Bencsik Barnabás, Pinczehelyi Sándor, Nagy T. Katalin – mind neves, elismert tekintélyei a képzőművészetnek. Nem valószínű, hogy szakmai önéletrajzaikban nagy örömmel tüntetnék fel a Debrecenben töltött hónapokat, a Modemet, pedig mindhárman jeles szakemberei voltak az intézménynek. Voltak.

Amikor a születő modern művészeti galéria élére pályáztatás nélkül kinevezték a sajátos előéletű, ám szakmai ismeretekkel nem rendelkező igazgatót, akkor még azzal nyugtatgatták az alkalmasságát megkérdőjelezőket, hogy lesz majd igazi művészeti vezető. A kinevezett igazgatóra csak azért van szükség, mert a majdani művészeti első ember minden bizonnyal budapesti lesz, s kell valaki, aki helyben intézi az ügyeket. Az is olvasható volt, hogy „a programok és a ház működtetésére, állandó szakmai kontrollálására egy nemzetközi szakemberekből álló kuratórium alakul”. Mindez másfél esztendeje volt, azóta sorra fogyasztja a szakembereket a Modem, az ügyintézésre kitalált igazgató – Gulyás Gábor – pedig átvette a művészeti irányítást. Mára ott tartunk, hogy a Modem alapját jelentő Antal-Lusztig Gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter fejében már az is megfordult, hogy a vele történt méltánytalanságok miatt egyszerűen visszavonja gyűjteményét a Modemből. Mindez olvasható a hvg nemrégiben megjelent cikkében (Konfliktusgóc a Leonardo-ünnep hátterében), amiről - talán mondanom sem kell – nem tesz említést a helyi sajtó, ahogy a művészeti vezetők gyors, egymás utáni távozásának híre sem kapott teret a cívis médiában. Itt csak ünneplés van, politikai felhangokkal, szemérmetlen öndicséretekkel, ezerrel.

Úgy tűnik, Debrecennek valójában nincs szüksége szakavatott emberek által irányított kortárs, modern művészeti galériára. Sokkal inkább egy olyan befogadóhelyet preferálnak itt, ahol egymást válthatják a világjáró vándorcirkuszok, mint amilyen Az igazi da Vinci volt. Az ilyen produkciókkal ugyanis látványos városmarketinget, nagyszámú közönséget lehet produkálni, Debrecenre lehet irányítani az országos (bulvár hajlandóságú) média figyelmét. Mert ez a fontos, fontosabb minden értéknél, hogy itt nagy épületeket emeljenek, nagy sportrendezvényeket szervezzenek, nagyot mondjanak, mert az látszik-hallatszik messzire, s attól boldogabb a debreceni nép – vélik.

Bár egyre rosszabb a személye – s általa a Modem – honi szakmai megítélése, Gulyás Gábor igazgatói széke rendíthetetlen. Egykor Kósa Lajos polgármester közvetlen munkatársa volt, s ez a múlt addig nyújt számára biztonságot, míg azt a polgármester úgy gondolja, akinek egyébként nem sok ideje van a kultúrára. A területért felelős alpolgármestert, Halász Jánost állítólag leginkább az érdekli, hogy a 2010-es választások után milyen miniszteriális posztja lesz, s helyben is csak nagypolitikai konstellációkban (unos és közhelyes panelekben) képes megszólalni a kultúra ügyeit illetően. Debrecen kulturális életéről nincs koncepciója a várost vezetőknek – már az sincs. Ebben a világban könnyű a dolga annak, aki jó pozícióban a zavarosból építkezik.

Egyik volt munkatársa azt mondta Gulyás Gáborról, hogy „a képzőművészethez semmit nem ért, még saját mellszobrát is másokkal faragtatja ki”. Nyilván nem elfogulatlan a vélemény, az azonban már tény, hogy a Modem művészeti ügyeiben egyedül az igazgató nyilatkozik, a médiában szakembernek tűnik fel, s minden bizonnyal annak is gondolja magát, hisz például a mögöttünk lévő hét végén épp tárlatvezetést vállalt a hamarosan csonkuló Munkácsy-trilógiát elemezve a búcsúzkodó közönségnek.