeretnék megosztani a blogvilág vándoraival! Örömteli a hír, mert pozitív, előremutató, pártállástól függetlenül mindenkit elégedett megnyugvással tölthet el.

A debreceni kultúra fellegvárává magasodó Modemnek jelentős nehézségei voltak a szakavatott művészeti irányítással. Ahogy írva volttöbb jeles személyiség is eltávozott innen, vagy éppenséggel kitessékelték. Most azonban rendeződni látszik a komoly szakmai hiátusból adódó gondok sora, hiszen új ötletadó termékenyíti meg az intézmény mindenféle irányítását a saját kezében tartó, markoló igazgató szerteágazó gondolatait. Mint arról az önkormányzati tulajdonú média beszámolta Van Gogh nyomában járók tárlatának debreceni megrendezését személyesen Dombi Tibor javasolta. (Ezt az intézményigazgató is több alkalommal említette a megnyitókor, bár az ötletadó nevét nem mondta ki, csak a posztját ismételgette.)

Aki nem tudná, Dombi Tibor a DVSC csapatának igen népszerű futballistája, a Loki színeiben már 333 alkalommal játszott, és egyben harmincötszörös magyar válogatott is. „Kicsi” – merthogy ez a beceneve – megjárta már a külföldöt is, s nem járatlan a kultúra világában sem, ugyanis ő a Wyrfarkas elnevezésű rockbanda dobosa.


Rendes, szimpatikus ember, kiemelkedő sportoló, ezért távol áll tőlünk, hogy gúnyolódjunk vele. Vele nem. Ezért nem is gondoljuk, hogy miután szögre akasztja majdan focicsukáját, a Modem gárdájába kellene beállnia. Dombi Tibor nem tenne ilyet. Ő tudja, hol a helye. És köszönjük neki a kiállítás ötletét.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr36314707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.K. 2008.01.28. 13:47:13

Nem is lenne gond egy szál se, ha a kulturális alpolgi és a modemvezér olyan jó lenne a saját területén, mint Tibike a fociban!
Hajrá Loki!

Razide · http://razide.freeblog.hu 2008.01.28. 13:57:24

Én Wyrfarkasként ismerem a zenekar nevét.

szende 2008.01.28. 14:03:36

haha! nem vagyok olyan jó focista, mint Kicsi, de nekem is lenne egy ötletem Gulyás Gábor sk igazgató úrnak: monnyon le!

Rézműves Család · http://rezmuves.freeblog.hu 2008.01.28. 22:37:11

Fogaggyunk, dzsudzsák meg rémbrantot fogja idehózni!

pitbullhab 2008.01.29. 22:14:24

Basahalom blog akar provinciát gúnyolni, ám, mintha lenne a provincializmus maga. Zsebhoki témák délutánokra. Adnék tippeket, amit lehetne gerjedni Porcsin tökéletes országában: 4-es metró sikersztori, luxus kormánynegyed Fletónak és annak bukása, tökéletesen zajló Pécsi EFK pályázat, (míly kínos, még a Mancs is a Ludwiggal meg a Modemmel példálózik), no meg szenzációs egészségügyi reformunk. Porcsin mester egész már egész életében a Kósa-fóbiájában fog fulladozni délutáni sörei közben? Annyit ér a tehetség, hogy hetente egyszer fel lehet kerülni az index.hu bloglistájára? Asszem szánalmat érzek... Ennyi maradt, Dombi Tibin viccelődni... Agyam megáll!

kosalander 2008.01.29. 22:37:19

jaj de unalmas már ez, hogy amikor nincs érv, akkor következik a szerzőblogger basztatása és mocskolása.
bitbullhab, ha nem gyomorból írnál, akkor menne az értő olvasás is. itt dombi tibike meg van dicsérve. a kósa beszédírójából felavanzsált gulyás modemigazgató meg ki van gúnyolva. ez fájhat persze.
sajnos ott tartunk, hogy gulyás miatt röhög és sajnálkozik debrecenen az egész magyar képzőművész krém. lehet szánakozni.

dávidka 2008.01.30. 10:34:05


pitbullhab, amit csinálsz, az klasszikus példája az elb...ott magyar jobbközépnek... (ja engem általában annak vesznek, akik ismernek) ugyanis rámész valamire, amit valóban lehet kritizálni, mégpedig okkal, ahogy meg is teszik sokan ezen a blogon, néha magam is, de egyrészt rosszkor szólsz, másrészt pedig százszorosan túlpörgeted magad, s így egy normális embernek egyetlen lehetősége marad, elvetni mindent, amit írsz. ez pedig káros, mert az alapszándék még a helyén volt. persze, ez is csak egy vélemény. ez a dombitibis post teljesen rendben van, pedig érzékeny téma egy debreceninek, s mégis jól van megírva. na pusszancs.
süti beállítások módosítása