Pulitzer helyett wurlitzer?

A nagyobb demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban egy magára valamit is adó újságíró el sem fogadna kitüntetést a regnáló többségtől, de az ellenzékben lévő kisebbségtől sem.

Már csak ez hiányzott a debreceni médiaboldogsághoz. Egy díj, amit a város ad egy újságírónak munkája elismeréseként. Hogy milyen érdemeket méltat kitüntetésre a polgármester által felkért, közgyűlésileg megszavazandó kuratórium? Először a város napján, április 11-én derül ki.

Sietni kell, rövid az idő a javaslattételig.
Az új kitüntető díj megalapításáról szóló rendelet tervezete – amit a március 4-i képviselő-testületi ülés tárgyal – szerint március 15-ig kell a sajtódíjra érdemes személyt megneveznie az erre a célra verbuvált kuratóriumnak. Jelenleg – március másodikán – azonban még azt sem tudhatjuk, hogy Kósa Lajos polgármester kiket szeretne a kuratóriumban látni. Ismét olyan előterjesztés került a képviselőkhöz, amiben a nevek helyett csak kipontozott vonalak szerepelnek, ugyanis „a kuratórium tagjainak személyét érintő egyeztetés jelenleg még folyamatban van”. A rosszhiszeműek szerint csak a szokásos trükkről van szó: nem akarják, hogy időnek előtte kitudódjon, kikből áll az ötfős „független szakmai kuratórium”.
Lényeg a lényeg – ahogy a helyi fideszes magasságok szoktak rámutatni a szubsztanciális ténykoncentrátumaikra –, „ezzel a szakmai díjjal a képviselő-testület kifejezésre juttatná nagyrabecsülését az írott vagy elektronikus sajtóban dolgozó azon újságíró iránt, aki elismerésre méltóan kiemelkedő, magas színvonalú tevékenységet fejt(ett) ki a városról való objektív tájékoztatás, a város népszerűsítése és az elért eredmények publikálása terén”.
Összefoglalva tehát afféle marketingdíjról van szó. Ahogy a jelenlegi városvezetés által összegründolt önkormányzati tulajdonú sajtóportfoliót is elsősorban marketing céllal működtetik: a városvezetést és ténykedését kell propagálnia a Debrecen című hetilapnak, a városi televíziónak, a Friss Rádiónak, a Debrecen Online internetes mutációnak, az átalakításával csúszó debrecen.hu portálnak és a Debreceni Disputa című folyóiratnak. Hozzájuk közelít a Körkép nevet viselő szövetséges hetilap és az egyre inkább lojális lokális napilap, a Hajdú-bihari Napló.
A kiemelkedő PR-tevékenységet azonban nem díjjal szokás jutalmazni, hanem megrendeléssel és magas honoráriummal, amire itt is van példa. A nagyobb demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban a hatalmat éppen gyakorlók nem is szoktak arra vállalkozni, hogy szakmainak titulált elismeréseket adjanak zsurnalisztáknak. Politikusoktól ugyanis nem lehet elvárni, hogy elfogulatlanul döntsenek újságírókról. Ráadásul a nagyobb demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban egy magára valamit is adó újságíró el sem fogadna kitüntetést a regnáló többségtől, de az ellenzékben lévő kisebbségtől sem. Arrafelé szakmai díjat szakmai szervezetek vagy alapítványok adnak a sajtó munkatársainak.
Az sem indokolható, hogy miért éppen az újságírói tevékenységet kellene elismernie a városnak. Pedagógusoknak adható kitüntető címe már van Debrecennek, az egészségügyben tevékenykedők munkáját elismerő azonban nincs, bár számosan dolgoznak az önkormányzat kötelékében is. Lehetne még sorolni azokat a hivatásokat, amelyek méltán megérdemelnék, hogy évente egyszer kitüntetéssel tisztelje meg kimagasló képviselőiket a város.
Lehetőleg azért rendőr, bíró, ügyész ne legyen közöttük.

­­

Több mint öt évvel ezelőtt, 2004. március másodikán jelent meg a fenti cikkem a vagy.hu-n. Akkor, amikor kitalálták helyi politikusaink azt a sajtódíjat, amit idén is kiosztottak. Úgy gondoltam, most nem szükségeltetik egy újabb írás, éppen jó az öt évvel ezelőtti is. Nem romlott meg.

Hogy el ne feledjem: 2009-ben Széles Tamás, az önkormányzati televízió vezetője kapta a város sajtódíját. Pusztán mellékes információ, hogy korábban ő volt a díjazott személyére javaslatot tevő, úgynevezett szakmai kuratórium elnöke. Nem ezért kapta ő az idén. Megdolgozott érte.

Aki szívesen olvasgatna még ezt-azt a friss díjazásról, kattintson Holdrablóra: Szélesség, mélység

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr361055404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

states 2009.04.09. 11:59:36

Ugyan már, mindenki kitünteti a saját médiabohócait, ami nem is lenne baj, ha némelyiket ne akarnák eladni a közszolgálatin, mint "függetlent". Persze ezek közül is kiemelkedik Debreczeni, aki, mint tárgyilagos politikai elemző elemez és vezet már évek óta az M1.-en műsort. Hogy ennyire még a látszatra se adjon a legnagyobb közszolgálati csatorna, hogy egy magát ezerszer lejáratott, szélkakasként forgolódó, utoljára mint Gyurcsány udvari talpnyalójaként nevet szerzett senkiházi még a kenyéradó buktája után is tovább elemezgessen, mint például tegnap este, ez azért bicskanyitogató...

Egonervin 2009.04.09. 13:33:22

Amit írtál- rendebne van. De a címmel jó nagyot csúsztatsz- a Pulitzer díjnak semmi köze az ügyhöz. Az valóban egy valódiszakmai díj- olvasgasd csak a kitüntetettek listáját- akár 5 évre is visszamenőleg.

Basahalom boulevard · http://www.basahalom.hu 2009.04.09. 13:46:12

@Egonervin: Igen, a Pulitzer szakmai. Amiről szó van, az meg nem szakmai, tehát maximum wurlitzer-díj lehetne.
A cím: Pulitzer helyett wurlitzer?
Kiemelném a "helyett" szót.
Hol a csúsztatás?

redjohn 2009.04.10. 06:58:17

Nem tudjátok, mi történt a HAON-nal?? Nem lehet hozzászólni a cikkekhez, ill. az összes hozzászólást törölték!

Oblomov 2009.04.10. 23:36:47

@states:
Debreczenit megkínálták a szocik egy lovagkereszttel, de nem fogadta el.

Persze ne engedd megzavarni magad. Gondold pl. azt, hogy keveselte.
;)
süti beállítások módosítása