Megkérdezésünk nélkül

Felment a vérnyomása a debreceni polgárnak, mert saját városának vezetői hülyének nézik. Nem először. Nem is utoljára.  

Levelet kaptam lájf, köszönöm. Tipikus helyi sztori. Nem ragozom. Íme a teljes szöveg:

 

Egy témát szeretnék ajánlani, ami talán megér egy posztot, hogy más is megtudja, milyen módon teszi a dolgát szeretett városomban a közlekedésért felelős monopólium.
A minap felfigyeltem rá, hogy a Csemete-Hajó utcai parkolókban kis fehér jelek jelentek meg, mintegy kijelölve parkolók méretét. Elsőre nem gondoltam semmi „rosszra”, csak furcsálltam, hogy valakinek van erre ideje és pénze. A megvilágosodás kedd reggel ért, amikor máshol is elkezdték felfesteni a parkolókat, és megjelent egy letakart tábla a parkoló bejáratánál: Itt bizony fizetős parkoló lesz!!!
Hamar felment a vérnyomásom! Nem is a fizetőssé tétel volt az, ami leginkább megbotránkoztatott, hanem a tájékoztatás hiánya, ami igazán felháborító. Se egy lakossági fórum, se egy kérdőív, se egy papír a postaládába, hogy „Hé, hülye, itt fizetős parkoló lesz, nézz utána, mit kell tenned, hogy ne menjen rá a gatyád!”
Nem elég, hogy a lakosság érdemi megkérdezése nélkül kisajátítják a házakhoz tartozó parkolókat, de erről még nem is tájékoztatják előre az ott lakókat. Egyedül szerda délután találtam egy cetlit az autómon (még szerencse, hogy nem esett az eső), miszerint valószínűleg elkerülte a figyelmemet, hogy én most egy fizető parkolóhelyen állok, és a pótdíjazás érdekében legközelebb vegyek jegyet az automatából!!! A kedvezményes parkolóbérlet megváltására pedig adtak 3 teljes napot (ügyfélszolgálat 8-17-ig:)), de azt is csak akkor vehetem meg, ha a lakcímkártyám és a forgalmim ugyanarra a címre szól.
Állítólag a DKV ügyfélszolgálata szerint mindez a „mi kérésünkre” történt, lakossági bejelentés alapján tették fizetőssé! Csak azt nem tudom, hogy ki írta alá ezt a kérelmet, mivel én akivel csak beszéltem, nem is tudott erről.
Tudom, hasonló eset történt a Darabos utcaiakkal is, bár a végeredményt nem tudom, de szerintem ott sem lett érdemi változás.
Úgyhogy kénytelen vagyok év 11.000 forintot fizetni azért, ami eddig ingyen járt nekem, és ezért még nem is kapok semmit. Arról ne is beszéljünk, hogy ezután a hozzánk érkező vendégeknek minden nálunk töltött órája 260 forintba fog kerülni, ha nem 18 után, vagy szombat 14 után, esetleg vasárnap jönnek...

Üdvözlettel:
MYki

 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr491054072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almaspite 2009.04.08. 19:12:22

Semmi értelme meglepődést tettetni! Valamennyi tervrajz és megsemmisítési utasítás ötven földi év óta megtekinthető a helyi tervezőhivatalban, az Alfa Centaurin, úgyhogy bőven volt rá idejük, hogy hivatalos panaszt jelentsenek be. Semmi értelme, hogy ilyen későn kezdjék a felhajtást...

Mit akarnak azzal mondani, hogy sose voltak az Alfa Centaurin? Az Isten szerelmére, emberiség, hiszen csak négy fényévnyire van! Sajnálom, de ha magukat ennyire nem érdeklik a helyi ügyek, az igazán a maguk baja!

Art Mooney 2009.04.08. 19:15:04

hallgas ide, fiam..

sose ne hallgasd meg a masik oldalt! es kizarolag a patasorbant tamadd, meg a haverjait. mindener'. meglatod, rendszeresen cimlapon leszel a haverok szelsobalos portaljan!

redjohn 2009.04.08. 19:22:20

Hja Kósa úr majd behajtja rajtunk a város kassza hiányát és majd azt fogja mondani, hogy lehet panaszra menni a kormányhoz!!

kispista 2009.04.08. 19:38:18

Nincs ingyenebéd!
Örülj hogy figyelmezettek és nem kaptál rögtön kerékbilincset!

is 2009.04.08. 19:42:41

annyit azért jó lenne tudni, hogy ezek az utcák a városközponthoz képest hol vannak, és hogy milyen messze van nem fizetős parkolóhely.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.04.08. 20:13:21

Ez a "ki tudja hamarabb és jobban kinyírni a belvárost" országos játék része lehet. Minden nagyobb város beszállt. A legügyesebbek között új külvárosi bevásárlóközpontokat és lakóparkokat sorsolnak ki.

Meszaros 2009.04.08. 20:27:48

A tájékoztatás elmaradásáért: Dá Dá a cunabáciknak, igazad van. Fizetni meg muszály - semmi nem van ingyé, miért kapnál kb 5m2-t csak úgy?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.04.09. 13:24:07

a panelek körülötti placc közterület. ami pedig a város tulajdona. úgyhogy jogilag minden rendben van. morálisan kevésbé, de ebben a városban (faluban) ne várjunk morált senkitől.
a parkolás ellen járj biciklivel, vagy ha azt már ellopták, akkor gyalog.
vagy _tömeg_közlekedj.

matkó 2009.04.09. 22:19:47

Hoppá! Lehet, hogy vannak, akiket jobban utálok, mint kósát és bandáját! Nemhogy fizetős parkolókat mindenhová! Kitiltani minden autót a város közigazgatási határán kívülre!

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.04.15. 00:06:50

Ahogy a Google Maps-onelnézem, ez vagy 2 saroknyira lehet a Nagytemplomtól. Nem akarok párhuzamokat vonni, de keress már ingyen parkolót Bp-en a Bazilikától 2 saroknyira.
Azt viszont érdekes lenne tudni, de a bejegyzésből nem derül ki, miért volt Db-nek szüksége erre a plusz forrásra. Lehet, hogy a Kósamegabandája a hibás, de azt sem tartanám kizártnak, hogy az ellátandó feladataik bővülnek, a forrásaik meg szűkülnek a magyar állam jól ismert anomáliái miatt.

bélabácsi2 2009.04.15. 20:51:43

Dr. Morcz
Akármit is néztél, az ott keményen lakóövezet, alig van benne szabad parkolóhely az ott lakók használják csak! Pofátlanság volt és kész.
Este 18 után így is keringeni kell, mint gólyafos a levegőben, hogy a környéken meg tudj állni reggelig!
süti beállítások módosítása